SUSECon: fókuszban a jövő

forrás: Prím Online, 2016. november 17. 11:02

A SUSE nemrég tartotta a 2016-os SUSECon rendezvényt Washingtonban. Az évente megrendezett konferencián a vállalat szakemberei, vezetői és partnerei beszámolnak a legfontosabb eredményekől, vázolják az elkövetkező időszakra vonatkozó előrejelzéseket és terveket, valamint bemutatják a legújabb fejlesztéseket. 

Az idei eseményen a SUSE OpenStack Cloud és a SUSE Linux Enterprise Server legújabb kiadása játszotta a főszerepet, emellett szó esett a SUSE tanúsítási programjának bővüléséről is.

 

A SUSECon nyitóelőadása:

 

A konferencia résztvevői az elsők között ismerkedhettek meg a SUSE Linux Enterprise Server for ARM megoldással, amely az első, 64-bit ARMv8-A architektúrán alapuló szerverekre optimalizált, kereskedelmi forgalomban elérhető, vállalati Linux disztribúció. A SUSE a szakmai találkozón azt is bejelentette, hogy „SUSE Ready” alkalmazástanúsítási programját a SUSE OpenStack Cloud és SUSE Enterprise Storage termékekre is kiterjeszti. A SUSE Linux Enterprise partnerei és ügyfelei számára már régóta elérhető tanúsítás igazolja, hogy a SUSE-szoftvereket tartalmazó partnermegoldásokat mindkét fél tesztelte és támogatja. Így az ügyfelek egymással kompatibilis külső megoldásokkal, biztonságosan építhetnek ki szoftveresen vezérelt infrastruktúrát szállítóktól függetlenül.

 

A rendezvényen debütált a SUSE OpenStack Cloud 7, amelynek segítségével a vállalatok az OpenStack platform előnyeit kihasználva infrastruktúra-szolgáltatásként (IaaS) működő privátfelhő-megoldásokat alakíthatnak ki és működtethetnek hatékonyan. 

 

„A kormányzati, kiskereskedelmi, pénzügyi, biztosítási, FMCG-, gyártó- és médiaszektor vállalatainak informatikai felsővezetői az elsők között tesztelték, majd vezették be az üzleti stratégiai követelményeket is kielégítő OpenStack-alapú felhőket” – mutattak rá a Forrester Research vezető elemzői, Paul Miller és Lauren Nelson. Azt is kifejtették továbbá, hogy az OpenStack „olyan megbízható platform az IT-vezetők számára, amelyre építkezve lépést tarthatnak az innovációkkal és a gyorsan változó ügyféligényekkel.”

 

A SUSE OpenStack Cloud 7 fejlesztései:

  • Teljes körű Docker-támogatás a Kubernetes konténer-összehangoló keretrendszer és az OpenStack Magnum integrációjával. Ennek köszönhetően az ügyfelek szolgáltatásként nyújtott konténerfunkciókat vehetnek igénybe az innovatív, felhőben futó szolgáltatások és alkalmazások kialakításához, illetve telepítéséhez, és támogathatják a DevOps folyamatokat és környezeteket. 
  • Működés közbeni frissítési lehetőség, amelynek köszönhetően elkerülhetők a leállások és a szolgáltatási fennakadások az új OpenStack kiadásokra történő átállás során.
  • További magas rendelkezésre állást biztosító képességek, így többek között HA-védelem a virtuális gépekhez és szolgáltatásokhoz, amellyel az ügyfelek biztonságosabban tudják áthelyezni kritikus alkalmazásaikat a felhőbe. 
  • Az OpenStack Manila és a CephFS integrációja a SUSE Enterprise Storage segítségével. Az így létrejövő egységes tárolókörnyezetben az ügyfelek egyetlen fürtön belül futtathatják a blokk-, objektum- és fájlszintű adattárolási szolgáltatásokat, csökkentve ezzel a működtetési költséget. 
  • Megnövelt skálázhatóság, amely révén a megoldás több adatközpontra is egyszerűen kiterjeszthető. Az ügyfelek ezáltal egyetlen felhasználói felületen keresztül érhetnek el, felügyelhetnek és vezérelhetnek több privát felhőt.

 

A SUSE OpenStack Cloud már elérhető. További információért kérjük, látogasson el a https://www.suse.com/products/suse-openstack-cloud/ weboldalra. A SUSECon rendezvényen bemutatott SUSE Linux Enterprise Server SP2-ről a következő linken talál további információt: http://www.novell.hu/hirek/20161110_SUSE_SLES_12_SP2_sajtokozlemeny.html 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09