Mesterséges intelligenciát adnak a hazai HR-esek kezébe

forrás: Prím Online, 2016. december 15. 09:07

Új funkciókkal bővítette a hazai HR-eseknek szánt megoldását az SAP. A felhőalapú szoftver a mesterséges intelligencia funkcionalitásnak köszönhetően már öntanuló módon dolgozik a HR-esek keze alá, de könnyebb lesz a mentorálás megszervezése, valamint a céges karrieroldal menedzselése is.

Az adminisztráció csökkentése a cél

A szoftvercég által intelligens szolgáltatásoknak nevezett képesség az adminisztrációcsökkentésben segíti a HR szakembereket. Egy-egy esemény, mint például előléptetés, fizetés nélküli szabadság, vagy külföldi kiküldetés megszervezése a cégméret növekedésével komoly adminisztrációs terhet jelent a vállalatok számára.  Ilyenkor ugyanis nem csak a HR különböző rendszereiben, hanem más vállalati rendszerekben (pl. IT, pénzügy) egyaránt meg kell tenni a szükséges változtatásokat, mely csupán egy érintett esetén több órányi munkát jelenthet. Egy több ezer fős vállalatnál az ehhez hasonló, mindennapi események kezelése jellemzően jelentős erőforrások felhasználásával zajlik, az érintett dolgozó szemszögéből nézve gyakran vontatottan. Ezt a manuális munkát csökkenti le az SAP új fejlesztése. 

 

Az intelligens szolgáltatások mögött futó gépi tanulás egyrészt javaslatokat tesz az egymással összefüggő feladatokat elvégzésére, és van, amit saját maga is végrehajt a beállításoknak megfelelően. Az öntanuló algoritmus elsőre több tucat HR-es eseményt támogat, a szoftvercég célja, hogy közel 400 ilyen eseményre is képessé tegye az SAP SuccessFactors megoldását. Mielőtt elérhetővé vált a magyar piacon, a rendszer új tulajdonságát 21 millió HR-es eseten keresztül tesztelte közel félszáz cég külföldön. Az egyik ilyen, közel kétezer főt foglalkoztató vállalat éves szinten 2700 munkaórát spórolt meg azáltal, hogy nem manuálisan állította át a munkavállalók megváltozott státuszaihoz kapcsolódó hozzáférési jogosultságokat. 

 

 

Társkeresés a felhőben, HR nélkül

Egy új funkció az eddig nehézkes, jellemzően táblázatkezelőben végzett, mentorálás, coaching adminisztrációját is modernebbre cseréli, a felhőbe helyezi a vállalatoknál. Ez, egy online társkeresőhöz hasonlóan, „összehozza” a mentorálást kérőt a mentorral, az utóbbi tudása, kompetenciái, telephely információi alapján, majd a felek a kölcsönös szimpátia alapján elkezdhetik a szakmai munkát. A folyamatról a HR pedig beszámolók, valós idejű kérdőívek útján értesül a rendszerből, ezzel is jelentős mennyiségű időt megtakarítva. 

 

Összelegózható karrieroldalak

A HR szakemberek már saját maguk is létrehozhatnak, menedzselhetnek professzionális karrieroldalt a cégük számára, különösebb IT tudás nélkül. Ennek alapja egy „legókészlet”, melynek alkatrészeit a legvonzóbb karrieroldalak legjobb gyakorlatai alapján állította össze a szoftvercég, A megoldás egyik erőssége, hogy teljesen mobilbarát. A Deloitte felmérése szerint ugyanis az álláskeresők közel kétharmada mobilról böngészi az állásajánlatokat, és 40%-uk okos eszközről adja be jelentkezését.

 

„A folyamatos fejlesztések célja az, hogy a HR-esek minél többet tudjanak fő feladatukkal, az emberekkel törődni”- mondta Majoros Gábor, az SAP SucessFactors szektorvezetője.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09