Megvan ki lett az Év Fiatal Vezetője

A győztes egy évig viselheti a kitüntető címet

forrás: Prím Online, 2017. január 23. 09:38

Közel negyven pályázó közül Kindli Erna, a Tresorit informatikai vállalkozás marketing és értékesítési igazgatója lett az „Év fiatal vezetője – 2016” pályázat győztese. A szervezők idén ezúttal kategória-győzteseket is hirdettek nonprofit, kkv- és nagyvállalati kategóriákban.

„Egyre nagyobb arányban vannak pályázóink a fővároson kívülről, így valóban országos megmérettetésről beszélhetünk” – mondta el köszöntőbeszédében Tóth Annamária, a díjat kiíró Fiatal Vezetők Akadémiáját is működtető Coaching Team szakmai vezetője a díjkiosztó gálarendezvényen. A szakember hozzátette, hogy feltűnően sok 30 év alatti pályázó is nyújtott be pályaművet, a legfiatalabb versenyző mindössze 22 éves volt. A zsűri szembeötlőnek nevezte, hogy a legfiatalabb vezetői generáció nem csak szemléletmódjában, de akár nyelvhasználatában, megközelítésmódjában is jelentősen eltér a vezetőként még mindig igen fiatalnak számító 35-40 éves korosztályétól. 

 

„Pozitív hatással lenni mások életére és inspirálni a munkatársakat – ez a vezetői küldetésem” – mutatott rá a fődíj átvételekor Kindli Erna, a Tresorit informatikai vállalkozás marketing és értékesítési igazgatója. Kindli Erna felhívta a figyelmet: számára az a legfontosabb, hogy a tehetségek kibontakozhassanak, szárnyakat kapjanak. Az Év fiatal vezetője díj győztese azt vallja, a legnagyobb motivációt a tanulás és az értelmes, értékes munka jelenti.  

 

A zsűri a bírálatkor figyelembe vette a pályázó szervezeten belül betöltött pozícióját, eredményeit, de nagy hangsúlyt helyeztek arra is, hogy a pályázó mennyire önreflektív, képes-e, szeretne-e tovább fejlődni, kész-e a folyamatos tanulásra, önfejlesztésre. Az értékelések alapján a nagyvállalati kategória első helyezettje Kovács Katalin, az ESAB Mór Kft ügyvezetője, a nonprofit kategória győztese pedig Tóth Zoltán, az Apolló Kulturális Egyesület elnöke lett, míg a KKV-k között Hampuk Richárd, a Person alapító-ügyvezetője került az élre. 

 

„A díjra olyan 40 év alatti vezetők pályázhattak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk volt, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során” – emlékeztetett Tóth Annamária. A Coaching Team szakmai vezetője elmondja azt is, jó volt látni a pályázat lebonyolítása során, hogy a pályázók komolyan és tudatosan élik meg a vezetői szerepet, egyéni sikerüknek valamennyien azt tartják, hogy az általuk irányított csapat önállóan is képes hatékony munkát végezni, jó döntéseket meghozni. „Célunk, hogy az Év Fiatal Vezetője díj egyre nagyobb szakmai rangot vívjon ki magának, és a visszajelzések alapján úgy látjuk, jó útion járunk” – vallja Bite Barbara, a Coaching Team alapító-ügyvezetője. A szakember elmondta, más szakmai díjakhoz képest az Év fiatal vezetője pályázaton kifejezetten összetett feladat a pályamű összeállítása, amit aztán több körös, zsűri előtti prezentáció is nehezít. Ezek alapján a versenyzők magát a pályázati folyamatot is egyfajta önismereti utazásnak és nem mellékesen élvezetes időtöltésnek élik meg.   

 

 

Helyezettek, díjazottak:

  • Az Év fiatal vezetője 2016 fődíjasa, és a KKV kategória győztese: Kindli Eszter, Tresorit, CMO
  • KKV Kategória II. helyezett: Hampuk Richárd, Person, alapító-ügyvezető
  • KKV Kategória III. helyezett: Pásztor Erzsébet, Fibi Transz Kft, logisztikai vezető

 

  • Nonprofit kategória I. helyezett: Tóth Zoltán, Apolló Kulturális Egyesület, elnök
  • Nonprofit kategória II. helyezett: Farkas Dezső, Jövőt Építők Generációja Egyesület, elnök

 

  • Nagyvállalati kategória I. helyezett: Kovács Katalin, ESAB Mór Kft ügyvezető 
  • Nagyvállalati kategória II. helyezett: Szappanos György, Rapidsped Zrt, vezérigazgató
  • Nagyvállalati kategória III. helyezett: Zsoldos Imre, Roche Kft., igazgató

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09