Díjazták az Év Elnökét

forrás: Prím Online, 2017. március 14. 11:33

A 32. Vezérigazgató Találkozó keretében, Röjtökmuzsajon adták át az év legkiemelkedőbb üzleti vezetőinek díjait. Az Év Elnöke elismerésben az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. alapító-elnöke, Kornai Gábor részesült.

Az ünnepélyes díjátadót követően a díjazott elmondta: a szakmai, üzleti sikerek mellett az elismerés fontos a vezetési tanácsadó szakma egészének, valamint pozitív jelzés a szakirányú felsőoktatás számára is. „Díjat kapni mindig felemelő érzés, ebben az életkorban pedig kicsit talán egy egész szakmai életút elismerését is sejthetjük mögötte” – hangsúlyozta Kornai Gábor, aki rámutatott: az Év Elnöke díj nem csak személyének, hanem a mögötte álló ütőképes, nemzetközi sikereket is felmutató csapatnak szól. 

 

Kornai Gábor két ízben is betöltötte a Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (VTMSZ) elnöki tisztét, 2001 óta a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán tiszteletbeli docens, 2015-ig a Gazdálkodástudományi Intézet Vezetési Tanácsadás Tanszékének vezetője volt. 2009-ben az Év Informatikai Cégvezetőjévé választották, 2015-ben kapta meg a BKIK Gazdasági Szolgáltatások Tagozatától a Tanácsadói Életműért díjat.

 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09