Eszközök az otthon kényelme és biztonsága szolgálatában

forrás: Prím Online, 2017. április 6. 15:17

Az otthon legtöbbünk számára a nyugalmat, a családunk életterét jelenti, amelyet értékeinkkel együtt éjjel-nappal szeretnénk biztonságban tudni. Ennek a biztonságnak ma már különböző szintjei érhetők el, az egyszerűbb riasztó berendezéstől a komplett okos otthon technológiáig, amelyek a biztonság mellett többek között az ott lakók kényelmét, az épület védelmét, energiatakarékos működését is szolgálják.

„A Smart Home eszközök segítségünkre lehetnek egy-egy káresemény – pl. egy csőtörés vagy egy vihar miatt betört ablak – gyors jelzésében, amellyel elkerülhetjük a még nagyobb kár kialakulását otthonunkban. Használatukkal teljesebbé tehetjük a lakás, vagyontárgyaink megóvását, többek közt erősíthetjük otthonunk betörés elleni védelmét is” – hívja fel a figyelmet Szőke Tamás, az Allianz Hungária Zrt. termék- és portfólió-menedzsment igazgatója.

 

A betörés megelőzése minden lakástulajdonos számára fontos. Óvintézkedésként segítséget kérünk a szomszédtól, elektronikus kutyahangot szerelünk fel, távollétünkben is felkapcsolva hagyjuk a lámpákat – számos praktikát és trükköt bevetünk a betörők elriasztására, mert nemcsak a tárgyak, de szeretteink biztonságáról is szeretnénk gondoskodni. Minden eszköznél figyelembe kell venni, hogy a ”tapasztaltabb” betörőket nem tartják vissza, maximum a bejutás időtartamát hosszabbítják meg.

 

Riasztókból és távfelügyeleti kamerás megfigyelőrendszerekből is többféle létezik már. Vannak nyitásérzékelő riasztók és mozgásérzékelők. Lehet ezeket kombinálni is, viszont folyamatosan figyelni kell a ki- és bekapcsolásra, illetve a megfelelő látószög elérésére. A távfelügyeleti rendszer előnye a riasztókhoz képest, hogy probléma esetén jelzést küld a biztonsági rendszer központjába, és a helyszínre kivonuló biztonsági szolgálat segít a gond elhárításában.

 

Ha olyan eszközre vágyunk, amelyet mi is távvezérelhetünk, akkor a legmodernebb felügyeletet ma már az okos otthon rendszerek jelentik. Ezek több olyan megoldást tartalmaznak (érzékelők, tűzjelzők, kamerák stb.), amelyek használata megnyugtat bennünket akkor, ha távol vagyunk az otthonunktól. A váratlan káreseményektől ezek az eszközök sem védenek meg bennünket, de számos funkcionalitással járulnak hozzá ahhoz, hogy mérsékeljük az esetleges károkat, s azonnali értesítést kapjunk, ha valami történik a lakásunkban vagy a házunkban.

 

 

Ilyen Okos Otthon eszközcsomagot mutatott be a Panasonic Magyarország is, mely nemcsak a ház ellenőrzésére fordít gondot, de egy ingyenes applikáció segítségével akár automatikus világítás-szabályozásra is alkalmas, valamint „otthoni” és „házon kívüli” módokat is konfigurálhatunk vele. „Az Okos Otthon hálózatát úgy építhetjük fel az élőképes követés segítségével, hogy igényeinket megfelelő módon kielégítse, akár egy hirtelen jött vihar után ellenőrizni szeretnénk otthonunkat, akár egy lehetséges betörésről vagy gyermekünk biztonságos hazaérkezéséről szeretnénk azonnali értesítést kapni. Mindezek mellett kameráinkat felszereltük mikrofonnal és hangszóróval, így két irányú kommunikációt hozhatunk létre, sőt a beépített mozgás és hangérzékelés mellett, a beltéri kameránk még a belső hőmérsékletet is méri, értesítést küld ha az előre beállított értékhez képest változik a hőmérséklet”,– hangsúlyozza Vidák Dániel, a Panasonic Magyarország Business Development Managere. Többek között nyitásérzékelőket, mozgásérzékelőket, kamerát is tartalmaznak a különböző Okos Otthon Ház csomagok, de még egy vízszivárgás érzékelőt is beszerelhetünk, amely egy apró szonda segítségével érzékeli a szivárgó vizet és további automatikus műveletek indítására is képes. A csomagok természetesen igény szerint tovább bővíthetők kényelmi funkciókkal. „Számos olyan funkció, elem van – például okos konnektor - , amely nemcsak a nagyobb biztonságot célozza meg, de a felhasználói élményt is teljessé teszi. Ezektől érezzük úgy, hogy az irányítás tényleg a saját kezünkben van. Ugyanakkor a különböző innovatív eszközök beszerelése mellett fontos, hogy biztosítást kössünk értékeinkre, ha mégis megtörténne a baj" – magyarázza Szőke Tamás. „A Panasonic Magyarország és az Allianz Hungária Zrt. együttműködése jóvoltából most akár 25 százalékos kedvezménnyel juthatnak hozzá az ügyfelek az Okos Otthon technológiához. A kedvezményt azon ügyfelek vehetik igénybe, akik rendelkeznek Allianz biztosítással, vagy akik most szeretnének Allianz gépjármű-biztosítást vagy 10 százalék kedvezménnyel Allianz Online Otthonbiztosítást kötni. Hangsúlyozni kell, hogy az Okos Otthon rendszer nem helyettesíti a lakásbiztosítás meglétét, de kontroll és kényelmi funkcióival tökéletesen kiegészíti azt.”

 

A technológia további nagyon fontos előnye, hogy vezetékmentesen felszerelhető, nincs szükség kábelezésre és programozói tudásra, valamint az applikáció és a központi vezérlő egység között az adattovábbítás biztonságosan zajlik. A telepítéshez központi támogatás is biztosított, emellett a beépített eszközök további elemekkel is bővíthetők, ha a későbbiek során erre igény van.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09