Kísérletekkel az unalmas kémia ellen

forrás: Prím Online, 2017. május 10. 11:07

A szerves kémiai feladatokat kedvelték leginkább az ország első online kémiaversenyén – derült ki a Laborkaland-Laborintus fél éven át tartó internetes vetélkedő statisztikáiból. A diákok eljutottak többek között Arkhimédész, Paracelsus és Faraday laboratóriumaiba is, ám mindannyiuknál népszerűbb volt Szimat kutyus, aki online segítette a játékosokat. A Laboratorium.hu összefoglalójából kiderül, mit gondolnak a fiatalok a kémiáról és egy online kémiaversenyről...

A Laborkaland programot négy évvel ezelőtt indította el a független vizsgálólaboratóriumokat működtető WESSLING Hungary Kft. azzal a céllal, hogy a továbbtanulás előtt álló középiskolások körében népszerűsítse a kémiát, és hogy megmutassa nekik a laboratóriumok titkos és csodálatos világát! 

 

Időutazás laborokon át

Ezúttal a szervezők egy tudományos időutazásra invitálták a természettudományok iránt érdeklődő tanulókat, akiknek a két ikonikus figura, Kovács Gabi és kutyája, Szimat segítségével egy föld alatti laborból, azaz a Laborintusból kellett kijutniuk a verseny online felületén (www.laborkaland.hu). Októbertől áprilisig a jelentkezők számtalan érdekes területet ismertek meg Arkhimédész, Paracelsus, Boyle és Faraday laboratóriumában a gyógyszerkémiától a gáztörvényekig vagy az elektronok világáig. 

 

A Laborkaland-Laborintus legügyesebb versenyzői május 4-én bejutottak egy igazi vizsgálólaboratóriumba és a verseny szakmai partnere, azaz a Csodák Palotája Playbar különböző attrakcióiba. A két helyszínen előadások, laborlátogatás, kísérletek és életre szóló élmények várták őket. 

 

 

Mit mutatnak a statisztikák?

A verseny több tízezer diákot ért el, akik közül több százan versenyeztek aktívan. Az internetnek köszönhetően az ország szinte összes tájáról, közel 60 településről jelentkeztek a tanulók. A főváros-vidék arány ezúttal az utóbbi javára dőlt el (30-70%), és immár közel tucatnyian versenyeztek a határon túlról: Erdélyből és a Vajdaságból is. 

 

Az aktív játékosok között a nemek aránya is kiegyenlített volt (44-56 százalék a lányok javára), végül tizenketten maradtak azok, akik az összes feladat több mint 80 százalékát sikeresen oldották meg. A legjobban és a legkitartóbban a pályaválasztás előtt álló tízedikesek versenyeztek, de érdekes módon az általános iskolás hetedikes és nyolcadikos diákok is rendkívül motiváltan küzdöttek! 

 

 

Mit gondolnak a diákok a kémiáról?

„A hagyományokkal szakítva a verseny sokkal inkább a hétköznapi ember és kémia kapcsolatára hívja fel a figyelmet” – mondta Takács Nóra Budapestről. A kolozsvári Szász-Zsiga Nikolett szerint a Laborkaland kiváló példája a játszva tanulásnak, a kísérletek pedig eloszlatták az unalmas kémia sztereotípiáját. Mások – így például Tímár Paula – azt emelték ki, hogy az iskolai tananyag mellett mást is tanulhattak. A diákok egyértelműen kifejezésre juttatták, hogy a szerves kémiát kedvelik leginkább, ám a verseny legnépszerűbb figurája Szimat volt, a kutyus ikonjára kattintva online segítséget kaphattak a munkájukhoz: http://laboratorium.hu/szimatsegit

 

Kísérletek a fináléban

A Laborkaland-Laborintus szervezői által előkészített több száz online feladatban a kémia mindennapi hasznosságára helyezték a hangsúlyt. Többek között azt kellett például megfejteni, hogyan bizonyította be Arkhimédész, hogy a koronában nem csak arany van (apropó arany: a legkitartóbb diákok végül azt is megtudhatták,hogyan készítünk aranyat). A május 4-i kalandnap kísérleteit Gabi és Szimat kalandjai alapján állították össze: az Arkhimédész korát idéző kísérlet során például a sós vízben lebegő tojás a frissességről árulkodott – némi húsvéti utalással. Az alkímia aranykorát képviselő Paracelsus asztalánál hamis ezüstpénzt készítettek, a Boyle tudományos munkásságát illusztráló kísérlet során pedig az úszó mécses kapcsán lehetett megfigyelni a gáztörvények működését. 

 

A több hazai és nemzetközi elismeréssel (2016-ban például CSR Hungary Díjjal) jutalmazott, a kémia népszerűsítését célul kitűző Laborkaland-Laborintus vetélkedő feladatait nem zárták le, azokat gyakorlás céljából, versenyen kívül bárki megoldhatja, ahogy az eddigi teszteket is. Októberben új feladatokkal jelentkezik a Laborkaland!

(szerzők, képek: Laboratorium.hu, Csopa)

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09