140 évnyi evolúció az építkezésben

Így lettek egyre okosabbak az épületek

forrás: Prím Online, 2017. szeptember 1. 11:01

A technológia előrehaladása, valamint az összekapcsolt eszközök és érzékelők robbanásszerű elterjedése az épületek és azok üzemeltetésének új korszakát hozza el. Ma már közel 10 százalékkal kevesebbe kerülhet üzemeltetni egy épületet, mint a múlt században. 

Ebben az új közegben a létesítményvezetőknek minden eddiginél összetettebb rendszereket kell kezelniük. De vajon hogyan jutottunk el a százemeletes acéltornyokig és az intelligens világításig? A modernizációval hol és hogyan takaríthatjuk meg a legtöbb energiát? Hogyan fejlődött a technológia az IoT-eszközök létrejöttéig, melyek száma egy éven belül meghaladja az egymilliárdot is?

 

Az izzólámpától a felhőkarcolóig

Az 1880-as években a villamos világítás a gazdagok fényűzésének számított, így csupán luxushotelekben vagy a J.P. Morgan-hez hasonló mágnások villáiban volt elérhető. Thomas Edison találmánya, az izzólámpa 14,5 órás élettartamával az emberek vágyálmává vált. A gyárak és a kisebb belvárosi kerületek ugyan már egyenáramú villamos hálózatokon működtek, a lakosság 95 százalékához ekkor még nem jutott el ez a technológia. A „kisebb” villamos hálózatokat legtöbbször ipari vagy bányászati célokra használták. New York első erőművét az Edison Villamos Világítási Társaság hozta létre 1882-ben, amely 400 villanykörtét és 85 ügyfelet tudott ellátni villamos árammal. 

 

Ebben az időszakban épült az első felhőkarcoló is, egy tízemeletes acéltorony Chicagóban. Ennek magassági rekordját a Home Insurance Building után 1890-ben Joseph Pulitzer New York World Building nevű (kb. 94 méter magas) épülete döntötte meg. Innen már csak egy lépés volt, hogy az 1900-as évek elején megszülessen a modern irodaház fogalma. Az első irodateret Frederick Taylor amerikai mérnök tervezte 1904-ben, egy nyitott térbe zsúfolva a dolgozókat, akikre a vezetők privát irodáikból láthattak rá. 1916-ra az irodatornyok már mindennapos látványnak számítottak. 

 

 

Hová tűnik az energia az irodában?

Az Egyesült Államokban az üzleti célú épületek a felhasznált energia nagyjából 30 százalékát elpazarolják, részben elöregedettségük miatt. Az energiaveszteségért főként öt tényező felelős:

  • Szigetelés: rengeteg energia távozik a falakon keresztül, ha egy épület szigetelése sérült, összetömörült, nedvességet szív fel, vagy egyenesen hiányzik. Megfelelő technológiával a hőveszteség 50-90%-kal csökkenthető.
  • Épületgépészet: a fűtési, szellőztető és légkondicionálási rendszerek hatalmas mennyiségű áramot és üzemanyagot használnak el. Az épületgépészeti rendszerek és a világítás a legtöbb kereskedelmi és ipari létesítmény közüzemi számlájának 70 százalékát teszik ki. Ezek automatizált vezérlése akár 30%-kal növelheti a hatékonyságot.
  • Világítás: az idősebb épületek világítása nem takarékos, a hagyományos villanykapcsolókkal mindössze fel- vagy lekapcsolhatók a lámpák. A világítástechnológia korszerűsítése (pl.: jelenlétérzékelők használata) akár 20 százalékos energiamegtakarítást is eredményezhet.
  • Ablakok: a rosszul megtervezett ablakokon kiszivároghat a levegő, ami energiaveszteséget okozhat, vagy épp üvegházhatás jöhet létre, amely megnöveli a légkondicionálás költségeit. Az ablakok lecserélése akár háromszoros hatékonyságnövekedéssel járhat.
  • Kémény: a kéményeken kiáramló füst temérdek elpazarolt hőt és párát tartalmaz, ám a legtöbb elöregedett épületben egyszerűen távozik a légkörbe. Az új technológiákkal a hő és a pára akár 10-15%-a begyűjthető és újrahasznosítható az épületen belül.

 

Napjainkban a környezetbarát építkezés legfőbb mozgatórugója az ügyféligény – amely a 2012-ben mért 35 százalékról 2014-ben 40 százalékra ugrott –, míg legnagyobb akadálya a magasabbnak vélt ráfordítási költség. A zöld épületek jelentősége ugyanakkor könnyen számszerűsíthető, hiszen ezek olyan hosszú távú megtakarításokat biztosítanak, mint:

  • 8-9 százalékkal alacsonyabb üzemeltetési költségek
  • 7,5 százalékkal nagyobb épületérték
  • 6,6 százalékkal nagyobb mértékű befektetésmegtérülés
  • 13 százalékkal alacsonyabb karbantartási költségek.

 

Hálózatba kapcsolt épületek

Az épületek az integráció és a hálózatba rendeződés tekintetében is elképesztő mértékben fejlődtek. A Gartner szerint az intelligens kereskedelmi épületek 2017-ben az IoT-technológia legnagyobb felhasználóivá válnak. A piackutató számításai alapján az IoT-érzékelők száma a 2015-ös 377 millióról 2018-ra jóval meghaladja majd az egymilliárdot. Az előrejelzések szerint az épületekben jelen lévő IoT-technológiák piaca a 2014-es 46 milliárd dollárosról 2020-ra 155 milliárdosra nő. 

 

Míg 2014-ben az épületfelügyeleti rendszerek összekapcsoltsága csupán 16 százalék volt, ez az arány 2025-re várhatóan már 50 százaléknál is nagyobb lesz. Eszerint az IoT és a hálózatba kapcsolt épületek bevezetése egyértelműen előremutató üzleti döntést jelent. A prognózisok alapján az IoT az épületek piacán évi 25 százalékkal fog emelkedni a következő három évben, az addigra 85 milliárd dolláros iparág pedig már 25 milliárd hálózatba kapcsolt eszközt foglal majd magába.

 

 

Az épületek modernizációjával a cégek nagyobb hatást gyakorolhatnak az energiafogyasztásra és a bérlők számára nyújtott szolgáltatások minőségére. A jövő integrált munkahelyeit egyre többen valósíthatják meg, ugyanis a szervezetek mindinkább figyelembe veszik a hálózatok értékét pénzügyeik tervezésekor, és ez meghatározó versenyelőnyt jelent. A döntéshozók 70 százaléka látja az IoT üzleti előnyeit, a vállalatok 63 százaléka pedig szeretné a jövőben kihasználni a technológia lehetőségeit.

 

A következő nagy kihívás a létesítményvezetők és az épülettulajdonosok számára az újonnan hálózathoz csatlakoztatott épületek adatainak értelmezése, elemzése és használata. Az összekapcsolt menedzsmentrendszerek a jövő épületeinek gerincét képezik majd: az ezekből kinyert adatok megalapozzák a megfelelő döntéseket és ezáltal megtérülést hoznak. Ahhoz, hogy a piaci szereplők lépést tarthassanak az épületfelügyelettel, olyan megoldásra lesz szükség, amely képes a több rendszer összekapcsolásával járó összetett műveletekre, továbbá elég rugalmas és gyors a folyamatosan kapcsolódó eszközök skálázásához.

 

Tudjon meg többet a jövő hatékony és hálózatba kapcsolt épületeit működtető rendszerekről, itt.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09