YuMi, az ABB robotja vezényli Andrea Bocellit

YuMi felkészítése karmesteri premierjére – kulisszatitkok

forrás: Prím Online, 2017. szeptember 9. 10:05

A vezénylés sokkal több, és összetettebb feladat annál, mint hogy a karmester feláll a pódiumra, és karjaival „hadonászni” kezd a zenekar előtt. A karmesternek az a feladata, hogy értelmezze és közvetítse a zenemű üzenetét, meghatározza a darab hangszínét és dinamikáját, beintse az egyes hangszereket, illetve az azokon felhangzó szólamokból egyetlen, a zeneszerző szándéka szerinti összhangzást teremtsen meg.  A professzionális vezényléshez komoly zenei felkészültségre, technikára, a zenemű interpretálására és megfelelő karizmára van szükség. 

Nemrég azt az izgalmas megbízatást kaptam, hogy az ABB YuMi nevű, a világ első együttműködő, kétkarú ipari robotját felkészítsem, hogy karmesterként mutatkozzon be a pisai Teatro Verdi színpadán, az első Nemzetközi Robotikai Fesztivál gáláján.  A munka, amely során YuMi-val el kell sajátíttatnom a dirigensi feladatokat ellátó zenész kifinomult technikáját, szakmai pályafutásom egyik legörömtelibb, de nagy kihívást jelentő megbízásának bizonyult. A Verdi művekből összeállított program során YuMi a Luccai Filharmonikusok élén az olasz tenort, Andrea Bocellit fogja kísérni.

 

A YuMi által megtestesített fejlett, kifinomult technológia lenyűgözött, és számos módot kínált arra, hogy a robottal művészeti és zenei alkotást hozzak létre. A robot könyöke, alkarja és csuklója közötti mozgástartomány beállítása, valamint a felütések és leütések részelemekre bontása és betanítása –a robot sokoldalúságának köszönhetően – nagyon sikeres volt.   

 

A robot előadását két lépésben építettük fel. Az első lépésben a „Lead-through programming” technológiával a saját mozdulataimat rögzítették. A folyamat során a robot karjait úgy vezették, irányították, hogy azok minden apró részletre kiterjedően kövessék a mozdulataimat, majd a mozgási pályákat rögzítették. A második lépésben a mozdulatok finomhangolására került sor az ABB RobotStudio szoftverével. A finomhangolás során a mozdulatokat összehangolták, szinkronba hozták a zenével. A robot két lépésben történő beállításához természetesen az ABB műszaki ismereteire volt szükség, azonban a lead-through programozási technológia segítségével pontosan azt csinálhattam, amiben a legjobb vagyok, azaz a zene életre keltésére összpontosíthattam. Nagyon meglepőnek találtam, hogy a feladatot ilyen simán, zökkenőmentesen sikerült megoldanunk.  

 

 

Azt kell mondanom, hogy a munkánk végeredménye hihetetlen. A karmester finom mozdulatait, gesztusait teljes mértékben és olyan magas szinten sikerült reprodukálni, amit korábban elképzelhetetlennek tartottam. Sikerrel oldottuk meg a nehéz feladatot: YuMi mozdulatai, gesztusai könnyedek, gördülékenyek, érintése hihetetlenül puha, előadása kifinomult, árnyalt. Ha a korábbi robotoknál tapasztalt merev, darabos gesztusokat és mozdulatokat vesszük figyelembe, kijelenthetjük, hogy jelentős előrelépés történt. 

 

YuMi a műszaki jellemzők tekintetében kiemelkedően jó, azonban nem rendelkezik emberi érzékenységgel. A humanoid robot jól használja a karjait, azonban a lélek, a szellem mindig az emberek privilégiuma marad. Úgy vélem, hogy a „robotmaestro” hasznos segédeszköz lehet, sőt, az első zenekari próbán, amíg a karmester meg nem érkezik, vezényelhet is. Ezt követően a karmester átveszi a zenekar vezetését, elvégzi azokat a finomításokat, amelyek nyomán megszületik a zenemű művészi interpretálása, előadása.  

 

Miután kicsit megismerkedtünk, és jobban megértettük egymást, YuMi és én jó barátokká váltunk. Most izgatottan várom az előadást!

Szerző: Andrea Colombini, karmester

______________________________________________________________________________________

A szeptember 12-én tartandó gálán Andrea Bocelli  Verdi Rigolettójából a La donna mobile (Az asszony ingatag) című áriát énekli majd YuMi vezényletével. A gálán fellép Maria Luigia Borsi énekes is, aki Puccini operájából, a Gianni Schicchiből a híres szopránáriát,  az „O mio babbino caro”-t (Lauretta áriáját) fogja énekelni.  A debütáló karmesterrobot vezényletével a zenekar egy fejezetet is előad Mascagni híres operájából, a Parasztbecsületből.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09