A Lay’s támogatásával megnyílt az első Gaming ház

forrás: Prím Online, 2017. szeptember 28. 11:38

A Lay’s úgy döntött, hogy felkarolja a fiatalok egyik kedvelt időtöltését és a hazai e-sportot, ezért megnyitja számukra Magyarország első Gaming házát. A márka elkötelezett híve annak, hogy ezt a nálunk még gyerekcipőben járó sportágat itthon is a nemzetközi standardokhoz méltó profi szintre emelje. A Lay’s kezdeményezésével nem csak a fiatal generáció kapott teret, hanem új szintre lépett a hazai e-sport is. 

Az esportolók sok mindenben hasonlítanak a hagyományos sportolókra: profi csapatokba szerveződnek, tréner irányításával akár napi 14 órát is gyakorolnak, stratégiákat és különböző technikákat tanulmányoznak. A nagy nemzetközi versenyeken a rajongók akár egy 40 ezer fős sportstadiont is megtöltenek, a legjobb játékosokat pedig világszerte ünneplik és akár 1 millió fontot is megkereshetnek évente. Magyarországon is egyre több a hasonló kezdeményezés és egyre nagyobb az érdeklődés a versenyszerű játékok iránt, de ahhoz, hogy profi e-sportról beszélhessünk, ideje komolyan venni a játékot!

 

 

A Lay’s támogatásával most lehetővé vált, hogy megnyíljon itthon az első Gaming Ház! Külföldön már bevett gyakorlat, hogy az esportoló csapatok a versenyekre való felkészülési időt egy külön erre a célra kialakított Gaming házban töltik, profi berendezéssel és gépparkkal olyan körülmények között, amely ideális a koncentráció és a csapatszellem erősítésére. A Lay’s célja, hogy a fiatal gamerek támogatásával az esportot itthon is profi szintre emelje és biztosítsa mindazokat az infrastrukturális körülményeket, amelyek eddig nem álltak rendelkezésre az esport csapatok életében. 

 

A beköltözés lehetőségét elnyerő WSE csapat szeptember 14-én költözött be a Lay’s Gaming Házba és a következő 4 hétben egészen október 13-ig a csapatvezető tréner irányításával edzenek a versenyekre. A felkészülés mellett kiemelt szerepük lesz abban, hogy a Lay’s – Jobban ízlik vele a játék őszi kampányában megnyerhető EA játékokat – amelyek közül több idén ősszel kerül a piacra – teszteljék és a követők számára bemutassák. A Lay’s Gaming ház életében a szigorú napirend és felkészülés mellett szerepet kap a szórakozás is: a profi esportolók a 4 hét alatt olyan véleményvezér youtuberek vívnak barátságos mérkőzéseket és tesztelnek közösen játékot, mint Unfield, BTurbo vagy Sirius. 

 

 

A rajongók a Lay’s Gaming Ház eseményeit folyamatosan nyomon követhetik a Lay’s, WSE és az youtuberek social csatornáin, sőt a rajongók személyesen is betekintést nyerhetnek a ház életébe! A Lay’s Gaming Ház 6 napra megnyitja kapuit és lehetőséget biztosít a követők számára, hogy  a youtuberekkel és az esportolókkal közösen teszteljék az új EA játékokat A Lay’s új promóciója nem csak a profi játlékoskoknak szól, hanem azoknak is, akik most ismerkednek a gaming világával. A promóció keretein belül egy Lay’s termék megvásárlásával olyan ismert PC és PS kompatibilis EA játékokat nyerhetnek, mint a Sims4 vagy a legújabb FIFA, vagy bezsebelhetik a heti egy PS4 játékkonzolt.

 

A Lay’s vallja, hogy a jövő sikereit a mai fiatal generáció alapozza meg, úgy vélik, itt volt az ideje komolyan venni és megteremteni azokat a feltételeket, ahol a gamerek profi körülmények között, profik módjára készülhetnek fel a hazai és nemzetközi versenyekre.

Kulcsszavak: Gaming Ház e-sport Lay’s

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05