Több hónapos kampány a bántalmazás ellen és a tudatosabb internethasználatért

forrás: Prím Online, 2017. október 3. 11:42

A Cartoon Network Bántalmazás elleni fellépés világnapja alkalmából 1200 szülő-gyerek páros körében készített és közzétett kutatása rávilágított arra, hogy minden második gyermeket ért ’bullying’, azaz fizikai vagy lelki, másik gyerek által elkövetett támadás élete során. A csatorna az Új Nemzedék Központtal karöltve kíván javítani ezen az arányon. 

A kampány egy széles körű összefogáson alapszik, amelynek része a Digitális Immunerősítő Program, a Cartoon Network ‚Aki ver, az nem haver’ kampánya, és amelyet olyan közismert arcokkal népszerűsítenek, mint Tóth Gabi, Molnár Ferenc Caramel énekesek, Bagi Iván, humorista, szakmai támogatást pedig az UNICEF Magyarország és a 116 111 számon elérhető Lelkisegély-vonalat működtető Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány nyújt a gyerekeknek.

 

A több hónapos kampánynak több célja és eleme van: felvilágosítás, zéró tolerancia hirdetése és segítségnyújtás. Öt, a Cartoon Network csatornán, az ország összes mozijában és a közösségi médiában futó edukációs szpot készült, amelyekben a nagykövetek internetbiztonsággal és bántalmazással kapcsolatos személyes élményeiket osztják meg és adnak tanácsot a gyerekeknek. Az énekesek – szakértők bevonásával – az elkövetkezendő két hónapban ún. webchatben és élő rendezvényeken is elérhetők lesznek, ahol a bajba jutott gyerekek és szüleik szintén fordulhatnak hozzájuk bizalommal. Mától országszerte 20 ifjúsági központban és az UNICEF Ébresztó Óra program, valamint a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány segítségével iskolákban lesznek elérhetők a zéró toleranciát szimbolizáló ‚Aki ver, az nem haver’ karkötők és edukációs brosúrák, plakátok. Az egyidejűleg indult közösségi média kampány arra ösztönzi a gyerekeket, hogy aki egyetért a kampány eszményeivel, használja az #akiveraznemhaver hashtaget, viselje a karkötőket.

 

A kampány egyik fő célja az edukáció, amire - a kutatási eredményekből is kiderül, hogy - nagy szükség van: amíg a spontán válaszok közt a gyerekek nagy része csak a fizikai agressziót tartja bántalmazásnak (48% mondta a verekedést, ütést, pofont, de csak 28% a csúfolódást, cikizést, 7% a sértegetést, 7% a kiközösítést. A kutatásból szintén kiderül, hogy a gyerekek 43% volt bullying elszenvedője, a gyerekek 61% ismer olyat, aki elszenvedője volt, 25% pedig bevallottan maga is volt bántalmazó. A szemtanúk egyharmada nem tesz semmit, azaz nem áll ki társaiért, ha igazságtalan bántalmazás éri őket.

 

Az eredmények szerint a bántalmazás ijesztően magas hányadban, 90%-ban az iskola falai közt történik. Ehhez képest viszont a gyerekek csak 45%-a fordul a tanárhoz, 52%-uk azt mondta, hogy a szülőhöz fordul segítségért, 18%-uk pedig a barátokban bízik. Feltehető tehát, hogy a kevésbé tartós vagy komoly esetekben azért nem jut el a szülőig a probléma, mert a gyerekek egymást között, vagy a tanár közvetítésével oldják fel a konfliktust.

 

Aggasztó, hogy a formális támogatás aránya a nullához közelít: egy gyerek sem hívott segélyvonalat, vagy tudna pszichológus segítségéről. A szülők is csak 1-2%-ban említették ezeket a megoldásokat a hivatalos támogatást (segélyvonal, pszichológus) sem a gyerekek, sem a szülők nem említették. A segítségkérés elmaradásának okaként a gyerekek leginkább azt nevezték meg, hogy nem tartják nagy problémának, ha szólnának, tovább romlana a helyzet, a bántalmazók még jobban piszkálnák őket. A gyerekek 17%-a semmilyen segítséget nem kér.

 

A bántalmazásban a szülők is nagyban érintettek, ezért a kampány nekik is szól: alulbecsülik a bántalmazás gyakoriságát: míg összesen 27%-uk mondta, hogy gyerekét érte már bántalmazás, gyermekeik 43%-a állította ugyanezt. Ugyanakor bíztató, hogy azok a szülők, akik tudtak a bántalmazásról, nagyjából tisztában vannak vele, milyen formában történt az, azaz mi történik gyerekükkel.

 

Malgosia Chapman, a közép–kelet-európai Turner márkáért és tartalomért felelős alelnöke elmondta: „A gyermekek közti bántalmazás szerte a világon nagyon súlyos probléma, azért indítottuk el három évvel ezelőtt a Cartoon Network kampányát, Európában, a Közel-Keleten és Afrikában. Idén minden eddiginél szélesebb körű összefogás és eszköztár áll a rendelkezésünkre, hogy felhívjuk a figyelmet ezekre az aggasztó trendekre. A kutatás rávilágít, hogy még rengeteg a tennivaló, hiszen a megkérdezettek jelentős hányada nem tudja, hová fordulhat szakértői segítségért zaklatás esetén. Éppen ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy olyan tekintélyes és a témában jártas szervezetekkel dolgozhatunk együtt, mint az Új Nemzedék Központ, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, az UNICEF, akik képesek hathatós segítséget nyújtani. Az internetes bántalmazás szoros összefüggésben áll a tudatos internet használattal, ezért tartjuk fantasztikus lehetőségnek, hogy részesei lehetünk a Digitális Immunerősítő Programnak. A kampány nagykövetei, Tóth Gabi és Caramel, valamint a Cartoon Network csatorna abban segít, hogy az üzenet minél több érintett szülőhöz, gyerekhez eljusson.”

 

“Az Új Nemzedék Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma több mint 30 vállalattal összefogva a fiatalok kiberbiztonsága érdekében digitális immunerősítő programot indított. A program keretében júliusban megalakult a Digitális Immunerősítő Kerekasztal, amelyen info-  és telekommunikációs cégek mellett kiberbiztonsággal foglalkozó szakértők és pszichológusok vesznek részt. A közel 100 pontból álló javaslatcsomagot 5 témában fogalmazzák meg októberben, amelyeket az Új Nemzedék Központ egy kampány keretében juttat el a fiatalokhoz, a tanárokhoz és a szülőkhöz. 

 

Évente mintegy 500 millió felhasználói adatot lopnak el, és 10 másodpercenként támadnak meg hekkerek egy otthoni számítógépet, valamint európai szinten Magyarországon regisztrálták a legtöbb zsarolóvírusos támadást az elmúlt évben. Novák Katalin államtitkár elmondta, hogy a Magyar Ifjúságkutatás szerint is az Y és Z generáció tagjai leginkább az online térben élik az életüket és 85%-uknak a zsebében van a mobil és az internet, minden negyedik magyar fiatal 0-24 online van és a fiatalok 88%-a naponta többször is csatlakozik az online világhoz. Túl azon, hogy ez számos biztonsági kockázatot rejt, teret enged a fiatalok egymás közti bántalmazásának, kirekesztésének, más néven a kiber bullyingnak is.

 

Az egyik legfontosabb célunk, hogy a fiatalok biztonságosabb online környezetben nőhessenek fel, tudatosabbak legyenek és el tudják kerülni az ellenük irányuló kibertámadásokat. Azért küzdünk, hogy ne tudják ellopni féltve őrzött adataikat, majd azzal visszaélni, és ne történhessen meg az, hogy valaki kiber bullying miatt elszigetelődik, anyagi, testi, lelki vagy bármilyen kárt szenved. A Kerekasztal és az azt követő kampány célja, hogy megalkossunk egy gyakorlatorientált javaslatcsomagot, amellyel erősíteni tudjuk a fiatalok digitális immunrendszerét, azaz védekező képességét a rosszindulatú kibertámadások, az adatlopások és különböző internetes csalások ellen” – emelte ki Novák Katalin államtitkár.

 

Tóth Gabi, énekes, a kampány nagykövete így nyilatkozott: „Igyekszem olyan kampányok mellé állni, amelyet hitelesen tudok képviselni; ilyen a Cartoon Network és az Új Nemzedék Központ Aki ver, az nem haver, bántalmazás elleni és internetbiztonságról szóló kampánya. Mint a legtöbb gyerek, természetesen én is szenvedtem gyerekkoromban az iskolai bántalmazástól, cikizéstől, kirekesztéstől, de nekem nagyon sokat segített a családom. Szerencsés vagyok, hogy van egy nővérem, akivel egy suliba jártunk. Mindig megvédtük és segítettük egymást azokban a durva időszakokban, amikor minket pécéztek ki. Számomra két fontos üzenete van a kampánynak: hogy merjük önmagunkat vállalni, illetve merjünk segítséget kérni.”

 

 

Molnár Ferenc Caramel, a kampány másik nagykövete hozzátette: „Azért örülök, hogy a CN Haver Klub kampány képviselője lehetek, mert nagyon szomorúnak tartom, ha a gyerekek például külsőségek alapján ítélik el egymást. A bántalmazás mindenkit érint, de fontos, hogy ennek ne engedjünk teret, semmilyen formában, soha. Mindig úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak. Számomra ez a kampány legfontosabb üzenete, és persze az, hogy elmondjuk a gyerekeknek, hová fordulhatnak segítségért.”

 

„A bántalmazás, akár szemtől szembe zajlik, akár a világhálón, mindig közösségi problémákat jelez, mindig kapcsolatokról szól. A felnőttek felelőssége, hogy példát mutassanak és segítsék a gyerekeket a kortárs kapcsolatok, a barátságok, offline - online közösségek világában is felelősen, erőszakmentesen, a másik felé nyitottan és segítőkészen jelen lenni. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány nagyon örül ennek a kampánynak, mert ahhoz, hogy az erőszak, a bántás tabu legyen közösségeinkben, először az kell, hogy ne legyen tabu a bántalmazásról beszélni, ne legyen ciki segítséget kérni és segíteni.” – Táler Orsolya, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ügyvezetője.

 

A CN Haver Klub Európában, a Közel-Keleten és Afrika-szerte futó kampány. A gyerekek, szülők és a tanárok rengeteg hasznos és érdekes anyagot találnak a témában a http://haverklub.cartoonnetwork.hu/ oldalon, az érintett gyerekek, fiatalok a Kék Vonal ingyenes lelkisegély telefonszámán, a 116 111-en, illetve a www.kekvonal.hu honlapon elérhető online konzultációs felületeken kérhetnek segítséget.

 

A kampányfilmek itt tekinthetők meg:

https://www.youtube.com/watch?v=ugCXK8Z8Vuo

https://www.youtube.com/watch?v=riIpk5tnD0I

https://www.youtube.com/watch?v=yOm5XBtWsw4 https://www.youtube.com/watch?v=K6cBbZMHvxM

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09