Felhő infrastruktúra nélkül nehéz lesz versenyben maradni az Oracle tanulmánya szerint

forrás: Prím Online, 2017. október 13. 11:54

Egy 1610 informatikai szakember megkérdezésével készült tanulmány szerint az elmúlt negyedévben jelentősen növekedett azon vállalatok száma, amelyek felismerték és igénybe veszik a felhő infrastruktúra szolgáltatások nyújtotta üzleti lehetőségeket. 

A korábbi hasonló (2017 júniusi) tanulmány óta 10%-kal többen, a válaszadók közel háromnegyede (72%) gondolja úgy, hogy a felhős infrastruktúra szolgáltatások (IaaS – Infrastructure as a Service) megkönnyítik az innovációt. A válaszok 68%-a szerint az IaaS jelentősen javítja az üzleti folyamatok sebességét és rendelkezésre állását is. Ez 20%-os növekedés az előző negyedéves kutatás óta.

 

A válaszadók több mint fele (56%) úgy tapasztalta, hogy a vállalaton belül a felhőre való átállás miatt nőtt a termelékenység, 46%-uk szerint az átállás következtében az IT részlegeknek több lehetőségük van magasabb hozzáadott értékű feladatokon dolgozni. 

 

A tanulmány azt is megállapította, hogy a cégek 66%-a szerint azok a vállalatok, amelyek nem fektetnek infrastruktúra szolgáltatásokba nehezen fognak lépést tartani a felhő szolgáltatásokat kiaknázó versenytársakkal. A kutatásból az is kiderült, hogy a felhő infrastruktúrára váltás jelentősen lecsökkentette az új alkalmazások és szolgáltatások bevezetési idejét, valamint az üzemeltetési költségeket a válaszadók 68%-a szerint.

 

 

James Stanbridge, az Oracle IaaS termékekért felelős európai és ázsiai alelnöke szerint: „A kutatás megerősíti, hogy a felhő infrastruktúrába történő beruházások kifizetődnek. A cégek az IT részlegen túlmutató előnyöket könyvelhetnek el, mint például a termelékenység növekedése, és több lehetőséget kapnak, hogy új értéket teremtő projektekkel foglalkozzanak a működés szimpla fenntartása helyett. A megismételt kutatások során a válaszadóknak egyre nagyobb százaléka ismeri el az IaaS előnyeit. Emellett azonban a felhő infrastruktúrától ódzkodó kisebbségnek komolyan számolnia kell azzal a veszéllyel, hogy lemarad agilisabb riválisai mögött.”

 

A válaszadók 20%-a szerint az infrastruktúra szolgáltatások segítenek megújítani és átalakítani piacaikat és előnyre szert tenni versenytársaikkal szemben. 

 

A kutatásról

Az Oracle a Longitude Research vállalatával együttműködve 1610 IT szakembert kérdezett meg Ausztráliában, Németországban, Indiában, Olaszországban, Malajziában, Szaúd-Arábiában, Szingapúrban, Dél-Koreában és az Egyesült Királyságban arról, mi a véleményük a felhő infrastruktúrákról, és hogy mit változtatnának rajtuk adott esetben. A kutatás teljes egészében letölthető innen.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09