Új törvény, új kihívások – AML megfelelés a gyakorlatban

forrás: Prím Online, 2017. december 6. 14:35

A Consortix a SAS-sal közösen szakmai esemény keretében vette górcső alá az új pénzmosás elleni törvényt és a hozzá kapcsolódó MNB rendeletet, valamint egy sikeres projektet is bemutattak, amelyet már az új törvényi előírások alapján valósítottak meg az MKB Banknál. A rendezvényen a hazai pénzintézetek és szakmai szervezetek képviselői is jelen voltak.

A Consortix és a SAS Institute közötti partnerség a magyar piacon arra irányul, hogy a SAS technológiát és azokat a lehetőségeket, melyeket kínálnak az AML feladatok ellátására, egy szakismerettel, szaktudással rendelkező csapattal tudják támogatni. 

 

A Consortix informatikai tanácsadó cégként pénzügyi visszaélések elleni védekezéssel, tanácsadással és AML (anti-money laundering~pénzmosás elleni) rendszerek bevezetésével foglalkozik. A csapat 10 éve ezen a területen mozog, ismerik az üzleti és IT oldalt is, valamint Európa-szerte vettek már részt sikeres projektekben, idén többek között Finnországban, Izlandon, Franciaországban és Portugáliában.

 

Sváb Tamás, a Consortix üzletfejlesztési vezetője szerint azonban mindig nagy öröm számukra, amikor hazai bankokkal tudnak együtt dolgozni, amely most különösen aktuálissá vált, hiszen az idén májusban kiadott pénzmosás elleni törvény és a hozzá kapcsoló MNB rendelet új kihívások elé állítja a hazai pénzintézeteket.

 

Camilo Carvalho, a SAS pénzügyi bűncselekmény tanácsadója az általánosabb értelemben vett AML trendekről és kihívásokról beszélt a 4. AML direktívához kapcsolódóan. A szakember úgy véli, erre a területre különös figyelmet kell szentelni és a téma kifejezetten aktuális most, hogy az új nemzetközi irányelveket az országoknak is implementálniuk kell saját törvényeikbe. A SAS megoldása különösen hasznosnak bizonyul e tekintetben, hiszen a törvényi megfelelésben is segít az ügyfeleknek.
 

Camilo Carvalho, SAS

 

Bár Tamás inkább a hazai viszonyokról beszélt, mindketten egyetértettek abban, hogy komoly kihívásokkal szembesülnek a bankok, hogy megfeleljenek a követelményeknek. Camilo viccesen arról beszélt, a SAS missziója, hogy a „rosszfiúkat” igyekeznek megakadályozni abban, hogy rossz dolgokat tegyenek, Tamás kicsit gyakorlatiasabban megközelítve a kérdést úgy fogalmazott, a Consortix feladata, hogy az AML megfelelést egyszerűbbé tegyék a pénzintézetek számára.

 

A magyar törvény a sok konkrét előírás mellett konkrét hozzáállásbeli különbséget hozott, az AML szűrésnek immáron tudatos módon, dokumentáltan és folyamatos felülvizsgálat mellett kell létrejönnie. A felügyeletek ezt meg is követelik a bankoktól Európa-szerte, és, ami még ennél is fontosabb, nem csak a legnagyobb bankokat érintik a törvényben megszabott pénzbüntetések.

 

A hazai felügyelet a korábbiakhoz képest sokkal gyakorlatiasabb módon vizsgálja a pénzmosás elleni védekezést, és a terrorista cselekmények növekedésével ez a téma a sajtóban is egyre nagyobb visszahangot kap, amely komoly reputációs kockázatot jelenthet a bankok számára.

 

Gombamód szaporodtak az ilyen jellegű visszaélések, és a pénzintézeteknek rendszerszinten is fel kell venniük a versenyt. Ezek hiányosságai egyre égetőbb terheket rónak rájuk,  hiszen a törvény már kopogtat az ajtón, azonban sok helyen még olyan elavult rendszerekkel végzik ezeket a feladatokat, amelyek nem képesek a mostani követelményeknek megfelelni.

 

Ezek eredményeként pedig olyan mennyiségű riasztás lepi el a compliance osztályokat, amellyel nem képesek megbirkózni, és a humán erőforrás folyamatos emelésével nem is ideális megoldani ezeket a problémákat. Tehát sok esetben sem  a rendszerek, sem a leterheltség nem teszi lehetővé, hogy gyors és egyszerű mód nyíljon az új pénzmosási módok és az ezekhez való detektálási módok megismerésére.
 

 


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) törvényhez kapcsolódó rendelete pedig konkrét elvárásokat támaszt a hazai pénzintézetek felé, és ezek nem csupán a „nagyokat” érintik. Az automatizált szűrőrendszerek használata immáron nem választható opció, hanem 50 ezer ügyfél felett elvárás, valamint meghatároztak olyan ügylettípusokat és paraméter szinteket, ami felett szűrnie kell a rendszereknek. Természetes személyeknek történő ki- és befizetések esetében ez 25 millió, jogi személyeknél 50 millió forint, és magas kockázatú országokban történő tranzakciók esetén 5 millió forint. A szankciós szűréseknél is kötelező az automatizált rendszerek megléte, ez azonban jóval nagyobb kört érint, hiszen 1000 ügyfél felett várja el az MNB, hogy a pénzintézetek automatizált rendszert használjanak. 

 

A Consortix úgy véli, a tranzakciószűrésnél alapvető követelmény egy rendszerrel kapcsolatban, hogy a nemzetközi legjobb gyakorlaton alapuló szcenáriók mellett támogassa a hazai jogszabályi követelményekben előírtakat is, valamint a meghatározott pénzmosási módoknak való detektálást.

 

Sváb Tamás továbbá arról is beszélt, hogy fontos a szegmentálás, hogy az egyes szcenáriók esetében ügyféltípusokra lehessen beállítani a a paramétereket, hiszen ezáltal tudnak a különböző ügyféltípusoknak megfelelő detektálási szinteket létrehozni. Az is lényeges szempont, hogy az egyes szcenáriók ne csak szabályalapon működjenek, hanem az egyes ügyfelek korábbi viselkedéséhez mérten detektáljanak, riasszanak.
 

 
Sváb Tamás, Consortix

 

A SAS által kínált megoldás három modulból áll, melyek együtt és külön is bevezethetők a Consortix saját módszertanával. Ami azonban még ennél is lényegesebb, hogy a hazai jogszabályi követelményekre van szabva, azaz az MNB által előírt szcenáriókat tartalmazza, és NAV bejelentő modullal is rendelkezik. 2018 februárjától ugyanez elérhető lesz felhő alapon is, amely a kisebb pénzintézetek számára is elérhetővé teszi a megoldást.

 

Az új törvény követelményeinek megfelelően  vezették már be az MKB Banknál a SAS AML rendszerének tranzakció-szűrés modulját. Papp Mihály, az MKB pénzmosás elleni osztályának vezetője a Consortixszal közös munka kapcsán arról beszélt, hogy nem csupán az volt lényeges számukra, hogy egy szakértő csapattal dolgozzanak együtt, hanem, hogy gyorsan és gördülékenyen történjen a bevezetés. Elmondása szerint büszke ennek megvalósítására, és nagy sikerként könyvelhetik el a projektet, hiszen minden határidőt sikerült tartaniuk a rendelkezésre álló, szűk időkeret ellenére is.
 

Papp Mihály, MKB


A sikeres hazai példához kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésen pedig sok lehetőség és kihívás is terítékre került a pénzintézetek számára, azonban mindez mit sem ér megfelelő hozzáállás nélkül. Ezzel kapcsolatban Bácsfalvi András, a Magyar Bankszövetség pénzmosás elleni osztályának elnöke egy fontos üzenetet is megfogalmazott a résztvevőkek: „ne kockázatkerülők, hanem kockázatkezelők legyünk”.

Kulcsszavak: Consortix SAS pénzmosás AML

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09