Sikerrel zárult az Antenna Hungária Vízió2030 videós pályázata

forrás: Prím Online, 2017. december 8. 17:59

Az Antenna Hungária idén ősszel Vízió2030 néven videós csapatversenyt hirdetett középiskolások számára. 

A felhívás több ezer diákot és tanárt mozgatott meg, közel 30 ezren követték a pályázat oldalait a digitális médiában, 53 csapat küldte be pályaművét az ország minden tájáról és a határon túlról is. A díjazottak pénteken ünnepélyes keretek között vehették át nyereményeiket Budapesten.

 

Hogyan fogunk kommunikálni 2030-ban? Milyen eszközöket és megoldásokat fogunk használni a távközlésben, informatikában? Minden digitális és virtuális lesz? Milyen tartalmat fogunk fogyasztani? Hová fejlődnek a társas kapcsolatok és a digitális kultúra? – többek között e kérdésekre várta a fiatalok válaszait Vízió2030 névre keresztelt, középiskolások számára kiírt pályázatában az Antenna Hungária.

 

 

A tehetséggondozást, innovációt kiemelten fontosnak tartó Antenna Hungária a pályázattal a telekommunikáció, IT és digitális technológia iránt különösen fogékony fiatal generációnak adott lehetőséget gondolataik, kreativitásuk kifejezésére a jövőt illetően. 

 

A rendhagyó kezdeményezés rendkívül sikeresnek bizonyult, több ezer diákot és tanárt mozgatott meg. 28 ezren követték a pályázat digitális platformjait. 53 pályázat született, a zsűri végül 4 elismerést osztott ki a Vízió2030 pénteki, budapesti díjátadóján. A zsűritagok Dr. Solymár Károly, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára, Dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért- és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, Dr. Kápolnai András, az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatója, Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója, illetve Monda Eszter, a Corvinus Egyetem jövőkutatója értékelése alapján született meg a konszenzusos végeredmény.

 

A legkreatívabbnak a Kecskeméti Református Gimnázium „Retfres” nevű csapatát tartották a zsűri tagjai, a csapattagok a pénzjutalom mellett 1-1 prémium kategóriás laptopot vihettek haza. A második helyezett a budapesti Gyermekház Iskola csapata lett, ők a pénzjutalom mellé 1-1 csúcskategóriás mobiltelefont kaptak. A harmadik helyezett csapat a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium lett, ők a pénzjutalom mellett 1-1 tablet-et kaptak elismerésként. Továbbá különdíjban részesült a budapesti Mozgásjavító Általános Iskola és Gimnázium csapata, a kreatív pályamunkájuk elismeréseként szintén 1-1 mobiltelefonnal díjazta a kiíró a csapattagokat.

 

 

Az MTVA szakmai partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez, a közmédia M2 Petőfi TV csatornáján levetítésre kerülnek a nyertes filmek, valamint interjúk is készülnek a nyertes csapatokkal. 

 

A különösen aktív részvételre és a színvonalas pályaművekre tekintettel az Antenna Hungária jövő évi tervei között szerepel a kezdeményezés folytatása. 

 

A nyertes filmek a következő linkről érhetők el:

1. helyezett: a Kecskeméti Református Gimnázium csapata. Filmük címe: Vízió.

Csapat: Bárdkai László, Csiszár Gergő, Szabó Balázs. Mentoruk: Hős-Nagy Andrea. 

film: https://www.youtube.com/watch?v=47X7NCJW3Q4&t=103s

 

2. helyezett: a budapesti Gyermekház Iskola csapata. Filmük címe: Kézbesítve.

Csapattagok: Vitó Zsombor, Pócsi Péter, Diák Dezső. Mentoruk: Kovács Gábor. 

film: https://www.youtube.com/watch?v=MYnWcoboeqE&t=67s

 

3. helyezett: a barcsi Széchenyi Ferenc Gimnázium csapata. Filmük címe: A Pletyka.

Csapattagok: Boós Gergő, Barócsai Erika, Horváth Patrik. Mentoruk: Molnár Gábor. 

film: https://www.youtube.com/watch?v=T7O9aJO0QH0&t=138s

 

Különdíj: budapesti Mozgásjavító Általános Iskola és Gimnázium csapata. Csapat: Edelényi Márton, Zanócz Ottó, Hörnyék Bianka. Mentoruk: Szabó Csaba. Filmük címe: Tektapasz.

film: https://www.youtube.com/watch?v=WoxUMKPgOto&t=5s

 

A pályázatra készült összes kisfilm az alábbi csatornán megtekinthető: https://www.youtube.com/playlist?list=PLTriWlhcABBBVTGoYWqeHO-TKB76vcej1

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09