A Médiatanács elvégezte az országos frekvenciapályázatra benyújtott ajánlatok alaki vizsgálatát

forrás: Prím Online, 2018. február 22. 12:31

Pályázati nyilvántartásba vételről és elutasításról is döntött eheti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az országos kereskedelmi rádiós pályázaton, valamint helyt adott egy hálózatba kapcsolódási kérelemnek. 

A tanács támogatásával összesen harminc hírműsort, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsort készíthetnek kisközösségi, kereskedelmi és közösségi rádiók is, 84,1 millió forintból. A testület emellett egy azonnali interjúforgatási támogatásról is döntött egy Brassaïról készülő dokumentumfilmhez. 

 

Országos kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási lehetőség pályázata: nyilvántartásba vétel

A Médiatanács 2017. szeptember 8-án tette közzé hirdetményi úton és honlapján is az országos kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatásra vonatkozó pályázatát. Két jelentkező adott be pályázatot, mindkettőjüket december 15-én a Médiatanács – formai hiányosságok miatt – hiánypótlásra szólította fel. A pályázatok formai vizsgálata után a Médiatanács a Hold Reklám Kft.-t pályázati nyilvántartásba vette, míg a testület a másik pályázó, az Advenio Zrt. pályázati nyilvántartásba vételét elutasította. Utóbbi a hiánypótlást nem teljesítette megfelelően, üzleti terve hibás számításon alapult, így pályázata nem felelt meg a pályázati felhívásnak. Ez olyan formai hiba, amely esetben a hatóságnak nincsen mérlegelési jogköre a nyilvántartásba vétel megtagadását illetően. 

 

A pályázati eljárás minden lépése megtalálható a hatóság honlapján: Országos vételkörzetű, analóg földfelszíni műsorszórás útján megvalósuló rádiós médiaszolgáltatási lehetőség pályáztatása (2017). A nyilvántartásba vétel megtagadása miatt a pályázó felülvizsgálati kérelmet nyújthat be a bíróságra, amely a pályázati eljárás felfüggesztésével jár. Az eljárást ebben az esetben a Médiatanács csak a bírósági döntést követően folytatja. 

 

További rádiós döntések

A tanács a médiaszolgáltatók közös kérelmére február 26-tól engedélyezte a Kiskunfélegyháza 91,1 MHz és a Kiskunmajsa 88,2 MHz médiaszolgáltatási jogosultságok hálózatba kapcsolódását a Budapest 96,4 MHz rádiós jogosultsággal, ezzel együtt a frekvencián szóló Sirius Rádió 91,1 Rádió 1 Sirius-ként, a Sirius Rádió 88,2 MHz pedig 88,2 Rádió 1 néven folytatja a sugárzást.

 

Mecenatúrás támogatások

Harminc sikeres pályázattal kisközösségi, kereskedelmi és közösségi rádiók összesen 84,1 millió forintot kapnak a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programja hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítését támogató pályázatának 2017-es negyedik fordulójában. Hírműsor kategóriában eredményesen pályázott az egri FM7 Rádió, a paksi Fortuna Rádió, a fővárosi Klubrádió, a Sárvár Rádió, a szegedi Rádió 88, a kecskeméti Gong Rádió, a debreceni és a komlói Rádió 1, a balassagyarmati Megafon FM, a szolnoki és a karcagi Aktív Rádió, a kiskunfélegyházi és a kiskunmajsai Sirius Rádió, valamint a Rádió Szarvas. Szolgáltató magazinműsorok gyártására támogatáshoz jutott a fővárosi Karc FM, az Európa Rádió kisújszállási és nyíregyházi adója, a tiszafüredi Tisza-tó Rádió, a Bajai Rádió, a Rádió Törökszentmiklós, a kiskőrösi Kunság Rádió és a kalocsai KORONAfm100. Tematikus magazinműsorokat készíthet a tó keleti térségében fogható Balaton Rádió és a fővárosi Jazzy Rádió. Hírműsorok és szolgáltató magazinműsorok készítésére egyaránt támogatást kapott a Rádió 1 Sopron, a tatabányai Forrás Rádió és a szekszárdi Rádió Antritt. 

 

Az ad hoc események azonnali, helyszíni forgatási munkálatainak támogatására kiírt Escher Károly-pályázaton a testület 960 ezer forintot ítélt oda a magyar fotótörténet nagy alakjáról, Brassaïról készülő dokumentumfilm egyik kulcselemének forgatásához. Az alkotást Borsody István rendezi, és a támogatásból a fotóművész nemrég fellelt jóbarátjával, a 95 éves, Párizsban élő Lengyel Attila zongoraművésszel készítenek interjút. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09