Deloitte IFRS-felmérés: jelentős változások az előző évhez képest

forrás: Prím Online, 2018. május 9. 11:28

A Deloitte Magyarország második alkalommal készítette el IFRS felmérését, hogy feltérképezze, miképp gondolkoznak a cégek az IFRS áttérésről, annak időzítéséről és legnagyobb kihívásairól.

“A felmérés alapján továbbra is jelentős az érdeklődés az IFRS áttérés iránt, a megkérdezett társaságok 36 százaléka jelezte, hogy már át is tért vagy tervezi az áttérést a következő három éven belül. 2018-as adatok szerint már 197 cég tért át IFRS-re, amely jelentős növekedést jelent az előző évhez képest” – mondta el Veszprémi István, a Deloitte Magyarország adó- és jogi osztályának partnere.

 

Az áttérés elsődleges kiváltó oka továbbra is az anyavállalat ezirányú preferenciája, illetve a jogszabályi előírás. Egyre hangsúlyosabban jelenik meg azonban az áttérés szempontjai között a nyitási szándék a külföldi piacok felé, vagy az üzleti partnerek elvárásainak való megfelelés. A felmérésből ugyanakkor az is jól látszik, hogy sok társaság, amely az anyavállalati elvárás miatt ugyan készít az IFRS-nek megfelelő jelentéscsomagot, azonban mégsem tervezi az áttérést, mivel a jelenlegi “duál” beszámolási rendszere már évek óta bejáratottan és jól működik. 

 

“Az előző évi felméréshez képest viszont lényegi elmozdulás tapasztalható, hiszen egyre kevesebben halasztanák az IFRS-re történő áttérést a szabályozás kiforratlansága miatt. Ez részben köszönhető annak is, hogy az IFRS adószabályok tekintetében az előző évhez képest lényegi változás nem történt 2018-ban” – tette hozzá Helybély Judit, a Deloitte Magyarország adó- és jogi osztályának szenior managere. 

 

Kérdés ugyanakkor, hogy a 2018. január 1-jével hatályba lépett vevőkkel kötött szerződésekből származó bevétel elszámolása, a pénzügyi instrumentumokra vonatkozó új standardok, vagy a 2019. január 1-jétől hatályos új lízingszerződésekre vonatkozó standard kapcsán a jogalkotó milyen mértékben nyúl majd hozzá a szabályozáshoz. A felmérésből az is egyértelműen kitűnik, hogy az adózási hatások felmérése és kidolgozása továbbra is jelentős feladat az áttérő társaságok számára. A megkérdezettek 60 százaléka, tehát egyre többen gondolják úgy, hogy szükséges lesz feltételes adómegállapítást, illetve állásfoglalást kérniük a tervezett áttérést megelőzően az IFRS-hez kapcsolódó adószabályok tekintetében.

 

A 2018. január 1-jétől hatályba lépett, az IFRS beszámolásra áttérők szinte mindegyikét érintő új bevétel és pénzügyi instrumentumokról szóló standardok bevezetésével összefüggésben a megkérdezettek többsége úgy látja, hogy leginkább a számviteli és adózási területen felmerült kérdések esetén van szüksége külső támogatás bevonására.

 

A felmérés szerint a társaságok túlnyomó többsége, közel 80 százaléka érintett az új lízingstandard kapcsán, és rendelkezik olyan bérleti szerződéssel, amely alapján lízingbe vevőnek/adónak minősül. Ezen szerződések jellemzően járművekhez kapcsolódó lízingszerződések, előfordulnak továbbá ingatlanokhoz és egyéb gépekhez, műszaki berendezésekhez kapcsolódó lízingszerződések is.

 

A megkérdezettek közel fele szerint az áttéréshez szükséges felkészülésben mind adó, mind számviteli szempontból hiányosság észlelhető a társaságoknál. 

 

A Deloitte tapasztalatai szerint az áttérés gondos felkészülést igényel mind számviteli, mind pedig adózási oldalról. E két aspektust érdemes már idejekorán, egymással párhuzamosan felmérni és kezelni, hiszen például az adózási megfontolások is hatással lehetnek bizonyos számviteli politikai döntésekre és a specifikus adószabályok speciális, új analitikák kialakítását is szükségessé tehetik.

Kulcsszavak: felmérés IFRS Deloitte

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05