Forradalmasító startup ötletek az Óbudai Egyetem hallgatóitól

forrás: Prím Online, 2018. május 16. 08:29

Virtuális valóság környezetből távfelügyelt ipari robotok, menet közben is használható töltőrendszer elektromos járművekhez, távvezérelt háztartási eszközök, fűszernövény-termesztő csomagolás önlocsoló rendszerrel, bluetooth-os lázmérő – ezek nem a jövő eszközei, hanem az Óbudai Egyetem leginnovatívabb hallgatóinak megvalósítható ötletei.

Az Óbudai Egyetem minden évben meghirdeti végzős hallgatói számára a „Leginnovatívabb szakdolgozat” pályázatot, amelyre évről-évre remek startup ötletek érkeznek. A kiemelkedő pénzdíjazás mellett az egyetem mentorálást is biztosít a bemutatott ötletek továbbviteléhez, ha a hallgatók ezt igénylik.

 

Idén az egyetem hat karáról érkeztek pályázatok, a bíráló bizottság külön értékelte az alap-, valamint a mesterképzéses hallgatók dolgozatát. Az előzetes értékelések alapján a hallgatóknak szóban is be kellett mutatniuk szakdolgozatuk innovatív jellegét és az ötletek piaci hasznosítására vonatkozó elképzeléseiket.

 

Az első díjat Varga József, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Műszertechnikai és Automatizálási Intézetének korábbi hallgatója kapta egy Bluetooth-os lázmérőért, amely a piacon található hasonló készülékekhez képest nagyobb pontossággal méri a testhőmérsékletet. A hallgató szakdolgozatában a Bluetooth-os lázmérő hardverének elkészítését tűzte ki célul, valamint a hozzá tartozó szoftvert, amely beállítható időközönként a beteg testhőmérsékletének adatát Bluetooth kapcsolaton keresztül továbbítja a kiválasztott eszköznek.

 

A második helyezett Bartha Béla, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar mechatronikai mérnök hallgatója, aki egy távvezérelt, automatikus működésre is képes kisállat etetőt valósított meg. Az eszköz képes a háziállat környezetének és ivóvizének a hőmérsékletét, valamint a tárolóban rendelkezésre álló, illetve adagolt étel tömegét megjeleníteni, mely hosszabb távollét esetén segít a felhasználónak az étel adagolásában. Internetkapcsolat segítségével a felhasználó távolról is tetszőleges időben indíthat azonnali, vagy akár késleltetett etetést.

 

Jancsó Emese, a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar ipari termék- és formatervező mérnök szakos hallgatója egy olyan korszerű gyógyszercsomagolást valósított meg, amely az érintett termék piacán javarészt csak koncepció szintjén létezik, s ezzel harmadik helyet ért el. Ötletével a menopauza tüneteit enyhítő, spray formátumú, transzdermális gyógyszeripari termék arculatának és formatervének megújításán kívül korszerű funkciókkal is felruházta a terméket, amely mind a hagyományos, mind az okos eszközöket használó betegek számára felhasználóbarát megoldást nyújt, ez utóbbival figyelmeztető funkcióra is képes.

 

Mesterképzéses hallgatónk, Nemes Gyula Ádám a Neumann János Kar mérnökinformatikus hallgatójaként kapott kategóriájában első helyezést a virtuális valóság (VR) környezetben megjeleníthető és távolról is irányítható ipari robotok és egyéb csuklós gépi berendezésekért. Különleges újítása révén könnyedén illeszthető egy vagy akár több ipari robot tetszőleges környezetbe, megjelenhet a robot mellett a gyártósor modellje a többi robottal és eszközzel, vagy akár a robothoz tartozó prezentációs anyagok és technikai leírások, sőt az oktató és a tanuló is kommunikálhat egymással a virtuális térben a robot mellett. Ezen felül a rendszer egy dinamikusan generálódó vezérlő felületet is tartalmaz, amely jelentős előrelépés az univerzális felhasználhatóság felé.

 

Az Óbudai Egyetem különdíjat adományozott két hallgatónak innovatív ötleteiért. A legjobban kidolgozott ötlet díját Tóth Tibor nyerte el. A Bánki kar mechatronikai mérnök hallgatója az elektromos járművek hátrányainak kiküszöbölésére tett kísérletet, mint például az önkisülés, helyhez kötött töltés, illetve a kis hatótáv. Ezen problémák megoldása elősegítheti az elektromos járművek fejlesztését, elterjedését, továbbá a megújuló energiaforrásokat is előtérbe helyezheti. A kutatás egy napelemes rendszer által modellezett energiahozamon alapult. A fejlesztés eredménye egy, az elektromos járművekhez univerzálisan illeszthető töltőrendszer, ami nem csak parkoláskor, de menet közben is tölti az elektromos hajtással rendelkező eszközt és átlagban 5,7 kilométert képes hozzáadni a napi hatótávhoz.

 

A leggyorsabban piacra vihető ötlet különdíját Sződi Fanni kapta, a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar ipari termék- és formatervező mérnök szakos hallgatója. Olyan különleges fűszernövény-termesztő készlet csomagolását tervezte meg, amely lehetővé teszi a kert nélküli háztartások számára a friss konyhai ízesítők magról nevelését és tartását. A tervezett csomagolás segítségével nevelt növények az önlocsoló rendszernek köszönhetően nem igényelnek sok gondoskodást, ugyanis ehhez az egyenletes nedvességfelvételt biztosító víztartály a fogyasztói csomagolásból alakítható ki. A tartós alapanyagból készült csomagolás áruvédelmet nyújt a logisztikai folyamatokban felmerülő igénybevételek ellen, emellett a felbontás után a növényneveléshez felhasználható, a termék részét képezi, így nem válik hulladékká.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05