A világ legnagyobb tehetségkutató versenyén Molnár Áron a legjobbak között

forrás: Prím Online, 2018. május 23. 13:57

Hazaérkezett Pittsburghből (Pennsylvania, USA) az a magyar fiatal, aki a 2018. május 13-18. között megrendezett Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) vett részt. Az idén már több mint 1800, 21 év alatti fiatalt hívtak meg a rendezvényre, 75 országból.

Molnár Áron a 2016-2017.évi 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen I. díjas volt, így a Magyar Innovációs Szövetség biztosította részvételét az EU Fiatal Tudósok Versenyén. Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és gondozó programnak, a Fiatal Tudósok Versenyének döntőjén Áron továbbjutott a világdöntőre, az ISEF-re.

 

Az Intel ISEF rendezvény kétlépcsős. A versenyzőktől a nemzetközi zsűri angol nyelvű nevezési anyagokat kér a projektről. Ezt követően a kiállítással egybekötött döntőn több mint ezer tudós, mérnök és matematikus személyes interjúk során győződik meg a versenyzők felkészültségéről, és alakítja ki a végleges sorrendet.

 

Molnár Áron, a Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma korábbi diákja, aki jelenleg a BME-n tanul, „Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor” c. munkájával pályázott, amellyel elnyerte az Embedded Systems kategóriában a negyedik díjat, így 500 dolláros pénzjutalomban részesült.

 

 

A „Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor” célja az volt, hogy egy ferrofluidummal működő dőlésérzékelő szenzor kifejlesztése és tesztelése volt. A kifejlesztett megoldásban a vasmagot egy üvegcellába töltött ferrofluid helyettesíti, ami nanoméretű ferromágneses részecskékből és egy hordozófolyadékból álló folyékony anyag. Az így kapott eszköz egy ferrofluidum maggal ellátott differenciál transzformátor lesz. A jelenleg a piacon megtalálható MEMS (Mikro-elektromechanikai) dőlésszög szenzorok tipikus felbontása század-, illetve ezredfok körüli, tehát az elkészült szenzor pontosságban felül tudja múlni a piaci eszközök jelentős részét. Ebből adódóan felhasználási lehetőségei igen széleskörűek, leginkább az igen pontos szögmérésben segítheti a kutatók és mérnökök munkáját.

 

A magyar delegációt Dr. Jakab László, a hazai verseny zsűrielnöke, a BME VIK dékánja vezette. A nemzetközi versenyeken szereplő fiatal tehetségek utazását a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) fedezi.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09