Drónreptetés: csak eseti légtérrel térít a biztosító kár esetén

forrás: Prím Online, 2018. augusztus 2. 08:40

Elérheti a százezer főt is a drónhasználók köre Magyarországon, de közülük elenyésző számban lehetnek azok, akik szabályosan, eseti légtérrel is rendelkeznek. Ez azért problémás, mert annak hiányában a drón által okozott károkat sem téríti a biztosító. A Groupama Biztosító a Drónpilóták Országos Egyesülete elnökének (DOE) segítségével összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a felelős és biztonságos drónhasználatról. 

Ma ahhoz, hogy pilóta nélküli légijárművet (azaz drónt, repülőgép-modelleket stb.) reptessen valaki Magyarországon, eseti légteret kell igényelnie, melyhez legalább 30 nappal a tervezett igénybevétel előtt be kell nyújtani a kérelmet a Honvédelmi Minisztérium felé. Sokkal korábban nem is éri meg elkezdeni az ügyintézést, mert a tapasztalatok szerint a 60 napnál későbbi kezdődátummal igényelt eseti légtereket a hatóság elutasítja azzal az indoklással, hogy a légtérszerkezetre gyakorolt hatás ilyen időtávra nem vizsgálható. Amennyiben közterületen szeretnénk forgatni, képeket készíteni, a felsoroltak mellett az illetékes önkormányzattól (magánterület esetén a tulajdonostól) is szükségünk lehet hozzájárulásra. A sport-, valamint magáncélú tevékenység esetén a vállalkozásoknak még egy lépés kötelező: az eseti légtér igénylésén felül a tevékenységet be kell jelenteni az Innovációs és Technológiai Minisztérium részére. 

 

www.deltafarmpress.com

 

Patthelyzetben vannak, akik munkára használnák

„A jelenlegi szabályozás kihívás elé állít mindenkit, aki drónt használna” – mondta el Tuzson Gergely, a DOE elnöke. – „Nem tesz különbséget magán- és munkahasználat között, a játékboltokban kapható egyszerűbb és a több millió forint értékű, kiváló minőségű felvételt készítő gépek között. Ez főleg azoknak okoz nehézséget, akik munkához használnák, mivel a fotós, videós megbízásokra gyakran pár nappal a munkavégzés előtt kapnak felkérést. Ennyi idő alatt azonban esélyük sincs engedélyhez jutni.”

 

Jelenleg az Európai Unió minden országban más szabályok érvényesek a pilóta nélküli légijárművek működtetésére, az EU célja azonban, hogy ezekre az eszközökre egységes szabályok vonatkozzanak az Unión belül. A szabályozási keretrendszerről szóló javaslatot az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség készíti elő, amely az Ügynökség honlapjáról letölthető, véleményezhető.

 

A biztosítási feltételek is előírják a jogszabályok betartását  

„A drónok okozta kárt a felelősségbiztosítás is csak akkor fedezi, ha azt szabályosan, minden engedélyt beszerezve használta a tulajdonosa” – világított rá Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója. 

 

Hasonló a helyzet akkor is, ha külföldön szeretnénk reptetni drónunkat. Különösen most, a nyári időszakban sokan viszik magukkal drónjukat is, például azért, hogy még szebb felvételeket készíthessenek a nyaralásukról. „A Groupama Biztosító DOE-n keresztül elérhető drón felelősségbiztosítása például a külföldön okozott kárt is megtéríti, amennyiben az üzemeltető rendelkezik a Groupama Biztosítónál kötött utasbiztosítással. Természetesen csak abban az esetben, ha az üzemeltetők betartják az adott országban érvényes előírásokat és rendelkeznek a szükséges engedélyekkel” – hívta fel a figyelmet Kádár Péter.

 

Akár százezer érintett lehet itthon

Nehéz megbecsülni, pontosan hányan vannak, akiknek van drónjuk, hiszen a hatóság nem vezet nyilvántartást az eszközökről. Tuzson Gergely szerint, ha a játékboltokban és nagyáruházakban kapható apróbb eszközökkel nem számolunk, akkor is százezres nagyságrendről beszélhetünk Magyarországon. A DOE-nek jelenleg 560 magánszemély (jellemzően 25 és 59 év közötti drónpilóták) és 52 vállalkozás a tagja. Az Egyesületből szinte mindenki rendelkezik biztosítással, amellyel még egy lépést tesznek a jogszabályok betartásának irányába. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09