A kobotok megoldást kínálnak az öregedő munkaerő problémájára

forrás: Prím Online, 2018. augusztus 9. 16:47

A munkaerőhiány Magyarországon is egyre égetőbb problémává válik, ami hosszútávon a gazdasági növekedés rovására is mehet. Számos terület érintett, mint például az építőipar, a logisztika, vagy a gyártószektor. Még az olyan globális vállalatoknak is, mint a Nissan, szembe kell nézniük az öregedő munkaerő problémájával és az alkalmazottak hiányával. Azonban úgy tűnik, most sikerült megoldást találniuk.

A világ egyik legismertebb autómárkája, a Nissan vezetőinek életében is eljött az a pillanat, amikor egy igen jelentős problémával kellett szembenézniük. Amellett, hogy korszerűbb gyártási folyamatokra volt szükségük a jokohamai nagyüzemükben, rá kellett jönniük, hogy a munkaerő egyre csak öregszik, és a létfontosságú készségek pedig kezdenek kikopni a rendszerből. A Nissan 3200 alkalmazottja - akik elektromos és hibrid autók számára gyártanak motorokat és alkatrészeket, valamint a gépi elemek feldolgozásáért és összeszereléséért felelnek – jelenti a kapcsot a gyártósor és a mérnöki osztály között. Ez az integrált gyártási felállás rendkívül fontossá teszi azt, hogy az alkalmazottak megfelelő támogatásban részesüljenek, és megfelelő tapasztalattal rendelkezzenek.

 

 

A gyár számára e téren problémát okozott az ún. „takt time” szintje (egy adott folyamat ciklusának ideje), és mivel ez gyakran meghaladta a kívánt időtartamot, szükségessé vált a munkaerő-kölcsönzés, ami viszont több munkát és több személyzeti költséget jelentett a Nissan számára. 

 

Hogy erre a problémára megoldást találjanak, két sor UR10 robotkart telepítettek a jokohamai gyárba a Universal Robots-tól, hogy az alkalmazottak több időt tölthessenek más, értékesebb tapasztalat megszerzésével, és, hogy ezzel egy időben a takt time problematikája is megoldódjon.

 

Az érme két oldala

Amíg egyes vállalatok a csökkenő munkaerővel küzdenek, a másik oldalon az alkalmazottak attól félnek, hogy a masszív robotizáció hatására megszűnik a munkahelyük. Ellentétben a széles körben vallott nézetekkel, az automatizáció térnyerése nem kell, hogy negatívan hasson a foglalkoztatásra. Az együttműködő robotok egyik nagy előnye - amit a tapasztalat is mutat -, hogy nem az emberi munkaerőt helyettesítik. A kobotok bevezetése e helyett, szinte minden esetben új munkahelyeket teremt, mivel az emberi készségeket nagyobb értéket teremtő feladatoknál lehet kamatoztatni. Így a munkaerő általában felértékelődik, a vállalat piaci potenciálja pedig növekszik. „Az emberek félelmei, a politikusok ijesztgetései, stb. ellenére a történelem azt mutatja, hogy a technológiai fejlődés – beleértve azokat is, amik az ipari forradalmakhoz vezettek – igazából munkahelyeket teremt.” – mondja Esben H. Østergaard, a Universal Robots alapítója és technológiai igazgatója. „A Universal Robots-nál eltöltött idő alatt a saját szememmel láttam, ahogyan az automatizációs technológia új állásokat hozott létre. Sőt, azok a gyárak, akik telepítették az együttműködő robotjainkat, nemhogy csökkentették volna, de átlagban jelentősen megnövelték a személyzetük számát.”

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09