A Vodafone csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz

forrás: Prím Online, 2018. október 9. 16:27

A 2018. október 9-én megalakult Mesterséges Intelligencia Koalíció alapítóihoz a kezdeményezés támogatójaként a Vodafone Magyarország is csatlakozott. A koalíció célja, hogy kijelölje a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait és kereteit.

A mesterséges intelligencia (MI) kutatása, fejlesztése és alkalmazása a technológiai és üzleti szféra egyik leginnovatívabb területei közé tartozik, amely az elemzések szerint 2030-ra 13.300 milliárd euróval növeli majd a globális gazdaság teljesítményét.

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, felismerve az MI alkalmazásokban rejlő kiemelkedő versenyképességi potenciált, elindította a Mesterséges Intelligencia Koalíciót, amely platformként szolgál azok számára, akik érintettek a terület jövőbeni alkalmazásában, kutatásában, a jogi és etikai aspektusainak vizsgálatában. Annak érdekében, hogy a hazai digitális ökoszisztéma szereplői felkészülten vegyenek részt az MI területén zajló nemzetközi versenyben, a hazai szereplők – kormányzat, nagyvállalatok, kkv-k, startupok, valamint az akadémiai és egyetemi műhelyek –, közös fellépésére van szükség. Az MI Koalíció célja, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia fejlesztések terén mihamarabb az európai élvonalba kerüljön.

 

Dr. Budai J. Gergő

 

2018. október 9-én a Vodafone Magyarország alapító tagként csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz. Az alapító nyilatkozatot a szolgáltatót nevében Dr. Budai J. Gergő vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettes írta alá. „A mesterséges intelligencia villámgyors térhódítása és gyakorlati haszna tagadhatatlan. Ez a terület a technológiai fejlődésnek az eddigiektől gyökeresen eltérő, még magasabb szintjét képviseli. A Vodafone eddig is kiemelt figyelmet fordított a technológiai újításokra, és a számos innovációt tartogató jövőben épp olyan megbízható partner lesz, mint napjainkban” – mondta el.

 

A mesterséges intelligencián alapuló megoldások használata a jövőben számos előnnyel fog járni. Életünk részévé válnak az önvezető autók, nő a kiberbiztonság, és a tőzsdefolyamatok pontosabb előrejelzésétől az egészségügyi diagnosztikáig és megelőzésig számtalan olyan fejlesztést fog hozni a mindennapokba, amelyek hatékonyabbá, biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá teszik a jövőt.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05