Meglepetéssel indul a jubileumi Főállású Angyal pályázat

forrás: Prím Online, 2018. október 19. 17:06

A Vodafone Magyarország Alapítvány idén is meghirdette Főállású Angyal pályázatát. A nyertes egy éven keresztül havi bruttó 400.000 forintos fizetést kap az alapítványtól. A pályázati ötletnek idén is tartalmaznia kell digitális megoldást. 

A jubileumi év újdonsága, hogy idén a Főállású Angyal mellett bemutatkozik két extra angyal is, akik konkrét, a Vodafone Magyarország által kijelölt társadalmi ügyeket támogatnak majd. A kiválasztott Digitális Kórházi Angyal feladata tartós kórházi ellátásra szoruló gyerekek digitális eszközökkel való oktatása lesz, míg a Digitális Iskola Angyal a Vodafone Digitális Iskola Programjában résztvevő tanárok digitális edukációját végzi majd.

 

 

Dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának tagja, és a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese a Főállású Angyal pályázatot bejelentő sajtótájékoztatón elmondta: „Amire a Főállású Angyal pályázat és az összes eddigi Angyal tevékenysége rávilágít, hogy társadalmunkban rengeteg kiaknázatlan ötlet és lehetőség van. A programmal az a célunk, hogy ezeknek az ötleteknek, társadalmi probléma enyhítésére irányuló jótékonysági projekteknek a megvalósításához anyagi és technológiai segítséget nyújtsunk.”

 

A Főállású Angyal a Vodafone Alapítvány legismertebb és legnépszerűbb társadalmi projektje, melyet 2002-ben hirdettek meg először Új-Zélandon. A Vodafone Magyarország Alapítvány 2008-ban csatlakozott a kezdeményezéshez, éppen 10 évvel ezelőtt. Telekommunikációs vállalatként a Vodafone számára kiemelten fontos a technológia, a digitalizáció, mely jelentősen megkönnyíti a mindennapi életet, ezért idén is igaz, hogy a pályázati ötletnek tartalmaznia kell valamilyen digitális megoldást is. Ez lehet bármilyen eszköz, szolgáltatás, vagy program, amelynek van információtechnológiai vonatkozása – ilyen például a mobiltelefon, tablet, Skype, vagy a Facebook is. 

 

 

„Nem kell feltétlenül applikációt fejleszteni a sikerhez. Itt tulajdonképpen csak arról van szó, hogy a technológia segítségével sok minden egyszerűbben kivitelezhető. A korábbi évek egyik nyertese, Lencse Máté például Skype-on oktatott hátrányos helyzetű gyerekeket, így nem kellett személyesen elutaznia mindenhová. Ugyanezzel az ötlettel pályázni természetesen nem érdemes, de elég lehet, ha ennyire jelenik meg az idei pályázatokban a digitalizáció” – mondta el a Vodafone pályázati kiírásáért felelős partnerszervezete, a Magyar Adományozói Fórum igazgatója, Dr. Molnár Klára.  

 

A Főállású Angyal nyílt pályázatának nyertese egy éven keresztül dolgozhat választott projektjén teljes munkaidőben, havi bruttó 400.000 forintos fizetésért egy általa választott alapítvánnyal a háta mögött, amely szakmai segítséget is nyújt a feladat elvégzésében. Munkáját e szervezet munkatársaként fogja ellátni, hogy a folyamatos szakmai támogatás is biztosított legyen számára. A korábbi Főállású Angyalok visszajelzései alapján a program jócskán túlmutat az egy éves perióduson. 

 

 

A nyílt pályázat kihirdetésével egyidejűleg bemutatkozik két extra angyal is, a Digitális Kórházi Angyal és a Digitális Iskola Angyal. Őket nem pályázat, hanem felkérés útján választotta a Vodafone Magyarország Alapítvány. A Vodafone Digitális Iskola Angyal Váczi Dorottya digitális pedagógia szakértő lesz 2019-ben. A Digitális Iskola Angyal küldetése, hogy azon pedagógusok digitális tudását fejlessze, akik a Digitális Iskola Programban résztvevő intézményekben tanítanak. Célja, hogy a diákok és tanáraik digitális tudását fejlessze. Váczi Dorottya a felkérés kapcsán elmondta, eddigi pályája során is kifejezett célja volt a digitális eszközök oktatásba való beépítése, így örömmel vette a megkeresést. 

 

A Vodafone Digitális Kórházi Angyala 2019-ben Fábián Sára lesz, aki az általa alapított Amigos a gyerekekért szervezettel karöltve végzi majd ezt a tevékenységet. Az egyetemistákból álló jótékonysági szervezet súlyosan beteg gyerekek mindennapjait teszi szebbé a nyelvtanuláson keresztül. Digitális Kórházi Angyalként Fábián Sára, az Amigos a Gyerekekért Alapítvány alapítója is csatlakozik a Vodafone Alapítvány digitalizációs törekvéséhez. Ennek keretben a tartós kórházi ellátásra szoruló gyermekek oktatása a Vodafone digitális eszközeinek bevonásával gazdagodik.

 

A Főállású Angyal pályázat részletei a https://www.vodafone.hu/vodafonerol/vodafone-a-tarsadalomert#foallasu-angyal oldalon érhetők el. Az érdeklődők november 22-ig küldhetik el pályázatukat az oldalon elérhető egyszerű sablon kitöltésével.  

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Női szakemberekkel mutat példát a fiataloknak az IVSZ és a WiTH

Március 20-án délután második alkalommal adták át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) együttműködésében meghirdetett 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén pályázat díjait. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán megrendezett gálán négy kategóriában hirdettek nyertest, továbbá a szakmai zsűri egy olyan különdíjat is átadott, amellyel minden évben egy, a szakterületén kiemelkedően teljesítő pedagógus munkáját ismerik el.

2024. március 21. 17:55

Napelemes pályázat: ezek az akkumulátorok legnagyobb buktatói

Senki nincs még elkésve, aki igényelni szeretné a napelemekből és energiatárolóból álló rendszerekre kiírt Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatását, de elővigyázatosnak kell lenni. Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója felhívta rá a figyelmet, hogy nem minden akkumulátor tudja működtetni a rendszert áramszünet esetén, de arra is ügyelni kell, hogy a telepített eszközök kompatibilisek legyenek egymással. A szakértő szerint érdemes olyan kivitelezővel együtt dolgozni, aki a pályázat megvalósítása után is a rendelkezésünkre áll.

2024. március 14. 13:04

Digitális készségek fejlesztését célzó hazai projektek indulhatnak egy rangos európai díjért

Az Európai Digitális Készségfejlesztési Díj keretében öt kategóriában díjazzák a kontinensen élő emberek digitális kompetenciákkal való felvértezése iránt elkötelezett európai, köztük magyarországi projekteket és szervezeteket. Az IVSZ szerint a digitális készségek fejlesztése a gazdaság versenyképessége szempontjából elengedhetetlen – hiszen a hazánkban élő 16-74 év közötti felnőttek fele nem rendelkezik alapszintű digitális kompetenciákkal, pedig ezek nem csak a hétköznapi ügyintézést könnyítik meg, hanem a munkahely megtartásában és megszerzésében is fontos szerepük van. Ezért is különösen fontos összegyűjteni és megmutatni a készségfejlesztéssel kapcsolatos nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat minél szélesebb körben. 

2024. március 7. 17:48

Újabb izgalmas találmányok nevezhetnek a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

A hazánkban megvalósuló külföldi ipari beruházások alapján számíthatunk arra, hogy a célgépgyártók iránti igény a közeljövőben nőni fog, és a már eddig is jelentős nemzetgazdasági szerepén nagyot fog lendíteni ez a szektor. Ebben segít a Magyar Ipari Célgép Nagydíj, amelyet idén immár negyedik alkalommal hirdetnek meg.

2024. február 22. 10:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09