Ők a Marketing Diamond Awards 2018-as nyertesei

forrás: Prím Online, 2018. november 21. 11:04

A Marketing Store Kft. lett „Az Év Ügynöksége 2018-ban”, a Billingo pedig  „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2018” címet nyerte el a Marketing Diamond Awards idei pályázatán. Az egyedülálló díj küldetése, hogy teret adjon a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára.

2018. november 14-én átadták a Marketing Diamond Awards pályázat díjait, a Magyar Marketing Szövetség Marketing Summit Hungary konferenciáján. 

 

A Magyar Marketing Szövetség 2015-ben partnereivel együtt alapította meg a Marketinggyémánt díjat, amely az idei évtől új márkanéven – Marketing Diamond Awards – várta pályázóit. A marketingkommunikációs szakmában a legtöbb szakmai díj a nagy ügynökségek és a multinacionális vállalatok kiváltsága, akiknek nagyobb marketing büdzsé áll a rendelkezésükre. A Marketing Diamond Awards küldetése, hogy teret adjon a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások számára. Továbbá a sikeres, hatékony marketing-megoldások elismerésével és azok széleskörű népszerűsítésével hozzájáruljon az igényes, szakmailag helyes gyakorlat elterjedéséhez, valamint segítse a marketingszakma kisebb szereplőit a minél színvonalasabb marketingtevékenység végzésében. 

 

Az MMSZ kibővítette a Marketing Diamond Awards zsűrijét: az ügynökségi szakemberek mellé felkérték a megbízói oldal meghatározó marketing- és kommunikációs vezetőit is. A pályázatok értékelésekor az ügynökségi szakemberek a megbízói oldalról benyújtott pályázatokat, míg az ügynökségek által benyújtottakat a megbízói oldalt képviselő zsűritagok értékelték. 

 

Tizenegy kategóriában lehetett pályázni, a 2017. január és 2018. október között megvalósított aktivitásokkal. Az idén a márkaépítés kategória, ezt követően a tartalommarketing és az esemény alapú aktivációk kategóriák voltak a legnépszerűbbek. Az ismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte. 

 

Az idei év fődíjasait a Marketing Summit Hungary szakmai grémiuma előtt ismerték el. 

 

Szolgáltatói oldalon a Marketing Store Kft. lett az egyik fődíjas, aki ezentúl viselheti „Az Év Ügynöksége 2018” kitüntető címet, megbízói/ügyféloldalon pedig a Billingo lett a fődíjas, aki ezentúl viselheti „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2018” kitüntető címet.

 

 

(A képen balról jobbra: Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, Kurucsai János, a Marketing Store Kft. ügyvezetője és Hegedűs-Csapó Veronika, a T-Systems szenior Cloud és dobozos ICT szolgáltatások szakmai irányítója)

 

(A képen balról jobbra: Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, Sárospataki Albert, a Billingo ügyvezetője és Hegedűs-Csapó Veronika, a T-Systems szenior Cloud és dobozos ICT szolgáltatások szakmai irányítója)

 

Kiosztották az „Az Év Marketing Nagykövete” különdíjat is, amiben  azon szervezet részesült, amely a legtöbb pályázatot nyújtotta be, ezzel is bizonyítva, hogy az elmúlt egy évben, komplex és aktív marketingtevékenységet végzett. Az idén a Kreatív Vonalak Kft. kapta meg az „Év Marketing Nagykövete” elismerést. 

 

 

(A képen balról jobbra: Mikecz Péter, az Observer ügyvezetője, Nagy Barna, a Kreatív Vonalak ügyvezetője és Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke) 

 

A (fő)díjazottak értékes nyereményekben részesültek, a Magyar Marketing Szövetség kiemelt partnerének, a T-Systems jóvoltából.

 

A pályázat további gyémántdíjas nevezői a következő linken tekinthetőek meg: http://marketingdiamond.hu/dijazottak 

 

 

(A képen láthatóak a negyedik Marketing Diamond Awards azon gyémánt elismerésben részesült nevezői, akik a Díjátadón személyesen vették át elismeréseiket)

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09