A Z generáció nem robotokból áll

forrás: Prím Online, 2018. december 4. 14:17

A Z generáció hamarosan egy technológiát előtérbe helyező mentalitással lép be a munkaerőpiacra, így a vállalkozásoknak a jövőben még jobban kell alkalmazkodniuk a digitális kor kihívásaihoz. Ennek következtében pedig tovább szélesedik majd a munkahelyeken dolgozó öt generáció közötti szakadék. A Dell Technologies megbízásából készült globális kutatás alapján az 1996 után születettek, vagyis a Z generáció tagjai jobban értik a technológiát és az abban rejlő lehetőségeket az életünk és a munkánk átalakítására. 

„Szinte biztos, hogy a digitális bennszülöttek fejlett technológiai és adatelemzési készségekkel rendelkeznek, és meglepő az a digitális érettség, amellyel a munkahelyre érkeznek. Ennek ellenére sem beszélhetünk robotgenerációról. A Z generáció a technológiában nem csupán az emberiség fejlődésének eszközét látja, hanem az információverseny mezőnyének kiegyenlítésére alkalmas módszert is. Figyelemre méltó tervekkel és optimizmussal rendelkeznek” – mondta Danny Cobb, vállalati szaktekintély és a Dell Technologies technológiai stratégiai részlegének alelnöke.

 

A 17 országra kiterjedő, több mint 12 000 középiskolai és felsőoktatásban tanuló diák megkérdezésével végzett felmérés a fiatalabb generáció technológiával és karrierlehetőségeivel kapcsolatos kilátásait tárja fel. A legfontosabb megállapítások:

  • 98 százalékuk használta a technológiát a tanulmányaihoz.
  • 91 százalékuk szerint a munkáltató által biztosított technológia – hasonló ajánlatok esetén – döntő tényező lehet.
  • 80 százalékuk szeretne élvonalbeli technológiákkal dolgozni: ebből 38 százalékukat az informatikai karrier érdekli, 39 százalék a kiberbiztonság szakterületén dolgozna, 46 százalék pedig a technológiai kutatás és fejlesztés területén.
  • 80 százalékuk úgy véli, hogy a technológiának és az automatizálásnak köszönhetően igazságosabb munkakörnyezet alakul majd ki, az elfogultság és a diszkrimináció kiküszöbölésével.

 

A kitöltők túlnyomó része, 89 százalék tisztában van vele, hogy az elkövetkezendő időszak az emberek és a gépek partneri kapcsolatáról fog szólni: a válaszadók kicsit több mint fele (51%) úgy véli, hogy az emberek és a gépek integrált csapatként fognak együttműködni, míg 38 százalékuk eszközként tekint a gépekre, amelyet az emberek szükség szerint használnak majd.

 

 

A tapasztalat hiánya, potenciális generációs szakadékok

A Z generáció tagjainak túlnyomó része bízik ugyan saját technológiai képességeiben, ám aggódnak amiatt, hogy nem rendelkeznek a munkaadók által elvárt személyes készségekkel (soft skill). 73 százalékuk jó vagy kiváló szintűnek értékeli technológiai képzettségét, 68 százalékuk pedig saját bevallása szerint átlag feletti programozási készséggel rendelkezik. Még többet árul el az a tény, hogy 77 százalékuk hajlandó lenne idősebb, technológiai szempontból tapasztalatlanabb kollégáit segíteni. Ennek ellenére szinte minden friss diplomás (94%) aggódik a jövőbeli munkalehetőségei miatt.

  • 57 százalékuk gondolja úgy, hogy az oktatás, amiben részesültek, jól vagy kiválóan felkészítette őket jövőbeli karrierjükre.
  • Körülbelül a felük (52%) gondolja úgy, hogy rendelkezik a munkaadók által elvárt technológiai képességekkel, viszont a nem technológiai jellegű készségekkel nem feltétlenül.

 

Ugyanakkor az idősebb szakemberek amiatt aggódnak, hogy a fiatalabb generáció tagjai lehagyják őket, illetve hogy a jövő vezetői túlnyomó részben digitális bennszülöttek lesznek. A Dell Technologies korábbi kutatása szerint a cégvezetők 87 százaléka tart attól, hogy vállalatuk nehezen tud majd minden generáció számára egyenlő lehetőségeket biztosítani*. 

 

Mivel akár öt generáció is dolgozhat egy munkahelyen, a vállalkozások feladata, hogy segítsenek az alkalmazottaknak közös nevezőre jutni a digitális megoldásokat előtérbe helyező kultúra kialakítása során. Az egymást kiegészítő készségekkel rendelkező, több szakterületen tevékenykedő csapatok elősegíthetik a tudásmegosztást és új megközelítésekkel járulnak hozzá a problémák megoldásához. A gyakornoki és a rotációs programokkal, valamint egyéb, korai karrierfejlesztési lehetőségekkel a fiatal szakemberek munka közben szerezhetnek tapasztalatot, így fejleszthetik a szükséges soft skilljeiket. Eközben pedig a fordított mentori programok vállalati szinten fejleszthetik a technikai kompetenciákat, ahol a Z generáció mutatja az utat a többieknek.

 

„Mi a Drapernél a multidiszciplináris együttműködésre törekszünk. Nem ritka, hogy katonai szakértőket, rakétatudósokat és a környékbeli egyetemekre járó diákokat hozunk össze, hogy közös erővel dolgozzanak a világ legösszetettebb problémáinak megoldásán. Az Ilyen esetekben a diákok egyedi megközelítéssel látnak neki a megoldások kidolgozásához. Számos kifejezetten interaktív technológia kifejlesztésén dolgozunk, amelyhez a Z generáció olyan egyedi, a felhasználót előtérbe helyező szemléletmóddal járul hozzá, amelyre másképp talán nem is gondolnánk” – nyilatkozta Mike Crones, a Draper informatikai igazgatója.

 

Az emberi tényező

Annak ellenére, hogy gyakorlatilag már születésük óta használnak elektronikai eszközöket és a közösségi médián nőttek fel, a Z generáció tagjai több emberi interakcióra vágynak a munkahelyen.

  • A munkatársakkal való kommunikáció terén a személyes kommunikációt részesítik előnyben (43%), és csak azt követi a telefonos kommunikáció (21%). Az üzenetküldő alkalmazások és a szöveges üzenetek pedig az utolsó helyre kerültek. 
  • 75 százalékuk szívesebben tanulna munka közben a munkatársaitól és más emberektől, mint az interneten.
  • 82 százalékuk úgy véli, hogy a közösségi média hasznos eszköz lehet a munkahelyen.
  • Több mint a felük (53%) inkább bejárna egy munkahelyre ahelyett, hogy otthonról dolgozzon, 58 százalékuk pedig szívesebben dolgozna csapatban, mint függetlenül.

 

„A mai fiatal szakemberek együttműködésen alapuló oktatási környezetből érkeznek, és természetesen erre a munkahelyen is számítanak. Bár a modern munkahelyeken a szemtől szembeni kommunikáció nem minden esetben megvalósítható, a mai immerzív technológiákkal azonban a dolgozók a fizikai és a virtuális világban is együttműködhetnek” – mondta Maribel Lopez, a Lopez Research technológiai ipari elemzője és stratégiai tanácsadója.

 

„Az emberek és a gépek közötti kapcsolat korában azok a vállalkozások lesznek sikeresek, amelyek egy minden generációt támogató munkaerőt hoznak létre. Az integrált munkaerő egyben hatékony munkaerő: segíti a vállalat átalakulását, és sikeressé teszi a vállalatot a digitális jövőben” – Tette hozzá Cobb, a Dell Technologies stratégiai részlegének alelnöke.

 

___________________

Realizing 2030, Dell Technologies, 2018 január

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09