Áttörést jelentő kísérlet az ABB távvezérelt személyszállító kompjának autonóm működtetésében

forrás: Prím Online, 2018. december 10. 18:43

Távirányítással kormányozták a jégosztályú személyszállító komphajót, a Suomenlinna II-t a Helsinki kikötője közelében lévő tesztterületen, annak bizonyítására, hogy a mai technológiai megoldásokkal a hajók emberi felügyelet alatti irányítása bárhonnan megvalósítható.  

A múlt héten, a finn főváros kikötőjében végrehajtott történelmi jelentőségű kísérlettel az ABB és a Helsinki City Transport új fejezetet nyitott az autonóm üzemű hajózásban. A távvezérlési kísérlet során, amelyet a világon most először végeztek egy már üzemben lévő személyszállító komphajóval, az ABB sikeresen tesztelte a hajó üzemeltetésének továbbfejlesztését célzó, bármely hajótípusnál alkalmazható technológiákat.   

 

„Nagyon izgatottak vagyunk, mert a teszt azt bizonyítja, hogy a megoldásunk potenciálisan jelentős hatást gyakorolhat a tengerhajózási ágazat jövőjére,” – mondta Peter Terwiesch, az ABB Ipari Automatizálás divíziójának vezetője. „Az ABB legkorszerűbb automatizálási megoldásai korábban elképzelhetetlennek tartott dolgokat váltanak valóra számos szektorban, így a hajózásban is, ahol gőzerővel keresik azokat az új technológiákat, amelyek jobb hatásfokot és nagyobb biztonságot tudnak garantálni.”       

 

 

„Az autonóm üzem nem azt jelenti, hogy a hajó fedélzetén nincs legényég. Ahogy a hajózásban egyre inkább áttérnek a villamos hajtásra, a hajók rendszereit folyamatosan digitalizálják és csatlakoztatják az ipari internetre, az ABB olyan, már meglévő megoldásokat ajánl a tengerészeknek, amelyek új lehetőségeket jelentenek számukra. Az új technológiai megoldások bevezetésével javítani tudjuk a tengerhajók üzemeltetésének általános biztonságát is,” – mondta Juha Koskela, az ABB tengerhajózási és kikötői technológiákra szakosodott részlegének (Marine &Ports) vezetője.   

 

A Suomenlinna II kompot a felújítása során az ABB új, dinamikus helymeghatározó rendszerével, az ABB Ability Marine Pilot Control-lal szerelték fel, amivel a hajót a Helsinkiben lévő vezérlőközpontból tudták navigálni. 

 

A sikeres út megtétele után Heinonen kapitány így nyilatkozott: „A távvezérlési kísérlet terén jelentős előrelépést tettünk. Úgy vélem, hogy jó úton járunk afelé, hogy a kísérletek folytatása során feltárjuk a technológiában rejlő további lehetőségeket is.”  

 

Video a kísérleti útról:

 

Ez az áttörést hozó kísérlet jelentősen elősegítheti, hogy a tengerhajózási szektor szélesebb körben is elfogadja az autonóm üzemű rendszereket. Az autonóm megoldások a következő évtizedekben várhatóan átalakítják a nemzetközi hajózást, így az ágazat végre kilábalhat a 2008-as pénzügyi válság okozta visszaesésből. A Nemzetközi Hajózási Kamara (International Chamber of Shipping) adatai szerint az elmúlt évtizedben a tengeri szállításban 30%-kal nőtt a kereslet, így napjainkban évente 10 milliárd tonna árut szállítanak tengeren.   

 

A Suomenlinna II rendszerint Helsinki és a közeli szigeten álló, az UNSECO világörökségi listáján szereplő Suomenlinna erőd között jár. A távvezérelt navigálási kísérlet során a komp Helsinki piactere elől, a Kauppatori kikötőből indult, és Heinonen kapitány a vezeték nélküli ABB Ability Marine Pilot Control-lal kormányozta a helsinki kikötő előre kijelölt területén.  

 

A kísérletre a komp napi üzemidején kívül, a partoktól távol, utasok nélkül, olyan területen került sor, ahol más hajók nem tartózkodtak. Bár már fel van szerelve az új dinamikus helyzetmeghatározó rendszerrel, a komp továbbra is a hagyományos fedélzeti irányító rendszerrel működik. A kiépített távirányítási üzemmód egyelőre csak a kísérlet céljait szolgálja. A kutatási és fejlesztési program a komp és a legénység bevonásával folytatódik.  

 

A 2004-ben épített Suomenlinna II kompot az ABB jégosztályú elektromos hajtásrendszerével, az Azipod-dal szerelték fel.  A kompot 2017-ben felújították, és felszerelték az ABB helyzetfelismerő megoldásával, az ABB Ability Marine Pilot Vision-nel.  A Suomenlinna II egész évben közlekedik, jól bírja azokat a Helsinki térségében uralkodó kemény téli viszonyokat is, amelyek komoly nehézségeket okoznak minden más típusú közlekedésben. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09