Jövőre a pilóták ötöde nő lesz az easyJetnél

forrás: Prím Online, 2019. március 28. 11:04

Európa vezető légitársaságánál 222 nő dolgozik pilótaként, ez 2015-höz viszonyítva 73 százalékos növekedést jelent. Ezzel előreláthatóan az év végéig 18 százalék lesz a női pilóták aránya, így minden bizonnyal elérik a 2020-ra tervezett 20 százalékot az easyJetnél.

Az Amy Johnson Kezdeményezés* 2015-ben indult, azzal a céllal, hogy minél több nőt toborozzanak pilótaképzésre és pilótapozíciók betöltésére. Ekkor az easyJet pilótáinak csupán 6 százaléka volt nő. Idén év végéig a becslések szerint ez az arány 18 százalékig nőhet, így a jövő évre kitűzött 20 százalék tarthatónak tűnik az vezetőség szerint. A toborzás és a képzés minimum 18 hónapot vesz igénybe. A légiközlekedésben világszinten 95 százalék a férfi pilóták aránya, ebből kifolyólag a bérkülönbségek is torz képet mutatnak, ha az iparágban a női és a férfi fizetéseket vizsgáljuk, hiszen pilóták jövedelme kiemelkedik a többi pozíciókhoz képest. Az easyJet törekszik arra, hogy minden területen egyre kiegyenlítettebb legyen nemek aránya, nyárra a vezetőség tagjainak 45 százaléka nő lesz. 

 

_________

* https://careers.easyjet.com/pilots/amy-johnson-initiative/ 

Kulcsszavak: repülés easyJet

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05