Virtuális sétával gyűjtenek a fogyatékkal élők számára

forrás: Prím Online, 2019. március 28. 08:53

Már alig hétezer kilométer hiányzik ahhoz, hogy a Liferay Hungary csapata Föld-kerülő virtuális sétája végéhez érjen és ezzel támogassa a Kézenfogva Alapítványt. A tavaly tavasszal indult mozgalomban négymillió forintot gyűjtenek össze a fogyatékos emberek munkavállalásának támogatására. 

2018 áprilisában indultak virtuális világkörüli túrára az IT-óriás munkatársai, mégpedig úgy, hogy a konkrét lépéseket Budapesten teszik meg. Húsz programozó állt össze és vállalta, hogy ahová csak lehet, gyalog közlekedik és többet mozog majd, mint korábban. Kerülik a liftet, tömegközlekedés és autózás helyett sétálnak, hétvégeken pedig túrákat szerveznek. Lépéseiket lépésszámlálókkal követik és így gyalogolnak le együttesen 40.075 km-t, ami éppen annyi, mintha megkerülnék a Földet.

 

Minden megtett kilométerrel konkrét adományt gyűjtenek: a virtuális világkörüli sétával 4 millió 75 ezer forintot szeretnének gyűjteni fogyatékos fiataloknak egy év alatt. Az adomány egyrészt egy jótékonysági honlapon keresztül, másrészt rendszeres események szervezésével, harmadrészt a Liferay támogatásával gyűjtik össze. Egy világtérképen folyamatosan mutatják merre járnak virtuálisan, így egészen olyan, mintha mi is éppen Afrika vagy Ausztrália gyalogútjait koptatnánk. 

 

Jelenleg a csendes-óceáni szigetvilágban járnak, a következő néhány ezer kilométert Japánon és Szibérián keresztül teszik meg. Az elmúlt egy évben több olyan ingyenes rendezvényt szerveztek, amely során hivatásos utazók meséltek élményeikről Dél-Amerikától Afrikán át Szibériáig. Mindig éppen arról a kontinensről tartanak élménybeszámolót, ahol virtuálisan jár a Liferay csapata, így nemcsak a támogatásra, hanem a valós utazásra is kedvet kapnak az érdeklődők. A rendezvényről további információ itt érhető el: https://www.meetup.com/Liferay-Hungary-Journey/

 

„Számomra mindig is fontos volt a testmozgás és az egészséges életmód, azonban eddig ezzel csak magamnak tettem jót. A Liferay Journey-nek köszönhetően azonban másoknak is segíthetek! Több mint 3500 km-t, azaz egy grönlandnyi távolságot sétáltam, mióta részt veszek a kezdeményezésben. A séta hatására nem csak hogy kevesebbet költök bérletre, hanem áprilisban tervezem életem első félmaratonját futni. Büszke vagyok, hogy a csapat részese lehetek és arra, hogy a cég víziója nem csupán egy hangzatos plakát a falon, hanem ezzel az összefogással valóban segítünk és hatással vagyunk mások életére.” – mondja Bozóki Dominika, a Liferay Journey főszervezője. 

 

A támogatott alapítvány oldalán http://kezenfogvamozdulunk.hu/liferay-hungary/ bárki követheti, merre jár éppen a csapat és támogathatja is az ügyet. 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09