A One Identity veszprémi fejlesztőcsapata nyert az Angular Attack nemzetközi programozóversenyén

forrás: Prím Online, 2019. április 17. 09:57

Az Angular Attack világszerte a legjelentősebb verseny ebben a kategóriában, amelyre több száz csapat nevez be minden évben – az online hackathon szakmai támogatói többek között a GitHub, a Google, a Zenko.IO a Rangle.IO és a Wijmo. A nyertes magyar csapat a verseny kezdete, 2016 óta részt vesz az Angular Attack nemzetközi programozóversenyen és eddig három alkalommal szereztek első helyezést az öt kategória egyikében.

Az Angular Attack versenyre a világ minden tájáról nevezhetnek 1-4 fős csapatok, akiknek 48 óra áll rendelkezésükre hogy a nulláról fejlesszenek egy tetszőleges alkalmazást, amely aztán öt kategóriában is megmérettetésre kerül: "Judges Favorite", "Hacker Favorite", Innováció, Dizájn és Népszerűség. Az első négy kategória győzteseit a szakértőkből – többek között a Google, eBay, Frontend Masters, Telerik delegáltjaiból – álló zsűri választja ki, például a forráskódot is alaposan megvizsgálva. Ezek közül is a "Judges Favorite" a legfontosabb kategória – az itt díjazott alkalmazás a többi kategóriában már nem nyerhet, függetlenül attól hogy megfelelt azok kritériumainak is. A legnépszerűbb alkalmazás kiválasztása pedig nyilvános szavazással zajlik.

 

A veszprémi csapat eddigi győzelmei az Angular Attackon:

  • 2019: a „Song Hero” alkalmazás a „Judges Favorite" kategória nyertese lett. A Guitar Hero-n alapuló interaktív zenei játékban a Diszkópatkányok című film taktusaira gyűjthetünk pontokat, már amennyiben játékosunk megfelelően playback-el és headbang-el.
  • 2018: a „Bubble Beat” nevű DJ alkalmazás a "Hacker Favorite" kategóriában lett győztes
  • 2016: a „Balatone Waves Sound Player” speciális relaxációs alkalmazás már a verseny történetének legelső alkalmával elhozta a „Judges Favorite” díjat a 3600 regisztrált csapat közül 

 

 

Az idei év nyertes csapatának tagjai: Kálóczi Dávid, Szabó Gergely, Tamás Csaba és Zana László - a korábbi évek sikereihez pedig Hugyák Tamás és Méreg Balázs kollégáik is nagyban hozzájárultak. A csapat tagjai és támogatóik mindannyian a One Identity (korábban Balabit) veszprémi fejlesztőcsapatának munkatársai, akik munkájuk során is használják az Angular-t, jelenleg is ez a vezető frontend technológia a vállalatnál.

 

A One Identity 2018. januárjában vásárolta fel az egyik legsikeresebb hazai startupot, a Balabitet, amelynek hazai (budapesti és veszprémi) fejlesztőközpontjai jelenleg a One Identity legnagyobb fejlesztési bázisai. A vállalat egyik legdinamikusabban növekvő területe a One Identity Safeguard for Privileged Session Monitoring terméken alapul, amely a Balabit akvizíciójával került a portfólióba, és az eszköz felületét a versenyben is használt technológiával, Angular-ral fejleszti a veszprémi csapat. 

 

A csapattagok aktív résztvevői a hazai technológiai közösségeknek és szívesen osztják meg tudásukat és tapasztalataikat a tanulni vágyókkal:

•2019. április 18-án 15:00 órától a Startup Safari Budapest keretében tart előadást Zana László a hackathon projektek fontosságáról, azok hatásairól a termékre, a csapatkohézióra és a szakmai fejlődésre. Konkrét példákon keresztül mutatják be hogy egy hackathon projekt miként indukálja a cégen belüli innovációt és ez milyen hatással van a produktivitásra. Bővebb információ a One Identity Balabit HUB facebook oldalon érhető el.

•2019. április 24-én 18:00 órától a Veszprémi Technology Meetup-on, a One Identity havonta megrendezésre kerülő ingyenes rendezvényén élőben is bemutatásra kerül az idei nyertes „Song Hero” alkalmazás. A pizzázással egybekötött élménybeszámolón technológiáról és a verseny részleteiről is lehet beszélgetni a fejlesztőkkel. Bővebb információ a Veszprémi Technology Meetup facebook oldalán érhető el.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50