A munkahely nem helyettesíti az egyetemi tanulást

forrás: Prím Online, 2019. május 16. 09:58

Egy kutatás szerint jelentős a lemorzsolódás az egyetemi alapképzésben: a hallgatók 40 százaléka egy adott ponton megszakítja tanulmányait – az okok egyelőre nem tisztázottak, de annyi biztos, hogy sok cég kifejezetten hajt az egyetemista munkaerőre. Főként az informatikai és a gazdasági szakokra jellemző, hogy egy vonzó álláslehetőség elcsábítja a diákokat - pedig a cégeknek ebben felelőssége van, hiszen pillanatnyilag talán jó ötletnek tűnik pénzt keresni a tanulás helyett, de a karrierterveket erősen befolyásolhatja a diploma hiánya. A DXC Technology Hungary is rendszeresen együttműködik egyetemekkel, ám csakis csökkentett óraszámban alkalmaznak diákokat, hiszen a fő cél az egyetemi tanulmányok sikeres lezárása.

Támogatjuk, hogy dolgozzanak, de tanuljanak is

A munkaerőhiány mára olyan mértéket öltött, hogy a cégek jobb híján még egyetemi tanulmányaikat végző diákokkal próbálják betömködni a lukakat. Bár a diákok ennek talán örülnek, de sok esetben a projektek maguk alá temetik őket és végül az egyetem elhagyása mellett döntenek.

 

„Sajnos valóban nagyon sok a betöltetlen informatikai állás, ezért már az egyetemi hallgatók is kedvező fizetésért munkába állhatnak. Munkavállalóként viszont már nehezebb az egyetemi tanulmányokra koncentrálni, és lehet, hogy a munkaterhelés miatt abba kell hagynia az egyetemet. Ez egy sajnálatos tendencia, mert a munkahely nem tudja pótolni az egyetem által biztosított szakmai elméleti alapokat” – mondta Tóth Mária, a DXC szoftverfejlesztési igazgatója, aki támogatja az egyetemisták munkavégzését, de fontosnak tartja, hogy ez mindenképpen gyakornoki program vagy részmunkaidő keretében történjen, ugyanis ilyenkor első az egyetem. 

 

Egyetért ezzel a DXC ügyvezetője, Czibók Zoltán is: „Személy szerint én a mihamarabbi munkába állásban hiszek. Akár még úgy is, hogy kezdetben több helyen kipróbálja magát a fiatal, adott esetben akár a tanult végzettségétől eltérő munkakörben vagy eltérő iparágban. A jelenlegi speciálisan szűkös munkaerőhelyzetben is a minél szélesebb tapasztalattal rendelkező pályázók az értékesebbek.” A DXC-hez érkezők számára fontosak az egyetemi tanulmányok és az őket körülvevő közeg is erre ösztönzi őket. A legtöbb pozícióba egyébként is elvárják a felsőfokú végzettséget, tehát diploma nélkül nem lehet hosszútávon tervezni a cégnél.

 

„Általánosságban látok egy olyan trendet, hogy a dolgok befejezése nem cél, de számunkra ez is fontos. Dinamikusan fejlődő iparágunkban a nyitottság és kreativitás döntő készségek, de a feladatokat el is kell végezni, a kérdésekre válaszokat kell adnunk az ügyfeleink számára. Már csak ezért sem támogatom ezt a hozzáállást” – mondta Czibók Zoltán.

 

A KSH adatai szerint míg 2006-ban a nappali tagozatos egyetemisták 11 százaléka dolgozott tanulmányai mellett, addig 2010-ben ez az arány már 20 százalékos volt. Sokan az alapszakot még befejezik ugyan, de mester- vagy doktori képzésre a munkaerőpiac szűkössége és a jónak mutatkozó lehetőségek miatt már nem mennek vissza az egyetemre.

 

Megtanulható élesben?

A tudományterület általános elméleti alapjait csak az egyetemen lehet megtanulni, így lesz a tudás felépítésének alapja és kerete, ráadásul arra a látásmódra is szükség van a későbbi karrierhez, sikerhez, amit a felsőoktatási képzés során tudnak elsajátítani a fiatalok. Belső képzések, céges tréningek nem helyettesítik az egyetemi oktatást, az ott elsajátított készségeket, gondolkodásmódot, skilleket. „A munkahelyeken szűkebb területen mélyebb tudást tud szerezni a hallgató, de az egyetemen tanított, generális, teljes tudományterületet lefedő elméleti alapokat nem tudja biztosítani a cég” – mondta Tóth Mária. 

 

Bár a társadalomban tapasztalható értékválság talán az egyetemi diplomák, egyáltalán az iskolázottság értékének csökkenését mutatja, hiszen a médiából sok olyan történet jut el a fiatalokhoz, amikor valaki képzettség nélkül is sikereket tudott elérni pályáján. „Jó lenne, ha ennek ellentmondó történeteknek is volna hírértéke” – mondja a DXC Technology ügyvezetője. „Abban hiszek, hogy a változás szükségességét fel kell tudni ismerni és a tudás megszerzéséhez való képességet el kell sajátítani. Egyelőre ennek a korai életkorban a legjobb tere az iskola. Az gondolom, hogy az iskolai tanulmányokat félbehagyók nagyobb számban fognak nehézségekkel szembenézni egy megváltozott gazdasági helyzetben, így pillanatnyi döntésük később sok problémát eredményez majd számukra későbbi karrierterveik során.”

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05