6 új töltőpontot ad át a VII. kerületben a Parkl és a GreenGo

forrás: Prím Online, 2019. augusztus 11. 12:03

Új töltőállomásokat vehetnek használatba az e-autózók a Madách téren, a Verseny utcában, illetve a Dob utcában. Erzsébetváros, a GreenGo, és a Parkl együttműködésének köszönhetően a VII. kerületi lakosok Erzsébetkártyával díjmentesen használhatják a töltőket. 

Budapest Főváros VII. kerület Önkormányzata a hat új töltőpontot két magyar céggel, az okosparkolás szakértőjeként is ismert Parkl mobilalkalmazással, valamint az első e-carsharing szolgáltatóval, a GreenGóval közösen adta használatba a napokban. A kerületi villanyautósok a töltőket az Erzsébetkártya és forgalmi bemutatásával ingyen használhatják, azok pedig, akik nem rendelkeznek erzsébetvárosi lakcímkártyával, a bevezető időszakban szintén ingyenesen vehetik igénybe az új e-töltőket, ehhez csak regisztrálniuk kell a GreenGo és a Parkl rendszerében.

 

„A budapestiek az elmúlt években megtapasztalhatták, hogy jól és megbízhatóan működik a GreenGo autómegosztó szolgáltatása és volt felhasználói igény arra is, hogy a flottánkat a hétszeresére bővítsük. Idén arra összpontosítunk, hogy egyre inkább szokássá váljon és beépüljön a budapesti közlekedők mindennapjaiba a közösségi autózás. Ennek egyik feltétele, hogy ne csak e-autók legyenek, hanem töltők is, amik mindig az ügyfeleink rendelkezésére állnak. A töltőhálózat kiépítésében így fontos, hogy mindenki összefogjon, nagyon jó modellnek tartjuk, hogy egy innovatív fejlesztéshez a helyi önkormányzat is csatlakozott” – mutat rá Michaletzky Bálint, Budapest egyetlen e-autómegosztójának ügyvezetője.

 

 

Budapesten évről évre egyre nagyobb számú és egyre idősebb gépkocsi van forgalomban. Ezzel szemben az autómegosztó lehetőségek megjelenése több észak-amerikai nagyvárosban már csökkentette az autók számát. A GreenGo kezdettől fogva fontosnak érezte az e-mobilitás terjesztését. E-mobilitás ugyanakkor töltők nélkül nem létezik, ezért a cég egyrészt támogatja a töltők telepítését másrészt pedig azt, hogy a felhasználóknál a töltés szokássá váljon. Ezt elősegítendő bónuszperceket ad a usereknek a 30% alatti töltöttségű GreenGók töltéséért. 

 

Somogyi Zsolt, a Parkl ügyvezetője elmondta: „Fontos számunkra, hogy az új töltőkkel felhasználóbarát szolgáltatást kínáljunk mindenkinek, ezért a Parkl alkalmazáson keresztül könnyedén nyomon lehet követni, hogy jelenleg szabad-e az adott töltő.” Ráadásul az egyik helyszínen, a Madách téri töltőegységnél már nem csak a töltőfoglaltságot, de az aszfaltba épített szenzornak köszönhetően magát a parkolóhely foglaltságát is lehet ellenőrizni. Ez a technológia pedig még rengeteg lehetőséget tartogat. Az ügyvezető azt is hozzátette, hogy a Parkl arra törekszik, hogy a jelen autósainak mindennapi társa legyen, de innovatív vállalkozásként az alkalmazás fejlesztői azt is tudják, hogy már a jövő igényeire is oda kell figyelni. Éppen ezért startolt el tavaly a Parkl elektromos töltési szolgáltatása, amellyel egyre több helyen kiszolgálják az autósokat. Így kínál egy komplett szolgáltatáscsomagot a Parkl a jövő autósainak is, akik nemcsak bárhol kényelmesen parkolhatnak, de az autójuk töltését is egyszerűen oldhatják meg az alkalmazásnak köszönhetően. A VII. kerületi önkormányzat számára is fontos a kerület zöldülésének aktív támogatása, amely az Erzsébetváros-GreenGo-Parkl együttműködéssel egy új mérföldkőhöz érkezett. 

 

„Közel 10 éve dolgozunk az Erzsébetvárosi önkormányzatnál a környezettudatos látásmód meghonosításán. Ezt jól példázza, hogy mára számos intézményünk energetikai felhasználását napelemekkel tudjuk biztosítani. Fontos látni, hogy a jövőnk a környezettudatos megoldásokban, a megújuló energiafelhasználásban rejlik. Olyan mindennapi dolgokhoz való tudatos hozzáállással, mint a műanyagok száműzése a háztartásból, az árammal és vízzel való takarékoskodás, vagy a biciklivel, elektromos autóval való utazás, mindannyian hozzá tudunk járulni környezetünk meg-óvásához. Hiszünk a GreenGo elektromos autóiban, mert kompromisszummentes megoldást nyújtanak a környezetbarát közlekedésre, a VII. kerületi városkártya tulajdonosoknak és elektromos autósóknak pedig a Parkl most átadott gyorstöltői díjmentes töltést biztosítanak. – tette hozzá Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere.

 

Az új töltőpontok a következő helyszíneken vehetők igénybe:

  • 1075 Budapest, Madách Imre út 1-5
  • 1074 Budapest, Dob utca 45-49.
  • 1076 Budapest, Verseny utca 2.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09