Crunch 2019: Három napig adatnagyhatalom lesz Budapest

forrás: Prím Online, 2019. szeptember 26. 11:25

Idén ötödszörre rendezi meg a Prezi és az IBM Budapest Lab két egyedülálló régiós fesztiválját, a Crunch és az Amuse konferenciákat, ahol olyan nagy, nemzetközi adatvezérelt cégek szakemberei árulnak el kulisszatitkokat, mint a Facebook, a LinkedIn, vagy a Riot Games. Az UX és data kettős konferencia nem csak a szakembereknek szól, hiszen minden sikeres cég - a startupoktól a nagyvállalatokig - adattal dolgozik.

Netflix, Facebook, Linkedin, Shopify - csak néhány azok közül a technológiai világcégek közül, akiknek vezető mérnökei, szakértői bepillantást engednek abba, hogy mi a titka egy sikeres, adatvezérelt vállalkozásnak. Minderre a Prezi és az IBM Budapest Lab által megrendezett Crunch (data) és Amuse (UX) konferenciákon kerül sor október 16-18. között a Vasúttörténeti Parkban, ahová idén is mintegy 1400 látogatót várnak a régióból. 

 

A Crunch konferencia elsősorban azoknak a cégvezetőknek, adatmérnököknek, termékmenedzsereknek szól, akik vállalkozásukat a legfejlettebb, adatvezérelt módszerekre és technológiákra szeretnék felépíteni, de érdekes azoknak is, akik a legnagyobb Big Data szakértőktől szeretnének tanulni, fortélyokat ellesni, vagy inspirálódni.

 

Mi alapján priorizál a Facebook hírfolyama?  - többek között erről beszél majd Láda Ákos, a Facebook adatelemző menedzsere, aki a közösségi oldal hírfolyamának algoritmusán dolgozik. Az üzenőfali bejegyzések rangsorolásánál négy tényezőt vesznek figyelembe, többek között azt is, hogy várhatóan mennyire fogja a felhasználó kommentelni azt. Az előadásból kiderül majd, hogy a négy elem hogyan illeszkedik egymáshoz. 

 

A díjnyertes fejlesztő, big data tanácsadó, Michelle Ufford, a Netflix szakembereként enged bepillantást a világ egyik legsikeresebb adatvezérelt vállalatának színfalai mögé. Esettanulmányként a Jupyter Notebookról is beszél majd. A konferencia 23 előadásában többek között szó lesz még a Linkedin által kezelt többmilliós adathalmaz evolúciójáról, vagy a Riot Games játékfejlesztési rejtelmeiről is.

 

A User Experience-re fókuszáló Amuse a terméktervezésen és felhasználói kutatásokon túl valamennyi olyan témát érinti, amely 2019-ben releváns lehet egy designernek vagy terméktervező csapatnak. Josh Clark nyitóelőadásában a mesterséges intelligencián alapuló termékek tervezésével és az ezzel kapcsolatos kihívásokkal foglakozik majd, de a rendezvény kiemelt témája lesz az etika is, azaz hogy a technológia milyen hatást gyakorol az érzelmekre, és mi a designerek ehhez kapcsolódó felelőssége.

 

A két konferencián a közönség inspirációt, rögtön alkalmazható tudást, gyakorlatot és értékes kapcsolatokat szerezhet. Ezért az eseményt nem csak szoftvermérnököknek, adatelemzőknek és designereknek lesz hasznos, hanem termékfejlesztők, marketingesek és C-szintű döntéshozók számára is. A kettős konferencia egy workshop-nappal kezdődik, ahol különböző gyakorlati tudnivalókat osztanak meg az előadók az adatelemzési módszerekről, programnyelvekről. 

 

A Crunch részletes programja itt érhető el, jegyek pedig itt vásárolhatóak.

Az Amuse részletes programja itt érhető el, jegyek pedig itt vásárolhatóak.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05