6 millió dolláros tőkebefektetés a Shapr3D-nél

forrás: Prím Online, 2019. október 1. 10:11

A Spotify, Revolut és Zendesk befektetői összesen 6 millió dollárral szállnak be a budapesti székhelyű Shapr3D startupba. A cég applikációja segítségével internet nélkül, akár utazás közben, gyorsan és egyszerűen lehet térbeli modelleket készíteni. A magyar startup ma már olyan IT óriásokkal dolgozik együtt, mint az Apple vagy a Microsoft, az értéke pedig az elmúlt egy éven belül megötszöröződött.

Két, a startup világban nagy hírnévnek örvendő intézményi befektető, a Point Nine Capital, valamint a Creandum összesen 6 millió dollárt fektetett be a budapesti székhelyű magyar startup, a Shapr3D működésébe. A befektetésről igazi nagyágyúk döntöttek. A Point Nine Capital vezető befektetője az a Christoph Janz, aki olyan nemzetközi hírnevet szerzett startupok indulásánál bábáskodott, mint a Revolut, Typeform és a Zendesk. A Creandum részéről pedig a Spotify első befektetője és útnak indítója, Fredrik Cassel fog együtt dolgozni a céggel. 

 

A Shapr3D már korábban is felkeltette a neves befektetők figyelmét. Korábban kaptak tőkét például a játékfejlesztő Supercell felkarolásáról ismert, helsinki központú Lifeline Venturestől, vagy éppen a Londonban található InReach Venturestől is. A mostani befektetéssel együtt már összesen 7,5 millió dollár külföldi befektetést kapott a Shapr3D, és a társaság egy év alatt megötszörözte piaci értékét. 

 

A Shapr3D sikerének titka egy általuk fejlesztett applikáció, a világ első iPad Pro-ra készült 3D modellező szoftvere. Segítségével internet kapcsolat nélkül, könnyen és gyorsan tudnak térbeli modelleket készíteni akár még azok is, akiknek kevés tapasztalatuk van az ilyen munkában. A megoldás minden nagyobb CAD programmal kompatibilis. A Shapr3D applikációt már a világ 150 országában használják. Az amerikai piac mellett egyre jelentősebb a kínai piac is, ahol eladásaik havonta 50 százalékkal nőnek. Mivel a Surface megjelenésével a Microsoft is jelen van a prémium kategóriás tabletek piacán, a magyar startup gőzerővel dolgozik az applikáció Windows alapon történő fejlesztésén. 

 

A következő másfél évben a társaság a terméktámogatást nyújtó és az eladásokat támogató külföldi irodát szeretne nyitni Berlinben, Londonban és esetleg Kínában is. Ezen felül szeretné jelentősen bővíteni, azaz 25 főről száz főre növelni alkalmazottai létszámát is. A munkaerő megtartása a vállalat egyik erőssége, hiszen akik az elmúlt 4 évben munkavállalóként a Shapr3D-hez kerültek, szinte mindannyian ma is itt dolgoznak.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05