Sugárkezelésre váró gyerekeknek terveznek játékot az idei JunctionX Budapesten

forrás: Prím Online, 2019. október 24. 15:40

Már melegítenek a csapatok a pénteki megmérettetésre, amelynek a Magyar Telekom székház fog otthont adni október 25-27 között. A leginnovatívabb magyar hackathon kihívásai valóban az életben előforduló problémákat mutatják be, hogy a világszerte 400 tehetséges jelentkező munkájából egy ténylegesen használható és fontos ötlet nyerje el az egy millió forintos fődíjat. A tavalyi győztes csapat tagjai is megmérettetik magukat, habár idén változtattak a stratégiájukon.

A tavalyi versenyen is közreműködő Varian Medical Systems sugárterápiás eszközeivel azon dolgozik, hogy minél több embernek segítsen legyőzni a rákos megbetegedést. A daganatok detektálása és kontúrozása időigényes manuális feladat. A múltkori alkalommal az volt a kihívás, hogy a résztvevők egy olyan szoftvert készítsenek, amely képes magától felismerni a képen látható daganatokat. 

 

Meglepően tapasztalták, hogy mekkora érdeklődéssel és alázattal kezdenek neki a versenyzők a feladatnak. A péntek esti bemutató tréning után már éjfélkor érkeztek az első releváns kérdések annak ellenére, hogy a versenyzőknek nem volt klinikai háttértudásuk. A jelenlévők átérezték, hogy mekkora a súlya ennek a folyamatnak és azt is, milyen bonyolult dolog a daganat detektálása. A végén összesen 10 csapat választotta ezt a feladatot és oldotta meg a cseppet sem könnyű próbatételt.

 

Most azonban egy másik jelentős problémára szeretnék felhívni a figyelmet, amely nem jelent kevésbé izgalmas kihívást a fiataloknak. A daganat nem válogat. Gyermekeknek is szembe kell néznie ezzel a megbetegedéssel és a sugárkezelések akár 20-30 alkalmat is igénybe vehetnek. A gyermekek arcára szeretnének mosolyt csalni, ezért egy olyan megoldás fejlesztését tűzték ki feladatnak, amely játékos és ismeretterjesztő formában már a váróteremben segít felkészíteni a gyerekeket a daganat leküzdésére. Így az idei évre azt találták ki, hogy a versenyzőknek egy számítógépes játékot kell kitalálniuk, amivel a gyermekek játszva tölthetik el az időt a kórteremben a kezelés előtt. 

 

„Amikor azt mondjuk, hogy valós piaci kihívásokkal és problémákkal fognak szembesülni a JunctionX Budapestre jelentkezők, akkor azt komolyan is gondoljuk. A célunk az, hogy hidat képezzünk a fiatal munkavállalók és a cégek között. Olyanok vagyunk, mint egy társkereső, csak mi éppen a munkáltató céget és az új kollegát hozzuk közelebb egymáshoz egy 48 órás elgondolkodtató és a legjobb értelemben véve kihívásokkal teli randi keretében.” – magyarázza nevetve Gedai Bence, a TechEmbassy társalapítója. 

 

A többi partner, mint például a Google, a Telekom, a Microsoft, az OTP Bank vagy a Nokia is hasonlóan érdekes és erős feladatokkal készül az ifjú tehetségek számára. A 2018-as győztes csapat tagjai is részt vesznek a versenyen. Sok ismerősük is kedvet kapott a versenyhez, így azt a döntést hozták, hogy a csapatokban szétszóródva szállnak ringbe az egy millió forintos fődíjért. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09