Egy verseny a programozók krémjének

forrás: Prím Online, 2019. december 17. 12:43

Harmadik alkalommal indult útjára az Országos IT Megmérettetés az IThon.info szervezesében, idén 2200 IT szakember mérte össze tudását. A DXC Technology a kezdetektől részt vesz a feladatok kidolgozásában: idén két kategóriában adta fel a leckét a jelentkező IT-szakembereknek. Tóth Mária, a cég szoftverfejlesztési igazgatója szerint egy ilyen verseny nem is csak a képességeket, hanem inkább az attitűdöt méri: ki veszi a fáradságot a jelentkezésre és feladatok megoldására.

Nem is egy, hanem rögtön nyolc kategóriában indult az egyik jelentkező, aki második alkalommal vett részt az Országos IT Megmérettetésen. Tanulási céllal jelentkezett, végül két első díjat is bezsebelt. „Kicsit fárasztó volt végigcsinálni a 8 kategóriát, de nagyon pozitív, hogy a tavalyihoz képest jóval kevesebb hibával találkoztam a feladatokban” – mondja a versenyző, aki a .NET fejlesztés C# nyelven kategória győztese lett, melyhez a DXC írta a feladatokat. „Tetszett a feladat kerettörténete, főleg hogy valóban kapcsolódott hozzá a megoldandó probléma, nem csak úgy oda volt írva valami mese. A kódok hatékonytalansága elég zavaró volt, de persze a valóságban is meg kell tudni küzdeni az ilyesmivel.”

 

 

„A feladatkiírásban egyre rutinosabbak lettünk, kevesebb hibajelzés és kérdés érkezett hozzánk, mint az elmúlt években. A csapatom nagyon szereti együtt kitalálni a sztorikat, igazi csapatépítő tréninggé szoktak alakulni az ötletelések” – mondja Tóth Mária, a DXC szoftverfejlesztési igazgatója. „Szerintem egy ilyen versenyre a programozók krémje jön el. Nem csak képességet mér, hanem jól megmutatja, hogy ki az, aki veszi a fáradságot és jelentkezik, ki érzi úgy, hogy ez a valódi, szeretett hivatása. A belső ambíció megnyilvánulása, hogy megmutassa a világnak a tudását” – mondja Tóth Mária, aki szerint az IT Megmérettetés, az informatikai szakemberek országos versenye egyértelműen hiánypótló.

 

A versenyen idén 2200-an indultak, a legnépszerűbb kategória a Szoftvertechnológia nevű nyelvfüggetlen programozással foglalkozó új kategória volt, melynek 1100-an kezdtek neki és 702-en be is fejezték a feladatokat. A 2200 nevező mindössze 5 százaléka volt női IT-s – ez az arány körülbelül megegyezik a munkaerőpiacon tapasztalható férfi-nő aránnyal. A legjobb 20 közé is hasonló nagyságrendben jutottak női versenyzők.

 

A III. Országos IT Megmérettetésen induló versenyzők ismét bebizonyították, hogy szeretik játékosan megmérni tudásukat. A végzős egyetemistáktól kezdve a tapasztaltabb szakemberekig mindenki talált kihívást a megmérettetésben. Sokan azt szeretik benne, hogy egyszerre ad lehetőséget a specialistáknak, kiemelkedő tudásukat bizonyítani, és a sokoldalú IT szakembereknek, sok fronton megmérettetni. Az alaptudáson kívül megmutatkozik a gyorsaság, a nyomás alatt való reagálás mikéntje, kitartás, a türelem mint fontos soft skillek is az IT szakmában” – mondja Pulay Gellért, a versenyt rendező IThon.info portál vezetője. 

 

„Egy ilyen verseny fordulói során nagyon jól felmérhető, hogy milyen mennyiségben és minőségben találhatók a munkaerőpiacon a feladatunk megoldásához szükséges tudással rendelkező programozók. Ez fontos hozadéka számunkra a versenynek. És persze emellett nagy megtiszteltetés, hogy már harmadik éve szerepelhetünk mint kategória-hitelesítők, ebben az évben két kategóriában is” – mondja Czibók Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója.

 

Az online verseny célja idén is az volt, hogy megmutassa a magyar informatikusok kimagasló tudását és kreativitását. Az abszolút győztes a 2017-ben már egyszer az első díjat megszerző Zentai Ármin lett. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50