Pécsi egyetemi hallgató képviselte a magyar fiatalokat a 2019. évi NOBEL DÍJ átadáson

forrás: Prím Online, 2019. december 17. 11:12

A Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Magyarországot Vámosi Flórián Balázs képviselte a 2019. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-on, és az azt lezáró Nobel-díj kiosztási ceremónián és banketten. Flórián, a 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettje volt 2019-ben.

Vámosi Flórián Balázs

A Svéd Fiatal Tudósok Szövetsége 1976 óta szervezi meg a fiatal tudósok szemináriumát, melynek kiemelt célja, hogy a világ minden tájáról érkező, különböző tudományterületen kiemelkedő, huszonöt, 18-24 éves fiatal bemutatásával inspirálja a svéd diákok tudomány iránti érdeklődését, továbbá előmozdítsa a résztvevők tudományos pályáját. 

 

A Magyar Innovációs Szövetség 2001 óta egy magyar fiatalt delegálhat az eseményre szerződés alapján, melynek kritériumait minden évben teljesíteni tudja.

 

Az idei Nobel-hét keretében a fiatalok részt vehettek és meghallgathatták az idei Nobel-díjasok előadásait: így többek között James Peebles, Michel Mayor és Didier Queloz fizikai Nobel-díjasok, John Goodenough, Stanley Whittingham és Josino Akira kémiai Nobel-díjasok, valamint William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj nyerteseinek előadásait.

 

A Nobel-díjas tudósok előadásait követő nap a kiemelt tudósnövendékek 1000 svéd diák előtt prezentálhatták munkájukat, majd posztereiket kiállítva beszélgethettek kutatásukról az érdeklődő fiatalokkal. Flórián a csillagászati távcsövek automatizálásáról és távvezérléséről tartott előadást.

 

A Nobel-fogadás alkalmával a Nordic Múzeumban, állófogadás keretében beszélgethettek a Nobel-díjasokkal és a svéd tudományos elittel, pl. az első svéd űrhajóssal.

 

December 10-én pedig részt vehettek a Nobel-díj átadási ceremónián, a Nobel Banketten, ahol együtt vacsorázhattak a svéd királyi családdal, az idei és az előző évek Nobel-díjas tudósaival, valamint a világ tudóstársadalmának kiválóságaival. Az éjszakát a világ legtitkosabb partijának tartott Nobel Nightcap zárta.

 

Vámosi Flórián Balázs részvételét a MATEHESZ támogatta.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09