Kibővült kategóriákkal várja az innovációkat az MVM EDISON startup verseny

forrás: Prím Online, 2020. február 7. 11:51

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az MVM EDISON startup verseny, amelyre idén február végéig jelentkezhetnek ígéretes ötleteikkel az innovatív fejlesztők. A pályázatokat idén több új kategóriában is várja az MVM Csoport. A legjobbak az értékes nyeremények mellett esélyt kaphatnak egy legfeljebb 50 millió forintos magvető befektetésre.

Új kategóriákkal bővült idén az MVM EDISON startup verseny, amelyre a jövő energetikáját meghatározó innovációkon kívül a jövő otthonaira, városaira, a digitális infrastruktúrára, illetve a pénzügyeket forradalmasító fintech megoldásokra vonatkozó újító ötletekkel is nevezhetnek a fejlesztők. A MVM Csoport az országhatárokon belülről és kívülről is várja startupok, spinoffok, kis- és középvállalkozások, valamint felsőoktatási hallgatók és magánszemélyek innovatív ötleteit a negyedik MVM EDISON startup versenyre – a jelentkezés feltétele a magyar állampolgárság, lakóhelytől függetlenül.

 

Az MVM Csoport 2016-ban indította el az EDISON programot annak érdekében, hogy az újító ötletek megvalósulásához szakértői segítséget és akár befektetést is nyújtson, felkutassa a jövő legígéretesebb, kreatív, piacképes fejlesztéseit. A korábbi évekhez hasonlóan a február végéig beérkezett pályázatok első körös értékelése után továbbjutó nyolc csapat a második fordulót jelentő komplex képzési programban vesz majd részt. A kéthónapos tréning során a csapatok betekintést nyerhetnek a startupok világába, megismerhetik az ott használatos nyelvet és kifejezéseket, üzleti, kommunikációs ismereteket, készségeket sajátíthatnak el. A szakértői mentorprogram célja, hogy segítséget nyújtson az ötlet továbbfejlesztésében, piacra vitelében. A legígéretesebb ötleteket ebben az MVM Csoport inkubátor cége, a Smart Future Lab (SFL) csapata segíti, hogy ötleteik befektetésre érett, „startup-ready” termékekké, szolgáltatássá nőhessék ki magukat.

 

A végső megmérettetést jelentő, május végi döntőn szakmai zsűri választja ki a legjobb 3 pályázatot, a csapatok pitchelése alapján. A korábbi gyakorlattól eltérően idén első, második és harmadik helyezettet is hirdet majd a zsűri. Az első három helyezett csapat három, kettő, illetve egymillió forint támogatást kap, mindhárom csapat részt vehet a Lisszabonban megrendezett Web Summit 2020 rendezvényen, illetve minden tag egyéves LinkedIn Premium Business előfizetést is kap. A legjobbaknak emellett a későbbiekben esélye lehet egy, legfeljebb 50 millió forint értékű magvető befektetés elnyerésére az MVM Csoport inkubátor cége, a Smart Future Lab Zrt. részéről.

 

„Az MVM Csoport számára kiemelten fontos a folyamatos innováció, a jövő megoldásainak fejlesztése, illetve a tehetségek támogatása. A korábbi évek tapasztalatai alapján éppen ezért bővítettük ki az MVM EDISON startup versenyben érintett kategóriák körét. Az energetika, mint az egyik leginnovatívabb iparág ma már nem választható el a digitalizációtól, a fintechtől, de az okos városok, okos otthonok fejlesztésétől sem. Célunk, hogy ezen ökoszisztéma minden elemére találjunk hathatós, újító fejlesztéseket, amelyek segítségével többet adhatunk ügyfeleinknek és az ország egészének” – mondta Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója.

 

A szervezők 2020. február 29-ig várják a jelentkezéseket. A jelentkezés feltétele a magyar állampolgárság, illetve egy pályázó egy ötletet nevezhet, kizárólag online a www.mvmedison.hu oldalon keresztül.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05