Magyar vendégelőadók a Columbia Business School óráin

forrás: Prím Online, 2020. február 10. 14:38

Európa sok szempontból az USA előtt jár a nagyvállalati agilis kultúra bevezetése kapcsán. Ezért a New York-i Columbia Business School professzorai gyakorlott szakembereket szerettek volna meghívni vendégelőadónak a témában és a választásuk a magyar edUcate alapítókra esett. Az amerikai diákok az OTP Bank igazgatóival együtt oldhattak meg egy, a vállalat számára fontos stratégiai problémát.

Bár az agilitás az USA-ból ered, és számos elismert szakértő van a témában az államokban, mégis alapvetően a nyugati parti, nagyra nőtt tech startupok körében terjedt el leginkább. A keleti parton, például New Yorkban, még viszonylag kevés cég számára ismert, többnyire szoftverfejlesztésnél alkalmazzák. Éppen ezért, amikor a szervezetfejlesztési kutatásairól híres Todd Jick professzor „Advanced Organizational Change” órájához gyakorlati szakembereket keresett, akkor a Columbia-n MBA-t végzett edUcate alapítók jutottak eszébe.

 

Az amerikai top üzleti iskolák nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az elméleti (akadémiai) háttéren túl már rögtön az úttörő piaci gyakorlatokkal is megismertessék a diákokat. A tanulók jól látják, hogy az agilis szervezeti működés és szemlélet elsajátítása fontos lesz számukra, hiszen mindez kulcsszerepet játszik a vállalatok adaptációs képességeinek fejlesztésében. Nekik, mint jövőbeli vezetőknek ez az egyik kulcs kompetenciájuk kell, hogy legyen, így nem meglepő, hogy nagy összegű tandíjat is hajlandóak kifizetni egy MBA képzésért.

 

 

“Azért kerültünk be a vendégelőadók közé, mert nemcsak az innovatív kultúrát kiépítő startup cégekről tudunk mesélni, hanem arról is, – ami az MBA diákok számára sokkal relevánsabb – hogy egy nagy tradicionális vállalatnál, mint az OTP Bank, miért és miként indul el ez a folyamat, mennyire hisznek benne a vezetők, mik lehetnek a buktatói és mitől lehet valójában sikerre futtatni egy több ezer főt érintő agilis transzformációt” – mondta Hegedüs Enikő, az edUcate Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Egy másik kurzus – melyen már nem először tanítottak az edUcate alapítói - a vállalati innovációs képességekre fókuszált, és tulajdonképpen egy ötnapos design sprint keretében zajlott. Idén viszont még tovább finomították a koncepciót, így az edUcate, a Columbia Business School és az OTP Bank közös együttműködésében valósult meg a "design challenge”.

 

„Itt nem szervezeti, hanem termékstratégia oldalról közelítettünk. A csapatok feladata a fiatal generációk bevonzásához és megtartásához kapcsolódó, stratégiai megoldások kidolgozása volt. A bevont OTP igazgatók számára is különösen értékes volt ez az 5 nap, hiszen az amerikai fiatalok gondolkodásának megértése előrevetítheti, hogy milyen trendek várhatóak a jövőben Magyarországon” – összegezte tapasztalatait Nőthig Dániel, az edUcate társalapítója.

 

“Azzal, hogy egy innovációs tanácsadó céggel partnerségben tartottuk meg a kurzust, biztosítani tudtuk, hogy a diákoknak átadjuk az innováció igazi esszenciáját, való életből vett tapasztalatokon és praktikákon keresztül. Ez volt a kurzus fő értéke, aminek köszönhetően megint csak túljelentkezésre számítunk” - mondta Gita Johar, a Columbia Business School dékánhelyettese, az “Innovation using Design Thinking” tárgyfelelőse.

 

A Columbia Egyetem a jövőben számos agilitáshoz és design thinkinghez kapcsolódó kurzust és kutatást tervez az edUcate-tel. A magyar alapítású startup nem titkolt szándéka a New York-i terjeszkedés, melyhez az egyre szorosabb vezető akadémiai együttműködés remek táptalajt biztosít. Máris tárgyalásokat kezdtek egy magántőke befektető céggel, akik a portfóliójukban lévő vállalatok fenntartható növekedési pályára állításában kérték a segítségüket, illetve érkezett megkeresésük egy digitális transzformáció előtt álló szolgáltató, valamint egy egészségügyi technológiával foglalkozó startuptól is.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05