A koronavírus miatt állásukat vesztett dolgozóknak segít egy új kezdeményezés

forrás: Prím Online, 2020. március 27. 15:41

Új felületet hozott létre a Profession.hu azoknak a munkavállalóknak, akik a koronavírus miatt veszítették el az állásukat. A Mentőöv állások oldal célja, hogy a veszélyhelyzet miatt leállt szektorokból olyan irányba tereljék az értékes munkaerő túlkínálatot, ahol éppen nagy szükség van új dolgozókra. Ez a segítség minden munkakereső számára ingyenesen elérhető.

A koronavírus miatt kialakult helyzetben számos cég felfüggesztette a toborzási tevékenységét és több iparágban is elkezdődtek a létszámleépítések. Az állásportálra regisztráló új felhasználók száma 15%-kal növekedett az év első heteihez képest. Ezzel párhuzamosan a kiskereskedelem egyes területein, különböző ügyfélszolgálati pozíciókban és általánosan a mezőgazdaságban is megnőtt a vállalkozások munkaerőigénye. Az új oldal célja, hogy az állásukat vesztett munkakeresőket és az őket azonnal alkalmazni tudó munkáltatókat a lehető leghatékonyabban kösse össze.

 

„A veszélyhelyzet bejelentésekor azonnal elkezdtünk dolgozni a megoldásunkon, amivel a munka nélkül maradt dolgozók helyzetén javíthatunk. A profession.hu/mentoov-allasok oldalon bárkinek, eredeti beosztásától és tevékenységétől függetlenül igyekszünk hatékony segítséget nyújtani az alkalmi, azonnali esetleg részmunkaidőben végezhető állások megtalálásában. Ezek mellett gyakorlati tanáccsal támogatjuk a jelentkezőket. Ez a szolgáltatás minden munkakereső számára ingyenesen elérhető.” - mondta Varga Balázs a Profession.hu marketingvezetője.

 

Az állásportálon jelenleg több mint 7000 állásajánlat található.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09