Virtuális Demo Day-en kaphatnak 15 milliós befektetést egyetemi ötletek

forrás: Prím Online, 2020. május 8. 19:54

Május 14-én a program történetében először virtuális Demo Day-jel zárul a negyedik Startup Campus x BME powered by Hiventures egyetemi inkubáció, ahol a képzésen résztvevő legjobb négy csapat bizonyíthat a 15 millió forintos kezdőbefektetés reményében.

Idén tavasszal számos jelentkező közül kilenc egyetemista csapat vett részt a Startup Campus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures közös inkubációjában, ahová ezúttal rendhagyó módon az ország bármely pontjáról érkezhettek ötletek. A programot záró Demo Day-en a négy legígéretesebb csapat fog bemutatkozni gyógyszeripari, zero waste, valamint a program idei agrárkihívásaira benyújtott mezőgazdasági fejlesztésekkel. Utóbbiakat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara innovációs kezdeményezése, a NAK TechLab állította.

 

 

A sikeres felkészülésben üzleti képzések és szakmai mentorálás segítette a csapatokat az elmúlt hetekben. A teljes egészében online megvalósuló, ötalkalmas képzés során megismerkedhettek egy startup indulásához és fenntartásához szükséges elméleti és gyakorlati alapokkal, többek közt a csapatmunka, az üzleti modell, a pénzügyi terv, a versenytársak feltérképezése és a piacra lépési stratégia témaköreiben.

 

A május 14-i Demo Day-t 16 órától élő közvetítésben követhetik az érdeklődők, a részletes program az esemény oldalán olvasható.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05