Rendhagyóan adta ki a Dr. Magyari Endre-díjakat az NMHH elnöke a Távközlés Világnapján

forrás: Prím Online, 2020. május 18. 10:40

Jól vizsgázott a hazai távközlés az elmúlt hónapokban – emelte ki köszöntőjében Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a győri Széchenyi István Egyetem által az 52. Távközlési Világnap alkalmából szervezett virtuális szimpóziumon május 17-én. Az NMHH elnöke köszönetet mondott a megnövekedett igényeket kiszolgáló szakembereknek és megnevezte az idei Dr. Magyari Endre-díjasokat is. 

Stílszerűen az ünnepelt távközlés eszközei által létrehozott térbe került át idén a Távközlési Világnap méltatása. A győri Széchenyi István Egyetem által szervezett virtuális szimpóziumra készített szakmai előadások az intézmény You Tube csatornáján érhetőek el. Karas Monika, az NMHH elnöke köszöntőjében kiemelte, az elmúlt hónapok azzal szembesítettek minket, hogy a hírközlési hálózatok nemcsak átszövik a többi ágazat működését, de a koronavírus kapcsán kialakult helyzetben a digitalizáció és a hálózatosodás többé nem vonzó alternatíva, hanem az egyetlen lehetséges megoldás. Az internet valóban a mindennapok alaptevékenységéhez kell: a munkához, a tanuláshoz, a vásárláshoz és a szeretteinkkel való kapcsolattartáshoz. Kitért a 2014-es mobilnethálózat kiépítésére, aminek eredményeképpen a hazai lefedettség jelenleg is Európa élvonalába tartozik, valamint az idei 5G kiépítéséhez szükséges frekvenciasávok értékesítésére, ami további lehetőséget kínál a fejlődésre. 

 

Az NMHH elnöke köszönetet mondott minden szakembernek, akik az elmúlt hetekben, leállások nélkül, gördülékenyen üzemeltették a hazai távközlési infrastruktúrát, kiszolgálták a megnövekedett igényeket. Bejelentette, hogy Dr. Magyari Endre-díjjal tünteti ki Czuczy Andrást, az NMHH Frekvenciaengedélyezési Osztályának vezetőjét és Schmideg Ivánt, a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Infokommunikációs Szakértői Bizottságának tagját. Gratulált a szakembereknek és kifejezte sajnálatát, amiért a díjat nem adhatta át személyesen. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a hírközlési piac fejlődéséért végzett kiemelkedő munka elismerésére 2015-ben alapította a Dr. Magyari Endre-díjat, amelyet minden évben a távközlési világnap alkalmából ad át a kitüntetettnek. A díj névadója az 1900 és 1968 között élt Dr. Magyari Endre, a magyar rádiózás egyik elindítója, aki elsőként tervezett nagy teljesítményű rádiótelefon-adót, és nevéhez kötődik a „híradástechnika” szó meghonosítása is. 

 

A virtuális szimpózium keretében az NMHH több szakemberének előadása is elérhető az egyetem YT-csatornáján május 17-től: Aranyosné Börcs Janka főigazgató az 5G-értékesítésről ad bővebb tájékoztatást, Bartolits István, a Technológiaelemző főosztály vezetője a Covid-19 járvány távközlési piacra gyakorolt hatását elemzi. A mobilhálózatok modernizációs lehetőségeit Kollár Péter, a Frekvencia- és Azonosítógazdálkodási Főosztály munkatársa járja körbe, Gyulai Balázs és Krausz József a Rádiómonitoring Osztály mérnökei a lakossági elektromágneses kitettség vizsgálatáról osztanak meg adatokat, végül Ritoók Zsigmond, az NMHH nyilvános szélessáv-mérő központjának vezetője mutatja be annak működését. 

 

A távközlés nemzetközi világnapját 1969 óta rendezik meg világszerte a Nemzetközi Távközlési Egyesület (International Telecommunication Union, ITU) 1865-ös megalakulására emlékezve május 17-én. Magyarország az ITU alapító tagja.

 

Czuczy András, az NMHH Frekvenciaengedélyezési Osztályának vezetője, már az NMHH Magyar Postából kivált jogelődjének megalakításában is részt vett. Több évtizedes kiemelkedő munkáját a hírközlési szakmán túl a Sziget, a Balaton Sound, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) világbajnoksága vagy a Formula 1 szervezői is megismerhették, akik a tömegrendezvények lebonyolításához nélkülözhetetlen frekvenciák biztosításában számíthattak rá. Nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő pályája a szakemberek új nemzedékének is inspiráló példa.

 

Schmideg Iván, korábban a Hírközlési Felügyelet nemzetközi osztályvezetőjeként a társhatósággal és az uniós szervezetekkel való kapcsolattartásban végzett jelentős munkát. Nyugdíjazása után külső tanácsadóként az NMHH-t és jogelődjét segítette szakértelmével a roamingszabályozásban és a digitális átállásban. Jelenleg a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Infokommunikációs Szakértői Bizottságának aktív tagja. Páratlan, 65 éves pályafutása nem csak hosszát, de tartalmát és minőségét tekintve is példaként állhat a leendő és jelenlegi szakemberek előtt.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05