Álláskeresési térkép segíti a koronavírus miatt állás nélkül maradtakat

forrás: Prím Online, 2020. június 16. 17:59

Százezrek veszítették el állásukat Magyarországon a koronavírus miatt kialakult válsághelyzetben. Akivel ez megtörténik, azt nem csak anyagilag, de lelkileg is rendkívül megterheli a helyzet. A tavaszi kijárási korlátozások idején felére esett az új meghirdetett állások száma, miközben több ezren kezdtek új munkát keresni a koronavírus hatásai miatt – derül ki a Profession.hu adataiból. A vezető állásoldal szakértői nem nézhették tétlenül a kialakuló helyzetet: személyes ügyüknek érezték, hogy segítsenek ezekben a nehéz időkben. Legújabb kezdeményezésük, az álláskeresési térkép az állásukat vesztetteknek kíván hatékony, minden részletre kiterjedő segítséget nyújtani új pozíciójuk megtalálásában és elnyerésében. A sikeres álláskereséshez gyakran szükséges munkaerőpiaci mentorálás is, az új eszközt a Máltai Szeretetszolgálat szakemberei is bevetik majd a munkájukban. 

Azzal, hogy az álláskeresés mennyire összetett, komoly odafigyelést igénylő folyamat, az ember általában akkor szembesül, amikor elveszíti munkáját. Sokan ekkor döbbennek rá, hogy a megfelelő hirdetések megtalálása és maga a jelentkezés csupán részfeladatok. Tájékozódni kell a munkanélkülivé válást követően a pénzbeli juttatásokról, önéletrajzot, motivációs levelet kell írni, állásajánlat figyelőket beállítani, feliratkozni hírlevelekre, regisztrálni álláskeresői adatbázisba. A jelentkezést követően fel kell készülni az interjúkra, informálódni kell, hogy mekkora bért lehet kérni. A Profession.hu eddig is segítette cikkekkel, videókkal, tanácsokkal, kalkulátorokkal és sablonokkal az álláskeresőket, de a részletek megismeréséhez megfelelő felhasználói tudásra, időre és kitartásra is szükség volt. Az új Álláskeresési térkép célja, hogy minden praktikus tudást egy helyen gyűjtsön össze, és az egyes lépéseken közérthetően vezesse keresztül a munkakeresőket.

 

Nehéz idők

A kijárási korlátozások idején fele annyi állásra jutott ugyanannyi jelentkezés a Profession.hu rendszerében, mint tavaly ilyenkor. A koronavírus-válság miatt hivatalosan Magyarországon összesen 116 ezren veszítették el a munkájukat márciusban és áprilisban – mutatnak rá a KSH friss statisztikái. Ezzel a munkanélküliségi ráta 6 százalék fölé emelkedett a válság előtti 3,5 százalékról. A mutató utoljára 2016 elején volt ilyen magas. Ugyanakkor még lehet ennél is rosszabb a helyzet, miután egyes elemzők úgy vélik, hogy 2021 első negyedévére az állás nélküliek aránya 7 százalékra kúszhat fel. Ez azt jelentené, hogy egy év alatt 170 ezer fővel növekedne a hazai munkanélküliek száma. Egy ilyen helyzetben a Profession.hu szakértői úgy érezték, lépniük kell.

 

 

Egy összetettebb megoldásra volt szükség

„Magyarország népszerű, több évtizede működő állásportáljaként első kézből értesültünk az elbocsátásokról, a munkavállalók és munkaadók egyaránt nehéz helyzetéről. A mélyponton az álláshirdetések száma 70-80 százalékos csökkenést mutatott a tavalyi év azonos időszakához képest. Válaszként először az egészségügyi és önkéntes munkákat hirdetők számára tettük ingyenessé a szolgáltatásunkat, majd Mentőöv néven külön szolgáltatást hoztunk létre azon álláskeresők részére, akik egyik napról a másikra vesztették el az állásukat” – mondta Martis István, a Profession.hu ügyvezetője. 

 

„Személyes ügynek tekintjük, hogy mindenki számára segítsünk a neki leginkább legmegfelelőbb állás elnyerésében, ezért dolgoztuk ki az álláskeresési térképet, amely úgy segít összekapcsolni a megnövekedett keresletet a kínálattal, hogy közben lépésről-lépésre vezeti át a munkakeresőket a sikeres elhelyezkedéshez vezető állomásokon. Ez mindenki számára egy lelkileg is megterhelő időszak. Éreztük, hogy a praktikus tudás átadása mellett erre a személyes síkra is figyelnünk kell. Ezért segítünk az új eszköz egy dedikált verziójával a Máltai Szeretetszolgálat szakembereinek” – tette hozzá.

 

Együttműködésben a Máltai Szeretetszolgálattal

A civil szervezetet sokan a hátrányos helyzetűeket segítő kezdeményezéseiről ismerik, pedig komoly szerepet vállalnak a munkanélkülivé vált dolgozók támogatásában is. A Máltai Szeretetszolgálat jelenleg az egyetlen olyan civil alapokon működő szervezet Magyarországon, amely most is futó három programjával több mint 9 ezer álláskeresőt segít aktívan.

 

A Máltai Szeretetszolgálat számára az elmúlt időszakban az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy a hozzájuk beérkező álláskeresők száma ezres nagyságrenddel megnövekedett, és nem tudnak mindenkinek személyesen segíteni. Számos személyes folyamatukat áthelyezték ők is az online térbe, és ehhez a támogatáshoz tudják mostantól felhasználni az álláskeresési térképet. A Profession.hu oldaláról érkező munkakeresőknek pedig ezzel párhuzamosan lehetősége nyílik, hogy munkaerőpiaci tanácsadást kérjenek a szervezet szakembereitől.

 

Visszatérés a munkába

A korlátozások enyhítésével lassan visszatérhet az élet a régi kerékvágásba, a munkájukat elvesztők pedig gyorsabban találhatnak új munkát az álláskeresési térkép által megkönnyített folyamatnak köszönhetően. A munkáltatókat egy ingyenes visszatérési kézikönyvvel segíti az állásportál a biztonságos újrainduláshoz.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05