A VOLTra készül Sopron

forrás: Prím Online, 2020. június 29. 15:50

A hagyományok szerint július 1-től a VOLT színeibe öltözik Sopron elsőszámú jelképe, a Tűztorony. Ez az a nap ugyanis, amikor az eredeti tervek szerint 28. alkalommal indult volna el a város másik jelképének számító esemény, a Telekom VOLT Fesztivál. Az idei VOLT elmarad ugyan, július 4-re azonban egy nagyszabású filmbemutatóval készülnek a szervezők. A “Lesz VOLT” című alkotást szombat este Sopronban és Budapesten szabadtéren vetítik, vasárnbap pedig országos TV-premierként az M2-Petőfi TV tűzi műsorára.

Július első napjaiban Lenny Kravitz, a My Chemical Romance, Marshmello és még vagy 200 hazai és nemzetközi produkció várta volna Sopronba a VOLT rajongóit. Ahogyan az augusztus közepe előtti fesztiválok, így a Telekom VOLT Fesztivál is elmarad idén, a közönség mégis megidézi a megszokott és várva várt VOLTos hangulatot. Július 4-én 20:30-kor a soproni Fő téren és Budapesten az Akvárium Klub teraszán láthatja először a közönség azt a zenés filmet, amely a VOLT történetét mutatja be.

 

“A közönség, a fellépőink és mi, szervezők is nehezen viseljük, hogy két és fél évtized után idén nem találkozhatunk Sopronban. Sokat törtük a fejünket, mivel próbáljuk legalább részben pótolni a pótolhatatlan élményeket, köszönteni a közönségünket. Könyves Dina rendezővel az elmúlt 27 év fontos pillanatait gyűjtöttük össze: emlékezetes koncertek, interjúk, emlékek, 90 percben - ez az “Ami VOLT, az csak LESZ” gerince. Azt remélem, nemcsak nekünk, de mindenkinek jó érzés lesz ezt megnézni. Azoknak, akik valaha jártak nálunk, akik alig várják, hogy újra Sopronban találkozzunk” - mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója.

 

Az “Ami VOLT, az majd lesz” című filmben az alkotók részleteket mutatnak többek között a Linkin Park emlékezetes, egyik utolsó koncertjéből, amelyet éppen a VOLTon celebrált, a rendszeres VOLTos fellépők közül pedig megszólal Ákos, Lukács Laci, Marsalkó Dávid, Lovasi András, Müller Péter Sziámi, a Punnany Massif, a Wellhello és a fesztivál szervezői is.

 

“A VOLT az ország legjobb és egyik legnagyobb fesztiválja, melyre joggal lehetnek büszkék a soproniak. Ahogyan az emberek többsége, úgy én is készültem arra, hogy újra birtokba vehetjük majd a tavaly felavatott, új fesztiválhelyszínt és szeretettel fogadhatjuk azt a több tízezer turistát, akik ilyenkor ellátogatnak hozzánk. Erre a pandémia időszaka miatt ugyan várnunk kell egy évet, annak azonban örülök, hogy a hétvégén közösen megidézhetjük a VOLT Fesztivál hangulatát” – fogalmazott Farkas Ciprián, Sopron polgármestere.

 

 

A nyilvános vetítések két helyszínen zajlanak. A belépés feltétele, hogy a nézők VOLT-os pólót viseljenek.

 

"A bemutatót a VOLT szombati napján, július 4-én este fél 9-re tervezzük, a soproni Fő téren és a budapesti Akvárium klub teraszán, egyidőben. Mindkét helyen azt kérjük a vendégektől, hogy vegyenek fel egy VOLTos pólót, ezzel is egymást ünnepelve. Sopronban DJ Jokó nyitja az eseményt, az Akváriumnál pedig a Halott Pénz tagjai, Dedmani, Venom és a Brains-Irie Maffia frontember, Columbo bulijával folytatódik az este a vetítés után” - tette hozzá Fülöp Zoltán, főszervező.

 

A nyilvános premiereken mindkét helyszínen csak ötszázan vehetnek részt, másnap, július 5-én, vasárnap este azonban a Petőfi TV műsorváltoztatás mellett országos premierként mutatja be a filmet. 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09