Két fődíjas az Év Gyára 2019 versenyen

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 11. 10:56

Hétfőn este - a GyártásTrend magazint is kiadó PPH Media - kihirdette az Év Gyára 2019 díjakat. A nettó árbevételi kategóriák alapján kiosztott két összetett díjat a BorsodChem Zrt. és a magyar családi tulajdonban lévő járműipari beszállító, a Hirschler Glas Zrt. nyerte. A zsűri különdíját – a legjobb zöldmezős beruházásért – a Glencore Agriculture Hungary Kft. kapta.

Ötödik alkalommal hirdette meg a GyártásTrend magazin és kiadója, a PPH Media az Év Gyára 2019 versenyt. „Ezúttal is az év legjobbjait kerestük, akik formálják a hazai ipart, a vállalati kultúrát és évről évre új értéket teremtenek a hazai piacon” – mondta Ember Zoltán, a GyártásTrend magazin főszerkesztője, aki hozzátette: a verseny lezárása – a koronavírus nyomán kialakult helyzet miatt – tavaszról nyár közepére tolódott.

 

Minden hazai termelőüzemmel rendelkező cég pályázhatott a meghirdetett 9 kategóriára, az összetett Év Gyára díjat pedig az a cég nyerhette el, amely több kategóriában pályázott, és legalább az egyikben az első helyen végzett. Árbevétel szerint két összetett nyertest hirdettek a 3 milliárd forint alatti, illetve a 10 milliárd forint feletti éves nettó árbevétellel rendelkező cégek körében.

 

A BorsodChem Zrt. kazincbarcikai gyáregysége 

 

Az Év Gyára 2019 összetett nyertesei:

  • Év Gyára 10 milliárd forint feletti éves nettó árbevétel kategóriában: BorsodChem Zrt.
  • Év Gyára 3 milliárd forint alatti éves nettó árbevétel kategóriában: Hirschler Glas Kft.

 

A Hirschler Glas Kft. soproni üzeme

 

A zsűri különdíja: 

  • A legjobb zöldmezős beruházásért: Glencore Agriculture Hungary Kft.

Kategóriagyőztesek:

  • Legjobb menedzsmentfolyamatok: Robert Bosch Elektronika Gyártó Kft.
  • Leginnovatívabb gyártó: Hirschler Glas Kft.
  • Legjobb termelő: Continental Automotive Hungary Kft.
  • Legeredményesebb gyártástámogató: BorsodChem Zrt.
  • Vevői elégedettség (Kiemelt támogató: MEWA): Adu Alba Kft.
  • Dolgozói elégedettség: Chinoin Zrt. Miskolci Gyáregysége
  • Beszállítói kapcsolatok:Robert Bosch Elektronika Gyártó Kft.
  • Energiahatékonyság: BorsodChem Zrt.
  • Ipar 4.0 (szakmai partner: SZTAKI): Duna-Dráva Cement Kft. Beremendi Gyáregysége
  • A versenyben shortlistre került még az Emika Zrt.

 

A díjakat – a koronavírus által kiváltott helyzethez alkalmazkodva – idén virtuálisan, egy ünnepélyes online eredményhirdetés keretében adták át a nyerteseknek.

 

Az objektív, számadatokra épülő pályázati adatlapokat november végéig kellett beküldeniük a cégeknek. Összesen 57 kategóriapályázat érkezett, melyek feldolgozását követően a verseny szakmai partnere, a Process Solutions Kft. állította fel a kategóriánként három legjobb pályázatot benyújtó cégek shortlistjét. Fontos tudni, hogy a koronavírus által kiváltott gazdasági válság nem befolyásolta, mert nem befolyásolhatta a zsűri szempontjait, hiszen a pályázás tavaly november végén zárult le, így az eredmények a 2019-es év teljesítményére vonatkoznak.  

 

A shortlistre került cégeket a PPH Media, a Process Solutions, a zsűritagok, illetve a verseny további szakmai partnerei, a SZTAKI szakemberei járták végig, hogy a helyszínen is auditálják a benyújtott adatokat, továbbá személyes benyomásokat szerezzenek a gyárak működéséről. A pontszámok alapján egyes kategóriákban szoros eredmény született, eseteként holtverseny is kialakult. A zsűri végül parázs vita után hozta meg döntéseit, amelyekben nem egyszer a helyszíni gyárlátogatás tapasztalatai jelentették a mérleg nyelvét. 

 

Az iparvállalatok közötti éles verseny miatt egyre inkább felértékelődnek a hatékonyságnövelő gyártási és termelői folyamatok. Többek között ezért is nagy a szerepe az Év Gyára versenynek, amely évről-évre lehetőséget nyújt a hazai iparvállalatoknak arra, hogy megmérettessék magukat. Nemcsak a kiválóan működő gyártási folyamataikat vagy dolgozói és vevői elégedettségüket, hanem például az innovatív megoldásaikat vagy energiahatékonyságot célzó fejlesztéseiket is. 

 

Az Év Gyára 2019 verseny kiemelt támogatói az Erste Bank Hungary Zrt. és a Mewa Textil-Service Kft. A verseny támogatója az Amplexor Magyarország Kft., kiemelt szakmai partnere a Process Solutions. 

 

Az Év Gyára versenyt idén is meghirdeti a GyártásTrend magazint kiadó PPH média, amelyre minden iparágból várják a magyarországi  gyáregységgel rendelkező vállalatok jelentkezését.  Az Év Gyára 2020 verseny pályázati időszakának kezdete: 2020. szeptember 7., a pályázatok beérkezésének határideje: 2020. november 20. 

Kulcsszavak: PPH Media Év Gyára

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05