Szabályok halak grillezéséhez

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 11. 08:14

Aki grillezett már halat mindenféle utánaolvasás nélkül, az talán meg is fogadta, hogy ennek soha többet nem áll neki. Nem hibáztatható érte, hiszen a hal meglehetősen gyorsan a rácsra tapad, a hús könnyen kiszárad, és a rácsról való levakarása sem egyszerű, mivel sokszor csak darabokban hajlandó leválni. Vannak azonban a halak grillezésének bizonyos szabályai, melyeket betartva elkerülhetőek ezek a kiakasztó megpróbáltatások.

Nem mindegy a hal fajtája

 

Bár alapvetően minden halfajta grillezhető, mégsem mindig egyértelmű, hogy melyiket szabad a rácsra tenni, és melyik alá célszerű egy öntöttvas tepsit tolni. A rácson biztonsággal azok a halak süthetők, melyek húsa tömörebb, mint például a ponty, a csuka vagy a harcsa. Ezzel szemben többek közt a lazacot, a tonhalat, a pisztrángot vagy a makrélát már érdemesebb öntöttvas tepsin vagy akár grillező falapon sütni, mivel ezek hajlamosak szétesni.

 

Itt fontos még kiemelni, hogy amennyiben a halat nem egészben szeretnéd sütni, hanem filénként, de rácson, akkor a filén maradjon rajta a bőr, hiszen az igen jól összetartja a haldarabot, ezzel szemben a bőrtelen filék hiába tömörebb húsúak, végül biztosan a tűzben végzik.

 

Kiszáradás elleni előkészületek

 

Mivel a hal száraz húsa könnyen a rácsokra tapad, ezért a rácsokat és a halat is megfelelően elő kell készíteni.

 

A rácson nem lehet semmilyen maradvány a korábbi sütésből, a lehető legtisztábbra kell varázsolni. Ezt követően nagyon fontos a megfelelő olajozás, ami nem csupán a rácsokra vonatkozik, hanem a sütni kívánt halakra egyaránt.

 

Amennyiben nem egészben kerül megsütésre a hal, akkor ügyelni kell arra, hogy a szeletek lehetőleg egyforma vastagságúra legyenek vágva, mivel csak így kerülhető el, hogy a vékonyabb része kiszáradjon, mire a vastagabb fele rendesen megsül.

 

További jó tanács a kiszáradás elkerülése érdekében, hogy a húst csak a sütés végén szabad megsózni, hiszen a só nedvességet von el, ami segíti a gyorsabb kiszáradást.

 

A sütés

 

Míg egy vastagabb disznó- vagy marhaszelet esetében érthető és nem is okoz gondot a húshőmérővel való szurkálás, addig a halnál ez határozottan tilos. De nem csupán a szurkálás nem engedélyezett, hanem a forgatás, a nyomkodás és az odébbtologatás sem, ellenkező esetben pici darabokra fog szétesni.

 

 

Mivel a halnak magas hőmérsékletre és mindössze pár percre van szüksége az elkészüléshez, ezért lényegében időnk sincs nagyon többször hozzáérni, mint okvetlenül szükséges. Vagyis egyszer akkor fogjuk meg, amikor a rácsra tesszük, egyszer, amikor megfordítjuk, és egyszer, amikor levesszük. Ezeket a mozzanatokat nem ajánlott villával kivitelezni, sokkal alkalmasabb a feladatra egy (vagyis kettő) nagyobb felületű, vékony pengéjű grill-lapát.

 

Ha úgy érzed, hogy kedvet kaptál a hal elkészítéséhez grillen, de nincsenek speciális grilleszközeid, látogass el a Grillplaza.hu oldalára, és rendeld meg, amire csak szükséged van!

 

Szponzorált cikkek ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vajon költséghatékony megoldásnak számítanak a mobilházak?

Ha éppen költözés előtt állunk, ha meg szeretnénk oldani a tinédzser vagy fiatal felnőttkorba lépő gyermekünk elindulását az életbe, ha nyaralóra vágyunk, akkor egészen biztos, hogy körülnézünk az ingatlanpiacon, hogy milyen opciók állnak a rendelkezésünkre.

2024. március 1. 22:27

Digitális matekkurzus a sikeres érettségiért

A matek érettségi kitartó felkészülést igényel, ami időnként megterheli a végzősöket. Ezen változtatnak az interaktív módszerek, amelyek újszerűen, élvezetesen adják át és mélyítik el a tudást. A diákok annyira szeretik, hogy nem is várnak vele az utolsó évig.

2024. március 1. 22:23

Egy finom rántotta mindig jó választás

A rohanó hétköznapokban sem feledkezhetünk meg a tápanyagdús reggelikről, de hétvégente is jól esik körbeülni szeretteinkkel az asztalt, és finom falatokkal indítani a napot. Az egyik legjobb opció egy kiadós rántotta, amely energiát ad egész délelőttre! 

2024. március 1. 22:18

Miért fontos, hogy otthon is mindig megfelelően kialakított lábbelit viseljünk?

Amint hazaérünk a munkából, a bevásárlásból vagy bárhonnan, szeretjük rögtön kényelembe helyezni magunkat. Ez vonatkozik a lábainkra is, hiszen előfordulhat, hogy elfáradtunk a jövés-menésben, így akármilyen komfortos is a cipőnk, igyekszünk megszabadulni tőle mihamarabb. 

2024. március 1. 22:13

Az ausztriai munkavállalók családi juttatásai

Jó tudni, hogy az osztrák adó- és társadalombiztosítási rendszer számos juttatást és adókedvezményt biztosít a munkavállalók számára. Mivel ez jelentősen eltérhet a magyar törvényektől, így érdemes alaposan utánanézni a lehetőségeknek. Ebben olyan cégek segítségére is számíthatunk, melyek otthon vannak ezen a területen, és nem csupán információt adnak, de a konkrét igénylést is rájuk bízhatjuk.

2024. március 1. 21:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05