163 millió forint kutatási támogatást nyert a Szent István Egyetem négy kutatója

forrás: Prím Online, 2020. szeptember 4. 16:59

A Szent István Egyetemen négy új kutatás indulhat el idén az OTKA kutatási pályázaton elnyert közel 163 millió forint támogatásnak köszönhetően. A támogatott kutatók élelmiszeralkotók hozzáférhetőségével, egy új típusú halszaporítási módszerrel, virágpor pellet aromakeverék kifejlesztésével, valamint aromás szénhidrogének mikrobiális biodegradációjával foglalkoznak majd.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett OTKA alapkutatási pályázatokon több mint 320 kutató mintegy 11 milliárd forint támogatást nyert, a projektek szeptember 1–december 1. között indulnak.

 

Az évenkénti rendszerességgel meghirdetett Kutatási témapályázat célja az önálló kutatócsoporttal rendelkező, tapasztalt, tehetséges kutatók támogatása, akik sikeres alapkutatási témájukat kívánják tovább vinni, a Fiatal kutatói kiválósági program pedig olyan tehetséges fiatalok ígéretes kutatási tevékenységét támogatja, akik saját kutatásuk mellett önálló kutatócsoportot is létre kívánnak hozni.

 

A Szent István Egyetem két kutatója és két fiatal kutatója az alábbi kutatásokat kezdheti meg az OTKA-támogatás finanszírozásával:

 

Abrankó László: Élelmiszeralkotók biológiai hozzáférhetőségének vizsgálata in vitro emésztésszimulációs modellben – Elnyert támogatás: 46 312 000 Ft

 

Müller Tamás: Halszaporítás új módszere: spermainjektálás petefészeklebenybe – Elnyert támogatás: 46 944 000 Ft

 

Sipos László: Virágpor pellet aromakerék kifejlesztése, táplálkozás-biológiai profilozása és élelmiszer-biztonsági kockázatbecslése – Elnyert támogatás: 39 960 000 Ft

 

Táncsics András: Aromás szénhidrogének mikrobiális biodegradációja felszín alatti közegekben: a mikroaerob lebontás genetikai hátterének tisztázása stabil izotópos és „omikai” módszerekkel – Elnyert támogatás: 29 598 000 Ft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05