Tájékozatlanok a kiskereskedők az elektronikus fizetések kötelező bevezetésével kapcsolatban

forrás: Prím Online, 2020. szeptember 10. 10:59

A kormány április 16-án jelentette be, hogy 2021 januárjától minden online kasszát használó kereskedő köteles lesz elektronikus fizetési módot biztosítani vásárlóinak, ám a tapasztalatok alapján a kiskereskedők jelentős része még nem kezdte meg a felkészülést a megfelelésre.

„Az érintett kiskereskedők nem kellően értesültek a törvényi kötelezettségükről, ezért még nagyon sok üzletben nem kezdték meg a felkészülést a kötelező elektronikus fizetési módok bevezetésére” – mondja Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) főtitkára. Bár a Szövetség már igyekezett tájékoztatni tagjait saját csatornáin, azonban azok a kiskereskedők, akik nem tagok, félő, hogy semmilyen információval nem rendelkeznek a szabályozással kapcsolatban.

 

 

A főtitkár véleménye szerint továbbra is a bankkártyák elfogadására alkalmas POS terminál lesz az elsődlegesen preferált elektronikus fizetési mód, ám az eszközök beszerzési és üzemeltetési költségeivel kapcsolatban számos tévhit kering a kereskedők körében. „A kereskedők a korábbi évek vagy akár évtizedek ajánlataiból indulnak ki, amikor még gyakran 2-3% feletti jutalékokért és egyéb járulékos költségekért tudtak csak megállapodni a szolgáltatókkal, holott ma már ennek töredékéért is lehetséges bankkártyát elfogadni” – tette hozzá Neubauer Katalin.

 

A készpénzmentes fizetés terjedését a főtitkár szerint az nehezítette az elmúlt években, hogy a POS terminál jutaléka sok kiskereskedőnek egyszerűen nem fért bele az árrésébe, de közrejátszott az is, hogy a kisebb kereskedők készpénzért vásárolták meg az üzletben kínált árukat a nagykereskedőktől. „Az utóbbi években sokat változott a piac és a hazai és nemzetközi szabályozások, valamint az erősödő piaci verseny következtében jelentősen csökkentek a kártyaelfogadás költségei, így ez már évek óta nem luxus kategóriás kiadás a kereskedelemben. POS terminál gyártóként az Ingenico szerepe, hogy elősegítse a készpénzmentes átállást minden kereskedő számára” – tette hozzá Bakonyi András, az egyszerű és biztonságos fizetések globális piacvezetője, az Ingenico Group Magyarországért felelős értékesítési igazgatója.

 

„Félő, hogy számos kiskereskedőben a karácsonyi, egyébként is sűrű időszakban tudatosul majd, hogy üzlete csak elektronikus fizetési mód biztosításával működhet majd szabályosan az új évben. Bár egy POS terminál beszerzése és üzembehelyezése gyors és egyszerű folyamat, ha több tízezer kiskereskedelmi egység egyszerre próbál egy egyébként is sűrű időszakban csatlakozni a rendszerhez, az eredményezhet csúszásokat. Mi azt javasoljuk az érintett kiskereskedőknek, hogy terminál beszerzésükről időben, lehetőség szerint az őszi hónapokban gondoskodjanak, valamint kérjenek ajánlatot több banktól és szolgáltatótól is a legjobb feltételek megtalálása érdekében. Biztosítsák maguknak időben, hogy az elektronikus fizetéssel kapcsolatos szabályozásoknak megfelelően működjenek az új évben is” – mondta el az igazgató.

 

Az elektronikus fizetések használata azonban nem csak a szabályozásoknak történő megfelelés miatt fontos, hanem az egészségügyi kockázatot is a csökkentheti járványidőszakban. Ennek érdekében a kormány tavasszal a PIN kód nélküli érintésmentes kártyás fizetések limitjét a korábbi 5 ezer forintról 15 ezer forintra emelte, minimalizálva ezzel a fizikai érintkezést a terminál gombjaival.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09