Mesterséges intelligencia segíti szűrni a korai tüdőrákot!

forrás: Prím Online, 2020. november 30. 17:41

Már Magyarországon is mesterséges intelligencia segíti a tüdő daganatos elváltozásainak felismerését. Ezzel igen korai stádiumban diagnosztizálhatóvá válik a betegség, és jelentősen megnövekedik a páciensek túlélési esélye.

A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint 2017-ben 7.384 férfit és 5.524 nőt diagnosztizáltak hörgő- és tüdőrákkal. Ezzel pedig mind a tüdőrák-megbetegedések terén, mind pedig a halálozást tekintve első helyen állunk Európában. Pont emiatt figyelemreméltó az a pilot program, amelyben mesterséges intelligencia is közreműködik a tüdőrák-szűrésénél. A különleges szoftvert jelenleg a gyakorlatban tesztelik, ezt Dr. Horváth István, az Affidea Magyarország Kft. orvos-igazgatója irányítja, aki elmondta: „A tüdőrák az egyik leggyakoribb daganatos betegség Magyarországon, valamint igen magas a halálozási aránya. Ugyanakkor azt kevesen tudják, hogy az orvostudomány komoly eredményeket ért el a tüdőrák-gyógyítás terén is. Minél korábban sikerül felismerni és azonosítani a kóros elváltozásokat a tüdőben, annál nagyobb esélye van a hosszútávú túlélésnek. A korai stádiumban diagnosztizált tüdőrákos betegeket ma már olyan sikeresen kezelik, hogy még sok-sok évig élhetnek, és többségük nem is a tüdőrák, hanem valamilyen más gyakori betegség (például szív- és érrendszeri problémák) miatt veszti életét.”

 

 

A hatékony kezelés feltétele viszont az, hogy a betegek ne csak akkor forduljanak orvoshoz, amikor már komoly a baj. „50 év felett érdemes lenne mindenkinek évente natív low-dose mellkas CT-vizsgálaton részt venni. Ez különösen ajánlott azoknak, akik több, mint 15 éven keresztül dohányoztak, így náluk magasabb a tüdőrák kialakulásának kockázata.” – hívta fel a figyelmet Dr. Horváth István.  A tüdőrák diagnosztikája elsősorban képalkotó eljárásokkal lehetséges. Jelenleg a leghatékonyabbak a low-dose mellkas CT-vizsgálatok, amelyek 6-szor, 8-szor kisebb sugárterheléssel járnak a klasszikus klinikai CT-vizsgálatokhoz képest, ugyanakkor olyan kiváló felvételt biztosítanak a tüdőről, amelyben akár a pár milliméteres eltérések is láthatóak. A tüdőről készült képek kiértékelését szűrés esetén - a protokoll szerint – két radiológus végzi. Ez a kettős leolvasás egyébként általános gyakorlatnak számít nemcsak a tüdő mellkas-szűrésnél, de például a mammográfiás szűréseknél is. 

 

 

„Jelen pillanatban a radiológushiány jelenti a legnagyobb problémát, a szűrési feladatokra nagyon kevés ideje és energiája marad a túlterhelt orvosoknak.” – jegyezte meg Dr. Horváth István. Ezen a helyzeten változtat a mesterséges intelligencia, amely bejelöli a képeken akár a 3-4 milliméteres tumorokat vagy tumorgyanús elváltozásokat is. Ezen túl kiértékeli azok térfogatát, jellegét, megnézi, hogy voltak-e előzményei az adott elváltozásnak, és ha igen, akkor az hogyan alakult időközben. „Ez a szoftveres előmunka óriási segítséget jelent a radiológusoknak. Az emberi tüdő ugyanis nem egy kis volumenű szerv, így nem kis feladat abban megtalálni egy pár milliméteres elváltozást. Napi nagyszámú tüdő CT vizsgálat átnézése után nem meglepő, hogy mind a szem, mind pedig az emberi agy fárad, és már nem lesz olyan hatékony a felismerés. A nem fáradó mesterséges intelligencia alkalmazásával azonban jóval hatékonyabbak lehetünk, ráadásul a legkisebb elváltozások is rögtön felismerhetővé válnak.” – tette hozzá az orvosigazgató. A szoftver jelenleg az Affidea Szent Margit kórház központjában működik, itt zajlik a cégen belüli bevezetést megelőző tesztelés. Ez a program orvosi-európai CE minősítéssel rendelkezik és a piacon elérhető egyik legjobb és leghatékonyabb mesterséges intelligencia szoftvernek számít. A mesterséges intelligencia széles körű használatával lehetővé válik a hatékony nagyszabású tüdőrák-szűrőprogramok megvalósítása a jövőben.  

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09