Enyhe visszaesés után dinamikus növekedés várható a magyar faktoring piacon

forrás: Prím Online, 2021. június 15. 17:43

Bár a pandémia következtében az elmúlt évekhez képest egy visszafogottabb növekedési ütemet figyelhetünk meg a magyar faktoring piacon, azonban a gazdaság újraindulása minden bizonnyal erre a szegmensre is pozitív hatást fog gyakorolni.

A Magyar Faktoring Szövetség negyedévente teszi közzé a legfrissebb adatokat a faktoring piac alakulásáról. A 2021 első negyedévét elemző statisztika szerint mindössze 1%-kal nőtt a faktorált forgalom, a piaci szereplők pedig összesen 793,6 milliárd forintos forgalmat produkáltak. Ezzel együtt bár az összes ügyfél darabszámában enyhe gyarapodás történt (4264 db), az aktív ügyfelek száma (3182 db) ugyan csak 2%-kal, de csökkent éves összehasonlításban.

 

A faktorált forgalom tekintetében már a tavalyi évben is lassult a növekedés, míg 2020-ban 2019-hez képest csak 13%-kos bővülésről számoltak be, egy évvel korábban 2018-ról 2019-re még 28%-kal bővült a piac. Az első negyedéves jelentés alapján úgy tűnik, a tavalyi trend idén is folytatódott, ráadásul a járványügyi helyzet romlása sem segítette a piacot az év első hónapjaiban.

 

Mindezek ellenére a faktoring piac szereplői optimistán állnak az idei évhez, hiszen a gazdaságvédelmi intézkedések lezárulása után most érkeztünk el a gazdaság újraindításának szakaszához. „Érdemes lesz figyelni a második negyedév számait, illetve 2021 második felének alakulását, hiszen a gazdaság újraindulásával a faktoring piacon is dinamikus növekedést fogunk tapasztalni” – mondta el Berényi Benjamin, a Péntech Solutions társalapító–ügyvezető igazgatója.

 

 

A járványhelyzet az elmúlt másfél évben jelentősen megnövelte a fizetési határidők hosszát, és a vállalkozások életében a szokottnál is nagyobb figyelmet kapott a likviditás fontossága. Szállítói oldalról éppen ezért a faktorálási kedv növekedése várható, a lassabb fizetés előnyben részesítése miatt pedig vevői oldalról is egyre nagyobb a faktoringra való nyitottság.

 

A krízishelyzetekből levont tapasztalatok alapján faktoringra a válság utáni időszakban van a legnagyobb szükség, amikor a cégeknek nem a csak likviditásuk megőrzésére, hanem az ezzel egy időben érkező új megrendelésekre is gondolni kell. Az új megrendelések teljesítéséhez pedig működőtőkére van szükség, amit legkönnyebben és leggyorsabban faktorálással lehet finanszírozni. A Péntech többféle digitális finanszírozási megoldást is kínál a hazai KKV-knak, az elmúlt 1-2 hónapban pedig jelentősen megnőtt az érdeklődés digitális faktoring szolgáltatásuk iránt. Érdekesség viszont, hogy az export faktoring igénylések száma jelentősen csökkent a belföldi faktoringgal szemben.

 

A KKV-knak az ingyen hitelek változását is érdemes aktívan figyelni, hiszen a Magyar Nemzeti Bank a 3000 milliárd forintos keretösszeg elérésével kivezeti NHP Hajrá nevű konstrukcióját, és a KAVOSZ Zrt. által koordinált Széchenyi Kártya Program keretében újraindítási konstrukciók válnak elérhetővé július 1-jétől a kis- és középvállalkozások számára. A Péntech segítségével ezen kedvezményes hitelkonstrukciók is igényelhetők, digitális rendszerükben cégre szabott ajánlatok kérésére is van lehetőség.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05