Másképp is lehetne elektromos rollerezni

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 17. 11:19

A rollerekre vonatkozó KRESZ-szabályok még mindig nem tiszták, ám lassan kialakul a helyük a magyar városok közlekedési rendszerében. Mire érdemes addig is odafigyelnünk, hogy megelőzzük a baleseteket és elkerüljük a bírságot?

Ma már Budapesten is mindennapos látványt jelentenek a rollerezők, ahogyan az út mentén parkoló zöld járgányokat is megszokhattunk. Minek köszönhető, hogy a magyarok is ennyire megszerették ezt a közlekedési módot?

 

„Amikor az ember rááll a rollerre, azonnal megszületik egy életérzés. Felfedezünk egy olyan lehetőséget, ami korábban ismeretlen volt. Hamar rá lehet szokni a rollerezésre: akik kipróbálják, gyakran nyaralni is magukkal viszik, aztán az egész családnak vesznek, és 5-15 km-es viszonylatokban városi ingázásra használják, esetleg az alkalmazottak mozgatását is így oldják meg a cégükön belül a nagyobb telephellyel rendelkező vállalkozók, mára már rengeteg használati minta van” – mondja Róth Csaba, az E-TWOW elektromos rollerek hivatalos hazai forgalmazója.

 

Az e-rollerek által képviselt mikromobilitás fejlődésére hatással volt a Covid is, hiszen a vírusveszély idején az emberek nem akartak összezsúfolódni a tömegközlekedési eszközökön. A piac már csak azért is szépen növekszik, mert egyre többen szeretnének változtatni, egészségesebben, környezetbarátabb módon, például tisztább levegőjű városban élni  – vélekedik Róth.

 

 

De milyen szabályok vonatkoznak az e-rollerekre?

Az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól megtudhattuk: ahogy a legtöbb uniós országban, az e-rollerekre vonatkozó szabályzat nálunk is kidolgozás alatt van.

 

„A kölcsönzős rollerek tömeges elterjedése óta romlott az eszközök megítélése, mivel hirtelen sokan kezdték el használni őket, akik korábban soha nem rollereztek. Ez például ronthatja a közlekedési morált, főleg, hogy a kölcsönzős felhasználók nem mindig ugyanazon az útvonalon közlekednek, így nagyobb eséllyel találják magukat ismeretlen, veszélyes helyzetekben. Pedig ez a rollerezőkön múlik, nem magán az eszközön” – mondja Sugár István közlekedésmérnök, elektromos roller szakértő.

 

Sugár szerint olyan utat jár most be az e-roller, mint annak idején a kerékpár, aminek 20-30 évvel ezelőtt szintén be kellett ágyazódnia a városi közlekedés szövetébe. A roller hirtelen robbant be, ezért fontos mielőbb megtanulnunk, hogyan használjuk helyesen, és ebben a kölcsönzőknek, illetve a forgalmazóknak is felelősségük van.

 

„Fontos, hogy mi, e-rolleresek új elemek vagyunk a közlekedésben, így az autósok például a zebrán is meg fognak lepődni rajtunk. A zebrán éppen ezért egy gyalogos tempójában haladjunk át, tehát például lábbal rollerezzünk, vagy toljuk az eszközt. Ugyanígy kell viselkednünk a járdán is. Egy kis méretű elektromos rollerrel az ember nem lóg ki a tömegből, és nem foglal több helyet, mint egy gyalogos” – teszi hozzá Sugár István, aki szerint mindez a rollerező jól felfogott érdeke is, hiszen fix szabályozás hiányában a rendőr bármikor megbüntetheti.

 

„Ha egy könnyű elektromos rollerrel a kerékpársávot a biciklihez hasonlóan használom, a járdán sétatempóban haladok, sisakot veszek hozzá, nem száguldozom cikázva, és nem veszélyeztetem a többi közlekedőt, akkor a rendőr nagy valószínűséggel nem fog megbüntetni (2021. 07. 27-én nincs még érvényes szabályozás)” – mondja Róth Csaba, aki a gyerekek részére mindenképp kötelezővé tenné a sisakot, 12 év alatt pedig nem is engedélyezné az elektromos rollerek használatát. A Futurer nemsokára éppen ezért Rollersulit indít, ahol bárki megtanulhatja a biztonságos rolleres közlekedés alapjait.

 

„A tesztpontunkon természetesen ingyenesen kipróbálhatóak a rollerek. Missziónknak tekintjük, hogy megfelelő módon beilleszkedjenek a városi közlekedésbe” – mondja Róth, aki szerint az E-TWOW rollerek óriási előnye, hogy extrém módon terhelhetőek: hosszú távon elbírnak egy 100 kilós felnőttet is, alig kell őket szervizelni, általában akár 4 000-5 000 kilométert is megtesznek bármilyen műszaki probléma nélkül. Így gyakorlatilag a 3 év jótállás nem kihívás egy E-TWOW esetében.

 

 

„Az igazi, könnyű, városi felnőttroller szerintünk mindenképp teljesen összecsukható, és 15 kiló alatti. Csak felkapod, magaddal viszed a kocsiba, a lakásba, a tömegközlekedésre, a munkahelyedre. A több ezer wattos, robogó súlyú rollerektől jogosan félnek az emberek, egy ilyen könnyű darabról viszont elég leugrani, és könnyen megelőzhetjük az esetleges balesetet” – zárja Sugár István.

 

Egyre többen szeretnénk elkerülni a szűnni nem akaró dugókat, a parkolási nehézségeket és élhetőbbé tenni a várost. A Futurer rolleresei 2014 óta rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek ahhoz, hogy át tudják adni az ehhez a hatékonyabb és sokkal rugalmasabb közlekedési módhoz a szükséges tudást bárkinek, aki úgy dönt, rollerezne. És hogy mi a tanulság? Közlekedj okosan!

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05