200 000 dolláros befektetést kapott a Pozi.io innovációs közössége

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 23. 16:10

A szingapúri Ether.cards NFT platform magyar alapítója fantáziát lát a Pozi.io innovációs közösségében. A pandémia alatt elindult szolgáltatás 200.000 dolláros angyal-befektetést kapott.

A 2020-ban, ismert startup szakemberek által alapított nyílt innovációs platform a közösség építés és networking lehetőségek mellett hackathonok és startup versenyek szervezésére kínál full service megoldást. Megálmodói, egy a startup ökoszisztéma sok éve hiányzó elemét, a mindenki számára nyitott közösségi oldalt hozták létre, a pandémia alatt leállt események, rendezvények folyamatos megrendezhetőségét biztosítva ezzel.

 

A Pozi.io legfontosabb üzenete, hogy az innováció folyamatát is fenntarthatóvá kell tenni; alapítói felismerték, hogy hatalmas pazarlás folyik a szektorban. A világszerte közkedvelt hackathonok, demoday-ek után a versenyeken megszületett projektek többsége a nyerteseknek szóló gratulációk után néhány héten belül szétesik. A díjazásban nem részesült ötletek halandósága még ennél is nagyobb, nem tudjuk, hogy hány valósul meg végül, mert a megszületésük után legtöbbször senki sem gondozza azokat. 

 

„A nagyvállalati rendezvényeken a sok ezer jelentkező közül csak a legjobb három kap elismerést, ez azt jelenti, hogy miközben a szektor hatalmas munkaerőhiánnyal szenved, több száz tehetséget az ötleteikkel együtt a kukába dobunk.” – meséli Kovács Roland a Pozi Network Zrt. CEO-ja.

 

 

A Pozi ezt a problémát orvosolja azzal, hogy a rendezvényeket menedzselhetővé, az ötleteket és a tehetségeket utánkövethetővé teszi. Nem csak a jelentkezőket lehet célirányosan megszólítani az épülő közösségben, hanem az ötletek, projektek is könnyen átláthatók az oldalon regisztráltak számára. Az ötlet validálás és a onepager megtervezése csak néhány kattintás, de egy teljes innovációs verseny online elindítása sem hosszabb néhány percnél. A rendezvények résztvevői egy folyamatosan épülő, immár 50 országból regisztrált innovációs közösség tagjaivá válnak, amelyben társakat, befektetőket, tanácsadókat kereshetnek a startupjukhoz.

 

A Pozi alapítói sok éves tapasztalattal rendelkeznek inkubációs és versenyszervezési területen is, nem csak az eddig használt Excel táblákat akarják kiváltani, hanem egy aktív mentor és befektetői közösség felépítésével további lehetőségeket kínálnak a már megszületett ötleteknek. 

 

„A most megvalósult befektetéssel a Pozi.io egy olyan partnert választott, amely jelenleg az egyik legizgalmasabb területen, a crypto közösségben sikeres. Nem túl távoli terveink szerint a Pozi.io is használni fogja az Ether.cards technológiáját. Célunk, hogy minél több alapító indíthassa el a projektjét egy-egy nagyobb ötletverseny után. Nem csak a győzteseknek kell esélyt adni a sikeres megvalósításra. Hiszünk abban, hogy a közösségünk minden tagja értékes tehetség.” – az Ether.cards alapítója Kristóf András.

 

A Pozi.io saját rendezvényekkel is büszkélkedhet, a pandémia alatt indított RESTART elnevezésű startup és ötletversenye már 2020-ban is rengeteg projektet vonzott, 2021 őszén folytatódik a széria, amelyre a világ minden tájáról várják a jelentkezőket. A Pozi felkészült az őszi hackathon és startupverseny szezonra, esemény-oldalán egyre több rendezvényre jelentkezhetnek a tehetséges ötletgazdák, programozók és designerek.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05