Integrált kutatói utánpótlás-képzés

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 29. 16:11

Az „Integrált kutatói utánpótlás-képzési program az informatika és számítástudomány diszciplináris területein” című projektet az Eötvös Loránd Tudományegyetem mint projektgazda konzorciumban a Szegedi Tudományegyetemmel, a Debreceni Egyetemmel és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel valósította meg 1,654 milliárd Ft vissza nem térítendő támogatásból, amelyet az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosított.

A projekt keretében olyan eszközrendszert alakítottak ki, amely lehetővé tette felsőoktatási hallgatók és ifjú kutatók hatékony tehetséggondozását, kutatási tevékenységük eredményesebbé tételét, valamint a tehetséggondozást végző oktatók és kutatók mentori munkája színvonalának emelését. Jelentősen megnövekedett a publikációs aktivitás, a nemzetközi és hazai konferenciákon és tanulmányutakon való részvételek segítségével bővült a kapcsolati háló, és nőtt a doktori képzés színvonala is.

 

A konzorciumi partnerek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara és Természettudományi Karának Matematikai Intézete (konzorciumvezető partner), a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara, a Debreceni Egyetem Informatikai Kara, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara. 

 

Az eszközrendszer központi elemeit alkotó, az egyes partnerintézmények által létrehozott szakmai műhelyekben, illetve tematikus szakmai csoportokban mentorok (oktatók, kutatók) és a képzés különböző szintjét reprezentáló hallgatók, fiatal kutatók végeztek az informatika és a számítástudomány kurrens és jelentős területein kutatásokat.

 

A hallgatók a műhelyek által nyilvánosan meghirdetett kutatási témákra való jelentkezéssel, ösztöndíj-pályázatok elnyerése útján csatlakozhattak a projekthez. A fiatal kutatók ezen kívül célfeladatokkal, illetve kinevezéssel is bekapcsolódhattak a projekt munkájába.

 

A szakmai műhelyek sikerességét igazolja, hogy a projekt négy éve alatt több mint 900 személy vett részt a projektben folyó kutatásokban és szakmai tevékenységekben, akik közül a fiatal kutatók (doktori hallgató, doktorjelölt, 40 év alatti posztdoktor) száma meghaladta a 200-at, a közreműködő oktatók száma pedig több mint 100 volt. A további résztvevők BSc, illetve MSc hallgatók voltak. 

 

A hallgatók és mentoraik közös kutatásának eredményességét bizonyítja az elért eredményekről megtartott nagyszámú konferenciaelőadás (250-nél több, nagy része nemzetközi konferencián), valamint az érintett partnerintézmények megfelelő részlegei által publikált tudományos dolgozatok számának jelentős százalékú növekedése. (450 publikáció, ebből 360 idegen nyelvű)

 

A projektben folytatott tevékenység hozzájárult 20 személy szintlépéséhez. A projekt révén jelentősen bővült a kapcsolati háló kiterjesztésének lehetősége, a nemzetközi és hazai konferencia részvételeken kívül külföldi tanulmányutak is részesültek támogatásban.

 

A projekt hozzájárult a doktori képzés színvonalának emeléséhez is. Doktori hallgatók számára rendezett szemináriumok, előadássorozatok, tudományos konferenciák, készségfejlesztő programok és tréningek, valamint a doktori programok kutatási portfóliójának és humánerőforrásainak bővítése szolgálta ezt a célt. Számos PhD értekezés készült a projekt támogatásával.

 

A tudományos munka iránti érdeklődés felkeltése céljából a projekt keretében tehetséggondozó szemináriumok működtek a BSc és MSc hallgatók számára. 

 

Az MSc és BSc hallgatók a projektben végzett tudományos munkájuk során elért eredményeiket publikációk, illetve diplomamunkák, szakdolgozatok formájában hasznosíthatták. Számos, a projektben részt vevő hallgató ért el szép sikereket a tudományos diákköri konferenciákon. A projektbe bevont hallgatók, oktatók aktív szereplésükkel, tevékenységükkel segítették a szakkollégiumok munkáját is.

 

A kapcsolati háló bővítése céljából a projekt támogatta az oktatók, mentorok külföldi tapasztalatszerzését, konferencia-, illetve tanulmányútjait. Ugyancsak a kapcsolati háló bővítését szolgálták a projekt támogatásával megrendezett nemzetközi és hazai konferenciák, amelyek között az ismert és elismert nívós rendezvénysorozatok elemei mellett ígéretes új rendezvénysorozatok első elemei is szerepeltek.

 

A projektről további információt a https://www.inf.elte.hu/efop2017/intergraltkutatoiutanpotlas oldalon olvashatnak.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09